A kérdésnek két oldala van. Egy jogi és egy politikai. Lássuk sorjában.

Szervezési szempontból a kérdés úgy néz ki, hogy ahhoz, hogy az előrehozott választásokat kiírják két politikai aktornak a közös akaratára van szükség: az államfőnek és a parlamenti többségnek. Az eljárás ugyanis a következő: a parlamentnek meg kell szavaznia egy bizalmatlansági indítványt a Boc-kormány ellen. Ezután az elnök kijelöl egy új miniszterelnököt (aki lehet ugyanaz a személy is), aki összeállítja a kormányát, megírja a kormányprogramot és jelentkezik a parlamentben beiktatásra. Ha ezt visszautasítja a törvényhozás, akkor az elnök 60 napon belül egy másik miniszterelnököt jelöl, aki szintén jön a kormányával és a programjával, s ha a törvényhozás azt is visszautasítja, akkor az elnöknek lehetősége – és nem kötelessége – feloszlatni a parlamentet és kiírni az előrehozott választásokat. Ha azonban az elnök ezt nem akarja, akkor addig jelölheti az újabb és újabb miniszterelnököket, amíg elérkezik a választások rendes ideje. Számoljunk: hat hónappal a jelenlegi törvényhozás mandátumának lejárta előtt az Alkotmány értelmében már nem lehet előrehozott választásokat kiírni. Tehát a parlamenti többségnek és az elnöknek mindenképpen konszenzusra kell jutnia ahhoz, hogy legkésőbb június 15-ig (vagyis hat hónappal a mandátum lejárta előtti időpontig) megbukjon a jelenlegi kormány és a parlament visszautasítson két másikat, s az elnök kiírja az előrehozott választásokat úgy, hogy közben jusson három hónap a választások megszervezésére. Következésképp, röpke másfél hónap alatt három kormánynak kell megbuknia. Elméletileg, matematikailag ez lehetséges, de nagyon határozott politikai akaratra van szükség mindkét említett szereplő részéről.

Lássuk most a kérdés politikai oldalát. Amennyiben az RMDSZ katalizátora akar lenni az előrehozott választások kiírásának, akkor előbb ki kell lépnie a kormányból, mert értelemszerűen nem buktathat meg egy olyan kormányt, amelyiknek maga is tagja. Lehet, hogy tévedek, de én ma az RMDSZ vezetésében nem látom ezt a szándékot, sőt ellenkezőleg Kelemen Hunor szövetségi elnök, Máté András parlamenti képviselő legutóbbi nyilatkozataikban is amellett foglaltak állást, hogy a kormányzást végig kell vinniük a parlamenti ciklus végéig.

Az előrehozott választások kiírásának egyik kulcsfigurája, Traian Băsescu államfő egyáltalán nem érdekelt egy ilyen fejleményben, hiszen az új parlamenti többségnek első dolga lenne őt felfüggeszteni és felteszem rá egy havi fizetésemet, hogy ezúttal a nép nem fogja megmenteni a referendumon. Más kérdés, hogy ő valószínűleg szeretne látványosan és a politikai túlélését is lehetővé tevő módon távozni az elnökségből (aligha akarja megvárni, hogy Antonescuék felfüggesszék), de ehhez időre van szüksége legalább a nyár végéig.

És akkor ott van még – ahogyan mondani szokták – az emberi tényező, vagyis a parlamenti képviselők és szenátorok személyes érdeke. Ők – ebben az esetben – a saját logikájukat követve szavaznának. A 47%-ot kitevő PDL és az Oprea-féle szatellit-párt képviselői nyilván nem érdekeltek abban, hogy mandátumuk a tervezettnél öt hónappal hamarabb véget érjen, hiszen – a közvélemény-kutatási adatok ismeretében – egyikük sem lehet biztos abban, hogy újraválasztják őket. A többséget alkotó USL plusz RMDSZ honatyák közt is akadhat legalább 5-10 százalék (és akkor keveset mondtam), amelyiknek jó oka van azt hinni, hogy saját pártjuk nem őket fogja a befutó helyekre delegálni. Ők ilyenkor inkább megszegnék a pártfegyelmet és a második javasolt miniszterelnököt megszavaznák, hiszen semmit sem veszíthetnek, ellenkezőleg, nyernek öt hónapnyi „diurnát”.

Következésképp jómagam nem hiszek az előrehozott parlamenti választásokban, abban sem, hogy ennek kulcsa az RMDSZ lenne, abban pedig még kevésbé, hogy a Szövetség egyáltalán meg fogja kísérelni ezt kiprovokálni.

Az „és koránt sincsenek megelégedve a hatalom válságkezelő megoldásaira” mondatrésznek nincs értelme. Helyesen így kellett volna írni: „és koránt sincsenek megelégedve a hatalom válságkezelő megoldásaival”.

A „több helyről is visszaköszönő kijelentés” mondatrész képzavar, mert a kijelentés nem köszön vissza (még átvitt értelemben sem). Valószínűleg a gyakran megfogalmazott kijelentésekre gondoltak a szerzők.

Szintén képzavar a „merült fel” kifejezés, ugyanis semmi sem merülhet felfele, minden merülés lefele történik. A „vetődött fel” kifejezés lett volna a helyes.

Az „olvasható meg egy észrevételben” mondatrészben a „meg” helytelen és fölösleges, mert az észrevételt elolvasni és nem megolvasni szokták.

A szerzők továbbá a 2010-es választásokról beszélnek (amikor is 1990-hez képest 600 ezerrel csökkent volna a magyar szervezetre leadott szavazatok száma), csakhogy 2010-ben nem voltak választások Romániában, így az sem tudható, hogy hány magyarral csökkent a szavazók száma.

A „nyolc pontból álló kérdőíveket” mondatrész szintén helytelen, mert a kérdőívek nem pontokból állnak. A „nyolc kérdést tartalmazó kérdőíveket” mondatrész használata lett volna helyes.

Nem a kérdéssor, hanem a kérdéseket tartalmazó űrlap tölthető ki.

Ha egy alig egy oldalas fogalmazványban ennyi hiba van (és még csak egy helyesírás-ellenőrző programra sem futja), akkor az már több puszta figyelmetlenségnél. Ez tiszteletlenség a nyelvvel és az olvasókkal szemben is.

Nos, lehet, hogy háromszor megmondta, de nem hallgatott saját magára már 2004-ben és 2007-ben sem amikor a székely megyékben masszívan az államfőre szavaztak de főleg 2009 decemberében nem, amikor az RMDSZ kormányra lépett a Demokrata Liberális Párt oldalán, mert akkor pontosan Traian Băsescut támogatta, hiszen a Demokrata Liberális Párt Zeusz – ahogyan arrafelé becézik – hű szolgálólánya. Ugyancsak Băsescut támogatta az RMDSZ a legalább egy tucat bizalmatlansági indítvány alkalmával, amikor fegyelmezetten nem szavazott még a gyanúját is elkerülve annak, hogy voksolna a bizalmatlansági indítványra (egyedül Verestóy szavazott egyszer, meg is dorgálták érte, pedig a kormányt, azaz Băsescut támogatta nemleges szavazatával). Ha az RMDSZ következetes lett volna, akkor eleve nem lép be Traian Băsescu kormányába (nehogy már azt mondja valaki, hogy ez a Boc kormánya, mert nem szeretem a rossz vicceket) és akkor nem lehetett volna megszavazni a parlamentben. De ha valamilyen heveny részegség nyomán mégis beszállt az RMDSZ, akkor volt rá három éve, hogy kijózanodjon, kilépjen a kormányból, és az ellenzéki többség megszavazza az elnök felfüggesztését. Ezt sem tette meg a Szövetség, habár nyilvánvaló volt, hogy a demokrácia és a jogállamiság felszámolása folyik az országban.

Most, amikor büdös lett Băsescu az RMDSZ is szabadulna tőle, vagy legalábbis attól a megítéléstől, hogy ő az elnök utolsó csatlósa. Jól van ez és Péter okosan is csinálja (gondolom, hogy ha rajta állna már rég otthagyta volna), de azért ne nézzen hülyének bennünket se. Inkább azt kellene kilobbiznia, hogy legalább most, az összevont választások és a levelezéses szavazás bevezetése (merthogy ne legyenek illúzióink) előtt lépjen már ki végre az RMDSZ és jöjjenek az előrehozott választások az elnök felfüggesztésével fűszerezve.

Persze kurázsi is kell hozzá…

Megvárták, míg maga Bösze fúj visszavonuló, akinek – érdekes – nem volt szüksége szakmai elemzésre meg országjárós közvitára ahhoz, hogy megtudja: alábecsülte a civil összefogás erejét ebben a kérdésben.

Így viszont marad a homlokán a billog: Bösze utolsó csatlósa, akinek nemcsak bátorsága nem volt elvszerű álláspontot kialakítani, de még a taktikai érzéknek is híján volt, nem érzett rá a pillanatra, amikor dobbantani lehetett volna.

Ez lett a sumákolás ára.

Ha nem ismerném a kialakult helyzetet, s nem rendelkeznék bizonyos háttér-információkkal, akkor azt is mondhatnám, hogy igazán kár volt a magas elnökség tagjait Kolozsvárra citálni, drága idejüket vesztegetni azért, hogy döntést hozzanak a világ legtermészetesebb dolgáról, nevezetesen arról, hogy a törvényeket parlamenti vita után fogadják el és nem kormányzati felelősségvállalással. Aki nem ismeri a romániai törvénykezést, e hír alapján arra is gondolhat, hogy kis hazánk alkotmánya szerint a rendes törvénykezési út a felelősségvállalás és a kormány csak rendkívüli és indokolt esetekben tekinthet el ettől, ezért volt szükség arra, hogy az egyik kormánypárt magas szintű politikai döntést hozzon egy ügyrendi kérdésben.

A honi valóság ismeretében persze tudjuk, hogy miről van szó. Az RMDSZ tudja, hogy a törvény rossz. Tisztában van azzal, hogy közeli időpontban történő életbeléptetése – a vizitdíjjal súlyosbítva – a lehető legkomolyabban veszélyezteti a Szövetség bejutását a parlamentbe, ezért időhúzásra játszik. Egy ilyen vitatott törvény parlamenti vitája – különösen a választás évében – megjósolhatóan elhúzódik, a törvény elfogadása előtt az ország belefut a választási kampányba, amikor a törvényhozás már nem ülésezik, a politikusok hegyek között, völgyek között kanyarognak a szavazatokért, kinek lesz már akkor ideje, kedve és energiája egy ilyen törvény parlamenti vitájához. Az RMDSZ azonban sumákol, nem meri nyíltan kimondani azt amit gondol, nevezetesen, hogy ez az államfő által szorgalmazott törvény neki nem jó, vissza kell utasítani.

Az RMDSZ ugyanakkor farizeus is. Több szempontból is. Egyrészt azért, mert választói nem azt várták tőle, hogy egy ügyrendi kérdésben határozzon, hanem azt, hogy végre tisztán és egyértelműen kijelentse: vállalja a politikai felelősséget ezért a törvénytervezetért vagy sem. Másrészt azért, mert úgy tesz, mintha az, hogy a kormány felelősséget vállal-e a törvényért kizárólag tőle függne. Ha ugyanis Emil Boc utasítást kap a felelősségvállalásra, az mukk nélkül megteszi, akár tetszik ez a kormány magyar minisztereinek, akár nem. Arról Kelemen Hunor semmit nem mondott, hogy amennyiben a kormány mégis felelősséget vállalna a törvénytervezetért, akkor mi történik. Netán kilép az RMDSZ a koalícióból és csatlakozik az ellenzék bizalmatlansági indítványához megbuktatván a kormányt? Ugyan már, hiszen ugyancsak Kelemen Hunor néhány nappal korábban megerősítette, hogy az RMDSZ minden vita dacára marad a Demokrata Liberális Párt oldalán és kormányoz a választásokig. Akkor milyen következménye lehet annak, ha az RMDSZ nem támogatja a felelősségvállalást? Abszolúte semmi. Harmadrészt pedig azért is farizeus az RMDSZ, mert úgy tesz, mintha a törvénytervezettel szembeni álláspontjuk kialakításához további szakmai egyeztetésekre lenne szükség. Különösen Raed Arafat lemondása után már a vak számára is világos, hogy ennek a törvénytervezetnek a támogatása vagy a bírálata már nem szakmai, hanem politikai kérdés. Szinte megalázó dolog egy olyan kiváló szakembert, mint Dr. Ritli Lászlót országjárásra küldeni, amikor ez a kérdés már rég túlnőtt rajta, itt politikai állásfoglalást kellett volna felvállalni és ez a magas Elnökség dolga lenne, merthogy azt már megszokhattuk, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsát már rég nem kérdezik meg semmiről, azok legfeljebb a szövetségi házmester kinevezésében élhetik ki politikai döntéshozói ambícióikat.

Nos, az egészségügyi törvény tervezetét az Egészségügyi Minisztérium bocsátotta közvitára. A törvénytervezet szövege most is megtekinthető a szaktárca honlapján. Persze, tudjuk, hogy ezen a tervezeten a minisztérium szakemberei egy vesszőt sem módosítottak ez ideig és a jogszabályt az elnöki hivatal két tanácsosa, Cristian Vlădescu és Virgil Păunescu dolgozták ki. Csakhogy az Alkotmány 74-ik cikkelye értelmében törvénykezdeményezési joga csak a parlamenti képviselőknek, szenátoroknak, a kormánynak, illetve 100.000 állampolgárnak van. Következésképp az elnöki hivatal nem nyújthat be törvénytervezetet sehová. Ahhoz, hogy e jogszabály-tervezet esetében a törvénykezési eljárás megindulhasson, a felsorolt törvénykezdeményezési joggal bírók valamelyikének fel kell vállalnia a kezdeményezést. Ez történt az egészségügyi törvénytervezet esetében, midőn a szaktárca a Közigazgatásbeli döntéshozatal nyilvánosságáról szóló 2003/52 számú törvény 6-os cikkelye értelmében tavaly december 28-án közvitára bocsátotta az általa politikailag felvállalt törvénytervezetet. Ezt követően kerül majd a tervezet a kormány elé, amelyik, ha elfogadja, akkor továbbítja a parlamentnek (jobb esetben, mert rosszabb esetben felelősségvállalással el is fogadja, de ott még nem tartunk).

Lépjünk azonban tovább az alapigazságok mentén. Az Egészségügyi Minisztériumot az RMDSZ által javasolt és politikailag támogatott miniszter vezeti. A miniszter úr felvállalta ezt a törvénytervezetet és közvitára bocsátotta, ami a törvénykezési eljárás első lépése. Elképzelhető, hogy a miniszter nem konzultált az RMDSZ vezetésével, nem kérte ki a Szövetség politikai véleményét, hanem csak úgy feltette a minisztérium honlapjára? Egy normálisan működő politikai alakulat esetében ilyesmi elképzelhetetlen. Ha mégis megtörténik, akkor annak következményei kellene, hogy legyenek. A második lehetőség, hogy a miniszter tanácskozott a Szövetség vezetésével és megkapta a jóváhagyást a törvényhozási eljárás megindításához. Akkor viszont miért kell a hónap végéig eldönteni azt, amiben már határoztak.

Arra gondolni sem merek, hogy valami sumákolásról lenne szó. Az RMDSZ úgy tesz, mintha támogatná a maga által vezetett minisztérium törvénytervezetét, de ugyanakkor ezt nem meri a nyilvánosság előtt is felvállalni, sőt mintegy elhatárolódik a jogszabály tervezetétől, mutogatván az elnöki hivatalra, hogy ez voltaképp az ő kezdeményezésük, nekik semmi közünk hozzá, majd meglátják milyen véleményt alakítanak ki a későbbiekben.

Vagy mégis?

És ahogyan az amerikai filmek elején látható felírat mondja: ” ez egy kitalált történet, mindenfajta egybeesés valós személyekkel és eseményekkel a véletlen műve”. Majd meg fogják látni, ha elolvassák.

A  könyv sajtóvisszhangja: az MTI tudósítása és a Krónika recenziója.

A könyv ára 30 lej plusz 6 lej postaköltség. Megrendelni a szervin.z@gmail.com címen lehet.

Kell hozzá egy viszonylag sovány sertéshús, ezt egészben mindkét oldalán vajban megpirítjuk, de csak annyira, hogy a színe megváltozzon., majd félre tesszük. Egy téglalap alakú fóliára bacon-szalonna szeleteket helyezünk egyenletesen, úgy, hogy teljesen befedjék azt. Erre gombát teszünk egyenletes rétegben (ezzel én nem babráltam, konzerv-gombát használtam, ami nem az igazi, de takarékoskodni kellett az idővel). Sóval, borssal, piros paprikával és kakukkfűvel szórjuk meg a gombát és a húst is. Ekkor a húst az így elkészített baconos gomba közepére helyezzük, majd a fóliánál fogva összehajtogatjuk, úgy, hogy a gomba körbeölelje a húst, a bacon-szalonna pedig a gombát (beismerem, kicsit macerás, de kis próbálgatással menni fog). Ekkor jön a truváj: az egészet becsomagoljuk az előre elkészített rétestésztába, tepsibe tesszük és berakjuk a sütőbe. Én ez utóbbi műveletet is egyszerűsítettem és erre a célra a kereskedelemben kapható réteslapokat használtam. 220 fokon kb. egy óra és 10 perc alatt elkészül. Előételnek füstölt lazacot ettünk körözöttel és szilvapálinkával, a desszert brownie volt vaniliafagyival.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a megashow keretében nem vonultak fel szép számmal hiteles tehetségek, kiváló énekesek, lélegzetelállító mutatványokkal fellépő artisták vagy briliáns technikájú bűvészek, zsonglőrök és egyéb szemfényvesztők. Az előválogatásra megjelent mintegy 6000 jelölt közül a döntőbe bejutott 12 valóban tehetséges volt és a maga nemében mindegyik kiemelkedő teljesítményt mutatott, talán egyetlen kivétellel. Ez utóbbi egy repper volt, aki a műfaj íratlan szabályainak megfelelően a társadalmi igazságtalanság ellen lázadó szövegével próbálta megnyerni a nagyérdemű kegyeit, merthogy a vetélkedő nyertesét demokratikusan a nézők szavazatai döntötték el.

Nos, repper barátunkról el kell mondani, hogy mint előadásmód a gyenge közepesek közé tartozik. Nyelve messze nem pörög úgy, mint a tengerentúli kollégáié, de még a műfaj hazai művelőivel sem lehet egy napon emlegetni. Szövegei középszerűek és közhelyesek. Előadása leginkább ahhoz volt hasonlatos, mintha valaki tánclépésekre próbálná meg felolvasni valamelyik bulvárlap vezércikkét: jó lenne, ha mindenkinek élnének a szülei és mindenki gazdag lenne, nem pedig árva és szegény és úgy általában is, jobb lenne, ha jó lenne, mintha rossz lenne, mint ahogyan az van is. Ez az egyik alapmotívuma a repper világellenes lázadásának, míg a másik egy mozgósítóbb üzenet, ami úgy szól, hogy ne hagyd magad, legyél erősebb, mint a nehézségek, győzd le a gondokat, legyen önbizalmad, neked is sikerülhet, még ha román is vagy, mi több, légy büszke arra, hogy román vagy.

Az ifjú titán tegnap esti produkciója ez utóbbi üzenetre koncentrált, s a show rendezői egyéb elemekkel is aláfestették az értékes mondanivalót. Tematikus táncosok modern serege trikolórt lengetve árasztotta el a színpadot, miközben a repper ugyanazt a refrént pofozta hallgatóságába: ne hagyd magad, légy büszke románságodra. Nekem az egykori Megéneklünk, Románia fesztivál lidércnyomásos propagandaműsorait juttatta eszembe ez a minden tekintetben kínosan rosszra sikerült előadás.

Gondolom, hogy a hazai valóságot jól ismerő olvasóim már ebből is kitalálták, hogy a verseny győztese nem a kiváló énekesek, lélegzetelállító mutatványokkal fellépő artisták vagy briliáns technikájú bűvészek, zsonglőrök és egyéb szemfényvesztők valamelyike lett, hanem repper barátunk, aki produkciójával ezt a legkevésbé sem érdemelte meg, de aki ösztönösen vagy tudatosan, de rátalált arra, hogy miként tudja a maga oldalára állítani az egyik – még mindig erős befolyással rendelkező – politikai kurzus, a nacionalizmus híveit. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy az élet úgy hozta, hogy az említett repper árva gyerek és munkanélküli is, akkor láthatjuk, hogy a valamiképp természetes szolidaritást meglovagolva, még egy szeletet tudott szakajtani a szappanoperák iránt mindig is fogékony romániai nézőközönség támogatásából.

Figyelmeztetés ez a történet azoknak a politikusoknak, akik jövőre kétszer is harcba indulnak a románok szavazataiért. Az életképes programoknál, fejlesztési terveknél politikailag jobban jövedelmezhetnek a szólamok, könnyfakasztó demagógiák, frázisok, propaganda-szövegek.

Csakhogy a jogi szakirodalomból ismert fogalom, a törvényi feltételezés szerint a kórházban van a legnagyobb esélye a sikeres sürgősségi beavatkozásoknak és a szakszerű betegellátás feltételeit sokkal könnyebben lehet biztosítani a kórházakban, mint odahaza. Jogi értelemben tehát nem a törvényi feltételezés szorul bizonyításra, hanem az azzal ellenkező állítás.

A kérdésnek azért van jelentősége, mert a Bălceşti-i tragédia szolgáltatja az alapját, annak a politikai offenzívának, ami az egészségügyi miniszter és az egész kormány ellen irányul, s amelyiknek központi gondolata az, hogy a kórház-átalakítások és összevonások eleve elhibázott döntései a végrehajtásnak, mi több, nemzetbiztonsági kockázatot hordoznak magukban.

Ami ez utóbbi kérdést illeti, az egészségügyi szakemberek (beleértve volt minisztereket is) véleménye megegyezik abban, hogy a hazai kórházi hálózat túlméretezett volt, és karcsúsításra szorult, annál is inkább, mert az Európában általános folyamat az, hogy az alapellátásra, illetve a szakorvosi rendelésekre tegye át az egészségügyi ellátás hangsúlyát és csak a súlyosabb, más módon nem kezelhető esetekben küldjék kórházba a betegeket. Ahhoz azonban, hogy a kórházak számát csökkenteni lehessen, előzetesen biztosítani kell a lakosság hozzáférését az egészségügyi szolgáltatásokhoz azt követően is, hogy egyes intézményeket bezárnak vagy átalakítanak. Másfelől egy ilyen horderejű döntés meghozatala előtt a lehető legszélesebb körű társadalmi konzultációra van szükség és semmiképp sem nélkülözhető a helyhatóságok partnersége. Ellenkező esetben számítani lehet arra, hogy az intézkedéssel elégedetlen lakosság és a helyi elöljárók minden lehetőséget megragadnak arra, hogy bírálják, illetve megkérdőjelezzék a meghozott intézkedéseket.

Az persze sejthető, hogy teljes összhangot ebben a kérdésben valamennyi érdekelt fél között nem lehetett volna kialakítani még a legkörültekintőbb párbeszéd nyomán sem. Azt viszont, hogy a helyhatóságok, a közvélemény és a sajtó egy emberként szegüljön szembe a kórházak bezárásával, valószínűleg el lehetett volna kerülni.

Megítélésem szerint az érdemi szakmai és társadalmi párbeszéd hiánya, az intézkedés rajtaütés-szerű megvalósítása szolgáltatja most a legértékesebb muníciót az olykor nemtelen ellenzéki és sajtótámadásokhoz.

Ilyen esetekben az utólagos kommunikációnak már csak korlátozott hatása lehet, mert az emberek többsége elvesztette a bizalmát a kormány döntéseinek ésszerűségében és jóhiszeműségében. Ilyenkor, már akkor sem hajlandók támogatni a kórházak átszervezésének a programját, ha az egyébként szakmailag megalapozott lenne. Mégis: úgy gondolom, hogy nem a szaktárca egyik helyettes államtitkára kellett volna a legmagasabb rangú tisztségviselő legyen, aki a közvéleménynek megmagyarázza a minisztérium álláspontját. Ilyen esetben legalább az egészségügyi miniszternek, ha nem a kormányfőnek lett volna a feladata az, hogy közvetlenül a tragédia bekövetkezte után érdemi választ adjon olyan az alapvető kérdésekre, hogy elhárította-e a kormány az egyes egészségügyi intézmények megszüntetésével járó kockázatot; van-e felelőse, és ha igen akkor ki a Bălceşti-i esetnek; milyen intézkedéseket hozott a kormány azért, hogy az egészségügyi szolgáltatásokhoz való akadálytalan hozzáférést az átszervezés után is biztosítsa.

Ha pedig még ez sem történt meg, akkor ebből az érintett kormánytagoknak (vagy bár azok egyikének) le kell vonnia a megfelelő következtetést.