A manipulátorok tehetségesek

Nincs mit tenni. Együtt kell élnünk a televíziók szórakoztató műsoraival, tehetségkutató vetélkedőknek álcázott, sok esetben giccses, globalizálódott produkcióival. Egy ilyen nagyszabású show ért véget tegnap este, húsvét másodnapján az egyik kereskedelmi csatornán.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a megashow keretében nem vonultak fel szép számmal hiteles tehetségek, kiváló énekesek, lélegzetelállító mutatványokkal fellépő artisták vagy briliáns technikájú bűvészek, zsonglőrök és egyéb szemfényvesztők. Az előválogatásra megjelent mintegy 6000 jelölt közül a döntőbe bejutott 12 valóban tehetséges volt és a maga nemében mindegyik kiemelkedő teljesítményt mutatott, talán egyetlen kivétellel. Ez utóbbi egy repper volt, aki a műfaj íratlan szabályainak megfelelően a társadalmi igazságtalanság ellen lázadó szövegével próbálta megnyerni a nagyérdemű kegyeit, merthogy a vetélkedő nyertesét demokratikusan a nézők szavazatai döntötték el.

Nos, repper barátunkról el kell mondani, hogy mint előadásmód a gyenge közepesek közé tartozik. Nyelve messze nem pörög úgy, mint a tengerentúli kollégáié, de még a műfaj hazai művelőivel sem lehet egy napon emlegetni. Szövegei középszerűek és közhelyesek. Előadása leginkább ahhoz volt hasonlatos, mintha valaki tánclépésekre próbálná meg felolvasni valamelyik bulvárlap vezércikkét: jó lenne, ha mindenkinek élnének a szülei és mindenki gazdag lenne, nem pedig árva és szegény és úgy általában is, jobb lenne, ha jó lenne, mintha rossz lenne, mint ahogyan az van is. Ez az egyik alapmotívuma a repper világellenes lázadásának, míg a másik egy mozgósítóbb üzenet, ami úgy szól, hogy ne hagyd magad, legyél erősebb, mint a nehézségek, győzd le a gondokat, legyen önbizalmad, neked is sikerülhet, még ha román is vagy, mi több, légy büszke arra, hogy román vagy.

Az ifjú titán tegnap esti produkciója ez utóbbi üzenetre koncentrált, s a show rendezői egyéb elemekkel is aláfestették az értékes mondanivalót. Tematikus táncosok modern serege trikolórt lengetve árasztotta el a színpadot, miközben a repper ugyanazt a refrént pofozta hallgatóságába: ne hagyd magad, légy büszke románságodra. Nekem az egykori Megéneklünk, Románia fesztivál lidércnyomásos propagandaműsorait juttatta eszembe ez a minden tekintetben kínosan rosszra sikerült előadás.

Gondolom, hogy a hazai valóságot jól ismerő olvasóim már ebből is kitalálták, hogy a verseny győztese nem a kiváló énekesek, lélegzetelállító mutatványokkal fellépő artisták vagy briliáns technikájú bűvészek, zsonglőrök és egyéb szemfényvesztők valamelyike lett, hanem repper barátunk, aki produkciójával ezt a legkevésbé sem érdemelte meg, de aki ösztönösen vagy tudatosan, de rátalált arra, hogy miként tudja a maga oldalára állítani az egyik – még mindig erős befolyással rendelkező – politikai kurzus, a nacionalizmus híveit. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy az élet úgy hozta, hogy az említett repper árva gyerek és munkanélküli is, akkor láthatjuk, hogy a valamiképp természetes szolidaritást meglovagolva, még egy szeletet tudott szakajtani a szappanoperák iránt mindig is fogékony romániai nézőközönség támogatásából.

Figyelmeztetés ez a történet azoknak a politikusoknak, akik jövőre kétszer is harcba indulnak a románok szavazataiért. Az életképes programoknál, fejlesztési terveknél politikailag jobban jövedelmezhetnek a szólamok, könnyfakasztó demagógiák, frázisok, propaganda-szövegek.