h1

Tovább sumákolnak

január 13, 2012

Azt olvasom az Agerpres hírügynökség tegnapi jelentésében, hogy Kelemen Hunor az RMDSZ elnökségének tegnapi, kolozsvári ülése után kijelentette, hogy a Szövetség nem támogatja az új egészségügyi törvény tervezetének felelősségvállalás révén történő elfogadását. Az elkövetkező időszakban Dr. Ritli László egészségügyi miniszter nyilvános szakmai konzultációkat fog folytatni a jogszabályról az egész országban és az RMDSZ majd ennek nyomán alakítja ki testületi véleményét a jogszabály tervezetéről.

Ha nem ismerném a kialakult helyzetet, s nem rendelkeznék bizonyos háttér-információkkal, akkor azt is mondhatnám, hogy igazán kár volt a magas elnökség tagjait Kolozsvárra citálni, drága idejüket vesztegetni azért, hogy döntést hozzanak a világ legtermészetesebb dolgáról, nevezetesen arról, hogy a törvényeket parlamenti vita után fogadják el és nem kormányzati felelősségvállalással. Aki nem ismeri a romániai törvénykezést, e hír alapján arra is gondolhat, hogy kis hazánk alkotmánya szerint a rendes törvénykezési út a felelősségvállalás és a kormány csak rendkívüli és indokolt esetekben tekinthet el ettől, ezért volt szükség arra, hogy az egyik kormánypárt magas szintű politikai döntést hozzon egy ügyrendi kérdésben.

A honi valóság ismeretében persze tudjuk, hogy miről van szó. Az RMDSZ tudja, hogy a törvény rossz. Tisztában van azzal, hogy közeli időpontban történő életbeléptetése – a vizitdíjjal súlyosbítva – a lehető legkomolyabban veszélyezteti a Szövetség bejutását a parlamentbe, ezért időhúzásra játszik. Egy ilyen vitatott törvény parlamenti vitája – különösen a választás évében – megjósolhatóan elhúzódik, a törvény elfogadása előtt az ország belefut a választási kampányba, amikor a törvényhozás már nem ülésezik, a politikusok hegyek között, völgyek között kanyarognak a szavazatokért, kinek lesz már akkor ideje, kedve és energiája egy ilyen törvény parlamenti vitájához. Az RMDSZ azonban sumákol, nem meri nyíltan kimondani azt amit gondol, nevezetesen, hogy ez az államfő által szorgalmazott törvény neki nem jó, vissza kell utasítani.

Az RMDSZ ugyanakkor farizeus is. Több szempontból is. Egyrészt azért, mert választói nem azt várták tőle, hogy egy ügyrendi kérdésben határozzon, hanem azt, hogy végre tisztán és egyértelműen kijelentse: vállalja a politikai felelősséget ezért a törvénytervezetért vagy sem. Másrészt azért, mert úgy tesz, mintha az, hogy a kormány felelősséget vállal-e a törvényért kizárólag tőle függne. Ha ugyanis Emil Boc utasítást kap a felelősségvállalásra, az mukk nélkül megteszi, akár tetszik ez a kormány magyar minisztereinek, akár nem. Arról Kelemen Hunor semmit nem mondott, hogy amennyiben a kormány mégis felelősséget vállalna a törvénytervezetért, akkor mi történik. Netán kilép az RMDSZ a koalícióból és csatlakozik az ellenzék bizalmatlansági indítványához megbuktatván a kormányt? Ugyan már, hiszen ugyancsak Kelemen Hunor néhány nappal korábban megerősítette, hogy az RMDSZ minden vita dacára marad a Demokrata Liberális Párt oldalán és kormányoz a választásokig. Akkor milyen következménye lehet annak, ha az RMDSZ nem támogatja a felelősségvállalást? Abszolúte semmi. Harmadrészt pedig azért is farizeus az RMDSZ, mert úgy tesz, mintha a törvénytervezettel szembeni álláspontjuk kialakításához további szakmai egyeztetésekre lenne szükség. Különösen Raed Arafat lemondása után már a vak számára is világos, hogy ennek a törvénytervezetnek a támogatása vagy a bírálata már nem szakmai, hanem politikai kérdés. Szinte megalázó dolog egy olyan kiváló szakembert, mint Dr. Ritli Lászlót országjárásra küldeni, amikor ez a kérdés már rég túlnőtt rajta, itt politikai állásfoglalást kellett volna felvállalni és ez a magas Elnökség dolga lenne, merthogy azt már megszokhattuk, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsát már rég nem kérdezik meg semmiről, azok legfeljebb a szövetségi házmester kinevezésében élhetik ki politikai döntéshozói ambícióikat.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.