Archive for 2010. január

h1

Menekülés az érdekvédelemhez

január 31, 2010

Közel tizennyolc évvel ezelőtt parlamenti választásokra készült az RMDSZ, és felmerült az a gondolat, hogy nagyszalontai és a dél bihari magyarságot én képviseljem. Szalontán persze ismertek, de a Szövetség megyei vezetői már kevésbé. Behívtak hát egy beszélgetésre, hogy ismertessem velük elképzeléseimet. Mint kiderült nem engem egyedül tesztelt a megyei vezetés, hanem későbbi képviselőtársamat, Rákóczi Lajost is. A találkozó, oldott, baráti hangulatú volt, de éreztem, hogy minden szavamat alaposan megvizsgálják, hiszen esetleges tévedésem, képzetlenségem vagy megbízhatatlanságom egyetlen bizonysága elég lett volna ahhoz, hogy kihulljak a rostán.

„Vizsgáztatóim” Varga Gábor, Pápay Zoltán, Pintér István, Jakabffy László, Stark László (Isten nyugtassa) Dr. Csapó József (lehet, hogy mások is voltak ott, már nem emlékszem) sok kérdést tettek fel nekem, de csak Csapó József egyetlen – enyhén korholó – megjegyzésére emlékszem ma is nagyon világosan. Ez pedig az volt, hogy pártként határoztam meg az RMDSZ-t, holott nem párt, hanem érdekvédelmi szövetség. Utólag elmondhatom, hogy nem volt tudatos a megjelölés, úgy gondoltam, hogy ha a parlamentben pártok vannak, akkor az RMDSZ-nek is pártnak kell lennie.

Akkor nem is gondoltam, hogy milyen lényeges kérdésbe tenyerelt bele a „lófő szenátor” (Tőkés nevezte így). Az RMDSZ azóta sem oldotta fel ezt a dilemmát. Hivatalosan – alapszabályzata szerint – az RMDSZ érdekvédelmi szövetség, valójában azonban pártként viselkedik: jelen van a parlamentben, koalíciókat köt (és bont), ideológiai profilja van (az EPP tagja), részt vesz a kormányban és a közigazgatásban. Amikor úgymond hatalmi pozícióban van, akkor az érdekvédelmi jelleg érvényesítése – legalábbis elméletileg – igen nehéz, hiszen kivel szemben védi meg a kisebbségi érdekeket, ha ő gyakorolja a hatalmat. Persze, tudom, hogy ez a valóságban nem így van, de mint elméleti felvetés, helytálló.

Az RMDSZ tehát egy párt, de önmeghatározását nem igazítja a valósághoz. Joghallgatóként viszont megtanultam, hogy a jogi aktusok megjelölése azok tartalma és nem elnevezése alapján történik (teljesen mindegy, hogy a felek esetleg hadüzenetnek neveznek egy adásvételi szerződést, az annak minősül, ha teljesíti az adásvételi szerződés feltételeit).

Az önmeghatározás megváltoztatásának kérdése többször felmerült már. Legutóbb Nagy Zsolt vetette fel, néhány évvel ezelőtt. Akkor viszont az ezzel kapcsolatos vita hamar elült, lehet, hogy azért is, mert a Szövetség elnöke a pártjelleget leszűkítőnek nevezte, bár azt maga is elismerte, hogy hatékonyabb politizálást tenne lehetővé.

Véleményem szerint a helyzet nem ennyire jó. Az RMDSZ akkor menekül vissza az érdekvédelmi szövetség meghatározáshoz, amikor olyan turpisságot követ el, amit egy pártnak legalábbis nem illenék. A párt ugyanis – jó, nem Romániában, hanem ott, ahol ad magára – hű marad, bizonyos általa választott politikai vagy ideológiai értékekhez. Ha ezzel meg tudja győzni a választók többségét, akkor kormányoz, ha nem, akkor ellenzékbe vonul. Az esetleges átugrás a győztesek bárkájába – ami jobb házakban is megesik – olyan dolog, amit legalábbis restellni illik, következetlenségnek kell minősíteni és viselni a következményeket. Ezzel szemben a győzteshez történő csatlakozást mindenkor és mindenféle politikai logika nélkül még csak megmagyarázni sem kell, ha az elkövető arra hivatkozik, hogy egy nemzeti kisebbség arányos képviseletének biztosítása érdekében cselekedte meg.

Persze, az opportunista érdekek védelme is érdekvédelem

Reklámok
h1

Manipulációs lecke 2110-ből

január 30, 2010

Tranzíciában vagyunk 2110-ben. A romvári Monica Macovei utcai Traian Băsescu politikai középiskola VII B osztályában Fröhlich tanár úr épp manipulációs órát tart. Hallgassunk bele:

– Ha úgy képzeljük el a közinformációk világát, mint egy mérleget, amelyiknek egyik serpenyőjébe maguktól gyűlnek a hírek, a másikba pedig mi (hatalmon lévő politikusok, gyakorló diktátorok, médiaguruk, mogulok, varázslók, ibolyaszín nyakkendősök stb.) tesszük bele az információkat, akkor folyamatosan figyelni kell a természetesen és többé-kevésbé spontán módon érkező hírek kormányellenes vagy elnökellenes koncentrációját. Abban a pillanatban, amikor méréseink azt mutatják, hogy túl nagy a személyünkre és hatalmunkra veszélyes hírek sűrűsége, akkor a mérleg másik serpenyőjébe, azonnal olyan információkat kell tenni, amelyek oldják, kiegyensúlyozzák, hígítják amazokat.

Lássunk egy gyakorlati példát. Vegyük – teszem azt – Romániát, 2010 januárjában. Milyen hírek lehetnek veszélyesek a hatalmi konstelláció tengelyére Pistike?

–         Omar Hayssam!

–         Szamárság. Katica!

–         Elena Udrea.

–         Szamárság. Ferike!

–         A fegyverkereskedéssel vádolt testvére, a lánya, a flotta, a líra, a próza, a Sneiderfáni Róza, a Nagyatádi Szabó.

–         Hagyjátok abba. Mind szamarak vagytok és meg fogtok bukni, aztán mehettek sírni a tévéstúdiókba, hogy már megint elvesztettétek a választásokat az ibolyaszín láng miatt, s járhatjátok napestig a Korrupcióellenes Ügyészséget, de akkor ne gyertek, nekem panaszkodni, ne kérjétek vissza tőlem az iskolapénzt, figyelmetlen, lusta társaság! Most elmondom százszor sújtottan, utolszor. Vegyétek magatokra, mert lesz még hidegebb is, mint 2010 januárjában. (a tanár hirtelen abbahagyja, elgondolkodik, majd egészen nyugodt hangon így folytatja) Vagy mégsem mondom el. Lássuk, el tudja-e mondani nektek a Steinmann. Steinmann!

–         Igenis, tanár úr!

–         Mondd el nekik még egyszer, bár nem kéne erősítenünk az ellenzékünket.

–         Szóval, Omar Hayssam, meg a Land of choice meg a gyerekboxolás az jó a kampányban. Amikor van értelme az emberek érzelmeire, igazság- vagy erkölcsi érzetére hatni, mert ez megmutatkozhat a szavazási hajlandóságban illetve abban, hogy kire szavaznak a polgárok. Választások között a helyzet egészen más. Akkor kizárólag az értelemre kell apellálni, azokkal a kérdésekkel kell foglalkozni, amelyek a politikával egyébként nem foglalkozó, mindennapi embert érintik. Jelen esetben, ilyen az új illetékek és adónemek bevezetése (megadóztatják a szabadfoglalkozású alkotókat, bevezetik a hamburger-adót, fenntartják a minimáladót, eltörlik a mikrovállalatok 3 százalékos adóját); bérek (befagyasztják, csökkentik, maximálják), állások (zárolják, megszüntetik, felszámolják); nyugdíjak (befagyasztják, csökkentik reálértéküket, a szolgálati nyugdíjakat eltörlik); munkahelyek (megszüntetnek 300.000-et, beismernek 100.000-et a közszférában, a magánszektorban már megszüntettek 600.000-et); oktatás (15.000 tanárt kivágnak, osztályokat összevonnak, iskolákat bezárnak pl. Szatárnémetiben); egészségügy (orvosok elmennek, a betegek otthonról hozzák a gyógyszereket és ketten fekszenek egy ágyban); mezőgazdaság…

–         Elég. Térj a lényegre.

–         Namármost, amikor a médiában megjelenik egy hír az adóról, azonnal melléje teszünk egy másikat arról, hogy Eugen Nicolaescu volt liberális egészségügyi miniszternek hamis vagyonbevallása van. Amikor jönnek a hírek a nyugdíjakról, akkor már Geoanának is hamis a vagyonbevallása, az oktatási hírekre Năstasenak is, az egészségügyiekre elítélik a Vâlceai polgármestert, az elbocsátásokra az a válasz, hogy Penescut is elbocsátották a börtönből. Ez a szép üzenet. Elbocsátó, szép üzenet. Értitek? És a rossz hírek kevesebb teret kapnak a híradókban, a szegény nép sorsa nem érleli a forradalmat. Hibátlan, tanár úr?

–         Te még sokra viszed, Steinmann fiam.

h1

Mindennapi ciánunk

január 30, 2010

Tegnap volt szinte a legtöbb látogatója a blogomnak, s épp tegnap nem követtem el egyetlen egy bejegyzést sem. Figyeltem a snookert (most folyik a wellsi nyílt bajnokság) és írtam egy cikket az Új Magyar Szónak (fájdalmas, de megkerülhetetlen témáról, nevezetesen a romákkal szembeni diszkriminációról, az Amnesty International jelentéséről, majd olvassátok el). Hétfőn vagy kedden jelenik meg, de idejében le akartam adni, hogy a hétvégém nyugodtabb legyen.

Lefeküdtem, de napi olvasmányaim nem hagytak nyugodni. Így most – hajnali négykor – kénytelen vagyok ismét megosztani veletek nyavalyáimat. Íme:

Érdekes hírrel szolgál a Vox Publica tegnapi számában megjelent, egyik cikk. A verespataki beruházás mögött álló cég, a Gabriel Resources harminc millió részvényt adott el hatvanhét és fél millió dollárért a Beny Steinmetz Groupnak. A tranzakció nyomán a BSG a részvények 9 százalékát birtokolja. A megállapodást rögzítő szerződést tavaly december 18-án írták alá, vagyis épp aznap, amikor Bukarestben Adriean Videanu bejelentette (még az RMDSZ-el folyó kormányalakítási tárgyalások lezárulta előtt), hogy a leendő kormányprogram tartalmazni fogja a verespataki beruházás (vagyis egy magánvállalkozás) megnyitásával kapcsolatos kormányzati álláspont felülvizsgálatát. Más szóval, nyilatkozatával a gazdasági miniszter üzent a BSG-nek, hogy érdemes a Gabriel Resourcesbe befektetni, mert a projektet a kormány is támogatja.

Ezt követően hosszú értekezés következik arról, hogy a BSG Sierra Leonéban szinte polgárháborús állapotokat robbantott ki, mert nem teljesítette egy koncessziós szerződés szociális kitételeit.

A cikk ez utóbbi része is elgondolkodtató, de engem főleg az első része aggaszt. Ugyan mi késztethet egy a közérdek képviseletével megbízott minisztert arra, hogy egy magánérdek kereskedelmi ügynökeként viselkedjék?

A BSG belépése az üzletbe azt jelzi, hogy megnőtt az érdeklődés a beruházás iránt, más szóval az amúgy igen óvatos nemzetközi tőke – gazdasági válság idején – megmozdul, mert bízik a vállalkozás sikerében.

Aztán olvastam – ugyancsak tegnap – a Hot Newson egy hírt: a Fehér megyei cégbíróság visszautasította a Gabriel Resources valamint a Mininvest Országos Egyedáruság azon kérését, hogy tőkeemelést hajtsanak végre a Roşia Montana Gold Corporationnél. A hír szintéziséből nem derül ki azonnal, hogy miről is van szó, de a csatolt dokumentumok elolvasása után világossá válik. A Roşia Montana Gold Corporationnak több részvényese van. Ezek közül két kisebb romániai részvényes tulajdonát (Comat Trading SRL és Cartel Brau S.A.) a Gabriel Resources felvásárolta (oly módon, hogy hitelt adott a két cégnek, amit aztán azok részvényekkel fizettek ki) és azt kérte a cégbíróságtól, hogy az összeget tekintse tőkeemelésnek, amelyet a bíróság nyilván visszautasított, hiszen a részvényesek egymás közötti tranzakcióival nem gazdagodott a cég.

E kis turpisság azonban rávilágít arra, hogy a Gabriel Resources mindenképp többségi tulajdont akar a román állam tulajdonában lévő Mininvest Országos Egyedárusággal szemben (jelenleg 50-50 százalékban tulajdonosok). Más szóval a kanadai befektető nemcsak a nagyobb profitot célozta meg, hanem azt is, hogy a Mininvest (azaz az állam), ne szólhasson bele a kitermelés mikéntjébe, ne akadályozhassa meg, hogy a – különben titkosított – koncessziós szerződés kitételeit a Sierra Leone-i példa nyomán megszegjék.

h1

Újságsirató

január 28, 2010

Marin Preda, Moromeţii (magyarul A Moromete család néven jelent meg 1961-ben, Kormos Gyula fordításában és az Irodalmi Könyvkiadó gondozásában) című könyve, egyike volt nagy olvasmányélményeimnek. Itt olvastam először a Ziua nevű újságról. Akkor azt hittem, hogy ez a lap az írói képzelet szüleménye, később azonban megtudtam, hogy a Ziua valóban megjelent a két világháború között Bukarestben (1930-ban alapították).

A lapot 1994-ben indította újra Sorin Rosca Stănescu és Dinu Patriciu. A fennállásának három éves évfordulója alkalmából rendezett fogadáson magam is jelen voltam. A Ziua egy olyan pillanatban jelent meg, amikor a Nemzeti Megmentés Demokrata Frontja Ion Iliescuval és az elnyűhetetlen Nicolae Văcăroiuval uralta a kommunikációt. Hatékony ellenzéki sajtó nem volt az országban. A magántelevíziók még nem jelentek meg (talán csak a provinciális SOTI létezett), a nagy hagyományokkal rendelkező România Liberă beleveszett a Parasztpárt frakcióharcaiba, az Expres eltünt, az Evenimentul Zilei elbulvárosodott (és elkurvult). Ekkor üdítően hatott a szókimondó, jól inforált és olvasmányos Ziua. Bevallom, hogy kedvenc újságommá vált.

A lap lassan beleásta magát az oknyomozó újságírásba és egyre másra jelentette meg leleplezéseit a Văcăroiu-kormány visszaéléseiről, a hatalom antidemokratikus intézkedéseiről. (Andra-terasz, Ion Iliescu moszkvai tanulmányai és kötődései stb.)

Bár talán a legjobb hazai lapok egyike volt, példányszáma nem tudta felvenni a versenyt a kommersz Evenimentul Zilei-el vagy a baloldali Adevarullal. Kétezerben alig több mint 48.000 példányban jelent meg, ennek ellenére hatása a román politikára óriási volt.

A lap életében a negatív fordulatot a 2008-as esztendő hozta el, amikor – többszöri tulajdonosváltás után – Sorin Ovidiu Vântu és az igencsak vitatott személyiség hírében álló szakszervezeti vezető, Liviu Luca tulajdonába került. Megfigyelők szerint a kiváló szerkesztői gárdának (Sorin Roşca Stănescu, Victor Roncea, Ioan Grosan, Dan Ciachir, Dan Pavel, Zoe Petre) nem a tudását, hanem a hallgatását vásárolták meg.

A következmény nem maradt el. A példányszám zuhanásnak indult. Ez év január 5-én megszünt a lap nyomtatott változata, majd 25-én az internetes kiadása is. A szerkesztőség tagjai most pereskednek a tulajdonosokkal az elmaradt bérükért.

Bár a Ziua már több mint két éve nem az, ami indulásakor volt, nagyon sajnálom eltűnését. A Ziua, a militáns és elvszerű újságírás egyik utolsó példánya volt, amely magatartás ugyan sajtóetikai és szakmai szempontból vitatható, de egy adott korszak jellegzetes terméke volt, s mint ilyen értékes lehetett.

A Moromeţii-ben a Ziua függetlenségét megtöri a háború. A bátor lap a kormánypropaganda eszközévé silányul. Ehhez képest az újkori Ziua kimúlása talán még méltóságosnak is tekinthető.

h1

Pártüzlet lesz-e a hőenergiai kivizsgálás?

január 27, 2010

Ha nem lennék ilyen lusta, akkor most beiratkoznék a Demokrata Liberális Pártba (ha ugyan át nem keresztelik addig Néppártra és almára cserélik a rózsát, hogy a pártról szólva, ideológiai értelemben az „alma a tartalma” mondás a szó szoros értelmében is helytálló legyen), letenném a hőenergiai kivizsgálói vizsgát és csak nézném, ahogyan dőlne a pénz hozzám (amiből természetesen adakoznék Elena Udrea asszony majdani elnökválasztási kampányára is).

A hőenergiai kivizsgálás pedig azért lesz jövedelmező üzlet, mert – amint arról a Hot News internetes hírportál beszámol –  a Regionális Fejlesztési és Idegenforgalmi Minisztérium a kormány elé terjesztett egy sürgősségi kormányrendelet-tervezetet, amely kötelezővé tenné, hogy minden lakás esetében bocsássák ki a hőenergiai bizonylatot. A szóban forgó dokumentum hiányában a lakásokat nem lehet majd eladni, illetve megvásárolni. Egy korábbi rendelkezés (a 2005/372-es számú törvény) már előírta a vizsgálatok kötelező megejtését 2011 január 1-ig, de azt a Boc kormány a tavalyi év végén (a 2009/114-es számú sürgősségi kormányrendelettel) elhalasztotta. Elena Udrea miniszter-asszony reméli, hogy a tárca kezdeményezését a kormány mielőbb elfogadja, hiszen egy európai uniós irányelv végrehajtásáról van szó, amit a Hot News számára Ferran Tarradelas az EU energiaügyi biztosának szóvivője megerősített.

Tessék csak elképzelni, mekkora piac nyílik meg. A 2002-es népszámlálás adatai szerint Romániában 8.110.407 lakás van. Ezeknek alig egy töredéke esetében készült el a hőenergiai kivizsgálás. Nem is nagyon készülhetett, mert az egész országban mindössze 576 hőenergiai kivizsgáló van (tehát még nincs nagy konkurencia), de például Teleorman megyében egyetlen egy sincs, legalábbis ez derül ki a Regionális Fejlesztési és Idegenforgalmi Minisztérium közleményéből.

De, hogy miért kell ehhez a párttagság? Nos, kétlem, hogy a kormánypárt számára – válság idején – közömbös lenne egy ekkora piac. Valószínűnek tartom, hogy ha a sürgősségi kormányrendelet életbe lép, akkor az Emilia-Cerna Mladin vezette Az Épületek Hőenergiai Kivizsgálóinak Egyesülete kamarává vagy egyesületté válik. Ezzel kizárólagosságra tesz szert és bizonyos közigazgatási jogosítványokat kap (ő szervezi meg a felvételi vizsgát és választja ki a legjobbakat). Innen pedig már csak egy lépés az, hogy a testület az Elena Udrea vezette minisztérium informális irányítása alatt működjék, és a kör bezárul.



h1

Az arany, a cián és a magyarok

január 26, 2010

Úgy tűnik, hogy nagy halat sikerült fognia a verespataki aranykitermelés megvalósításán munkálkodó kanadai cégnek, a Roşia Montana Gold Corporationnak. Adina Vălean európai parlamenti képviselő, a Demokraták és Liberálisok Európáért Szövetség alelnöke (civilben pedig Crin Antonescunak, a Nemzeti Liberális Párt elnökének a felesége) volt a fővédnöke a Hogyan tegyük Európát a felelős és fenntartható kitermelés éllovasává? címmel megrendezett konferenciának, amelyről megfigyelők azt állították, hogy valójában az RMGC reklámja volt az Európa Parlamentben. Az RMGC „trófeája” azért is különösen értékes, mert két évvel ezelőtt Adina Vălean, Horia Tomaval, Tiberiu Bărbuleţiuval és Csibi Magorral együtt még A ciános bányászati technológia veszélyei címmel rendezett konferenciát Brüsszelben. Amint az egy tegnapi sajtóhírből kiderül, a rendezvényre nem kaptak meghívót a beruházás ellenzőiként ismert képviselők, így Renate Weber, Daciana Sârbu vagy Sógor Csaba. Mi több, Renate Weber – aki a sajtóból értesült a konferenciáról – nem kapott szót, bár szabályosan feliratkozott. Adina Vălean időhiányra hivatkozva tagadta meg a felszólalás jogát liberális kolléganőjétől, ami azért furcsa, mert a rendezvény a tervezettnél húsz perccel korábban véget ért. A konferencián mindössze három részvevőnek adtak szót: Ioan Piso egyetemi tanárnak, Bogdan Baltazarnak, aki az RMGC tanácsosa és Tőkés Lászlónak – írja mai tudósításában a Hot News internetes hírportál. Ez utóbbi felszólaló a Krónikának adott nyilatkozatában azt állította, hogy a konferenciának semmi köze sem volt a bányászathoz, valójában a kitermelő cég lobbyakciójáról volt szó.

Úgy tűnik, hogy az RMGC nemcsak ismert és befolyásos politikusok megnyerésével kampányol a beruházás mellett. Nem hagyja figyelmen kívül az internetes honlapok kínálta lehetőséget sem. A Hot News fentebb hivatkozott híre után több egymást követő olyan olvasói bejegyzés olvasható, amely ugyanazt a gondolatot közvetíti: a beruházást a magyarok akarják megfúrni, mert nem akarják Románia gazdaságának fejlődését. Hogy miért gondolom azt, hogy ezek nem spontán vélemények, hanem az RMGC által irányított manipulációs üzenetek? Nos azért, mert egy 2007-ben megjelent vezércikkében a Ziua arról tudósította olvasóit, hogy Alan Hill, a Gabriel Resources és az RMGC elnök-vezérigazgatója azt állította, hogy mindazok, akik ellenzik a beruházást eladták magukat a magyaroknak, a Soros Alapítvány pedig Budapest ügynöke. (Apropó, azóta a Soros Alapítványt lehet, hogy felmentették a románellenesség vádja alól, mert a Săptămâna Financiară tavaly arról adott hírt, hogy az amerikai milliárdos is részvényese lett a Garbriel Resourcesnek, bár ezt az információt a Soros Alapítvány Romania határozottan cáfolta.) Valamiképpen nem jön, hogy higgyem azt, hogy több egymást követő hírolvasó tiszta véletlenül ugyanazokkal az érvekkel kel a beruházás védelmére, mint annak igazgatója két évvel ezelőtt.

A következtetés világos: az RMGC teljes sebességre kapcsolt és a propaganda minden eszközét be fogja vetni azért, hogy kieszközölje a beruházás engedélyezését.

h1

Utcanevek és kinevezések

január 25, 2010

Van Markó Bélának egy méltatlanul elfeledett írása. Nem, nem az Autonómiára ítélve címűre gondoltam. Ennek az a címe, hogy Az én utcám. Sajnos nem találtam meg a szöveget a neten és nem tudtam ideilleszteni, pedig megérte volna. Ezért kénytelenek lesznek az én sokkal avatatlanabb összegzésemből megismerni. Arról szól, hogy a költő  mindenkit ismer a saját utcájában, ezért otthonos, barátságos számára az utca. Aztán az egyik szomszéd elköltözik. Más jön helyette. De attól az még a költő utcája. Aztán egy másik szomszéd, majd egy harmadik is kicserélődik, végül pedig már csak idegenek laknak az „én utcámban”. Itt az írás be is fejeződik, de a gondolatsor egész biztosan nem. Magam, akkor, amikor ezt az írást Márton Árpád ihletett előadásában meghallgattam, úgy folytattam volna, hogy legvégül pedig az utca nevét is megváltoztatták, de én még mindig úgy tudom, hogy ez az én utcám.

Átvitt értelmén túl, azért is éreztem nagyon közel magamhoz ezt a művet, mert jómagam Nagyszalontán a Toldy utcában születtem, amelyet rövidesen Moldovei-re változtattak. Hét éves koromban elköltöztünk a Lovassy utcába, amit már akkor Ceahlăluinak hívtak. Később, ha jól emlékszem 1998-ban, ez az utca visszakapta a pozsonyi országgyűlési ifjak vezérének nevét, de akkor már nem laktam ott. Akkor a Beöthy Ödön utcában laktam Nagyváradon, amit természetesen már Iuliu Maniunak hívtak (miután Petru Grozáról erre a névre keresztelték).

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy számomra közömbösek az utcanevek, hogy nem vagyok tisztában e megjelölések érzelmi, történelmi, sőt politikai jelentőségével, az identitás alakításában játszott szerepükkel (ezért is kapott meg annyira az említett Markó Béla-írás). Mégis nem gondolom azt, hogy gyermekként kevésbé voltam boldog a Ceahlăului, mint a Toldy utcában, vagy felnőttként nem találtam haza a Beöthy Ödön utcába, mert azt írta rajta, hogy Iuliu Maniu. Ettől függetlenül a magyar utcanevek bár arányos visszaállítása az érdekvédelmi szervezet legitim tevékenysége kell, hogy legyen, annál is inkább, mert ezen erőfeszítése támogatásra talál az Európa Tanács kisebbségügyi főbiztosának, Thomas Hammarbergnek minapi nyilatkozatában.

Mindez arról jutott eszembe, hogy olvastam a mediatica.ro internetes újságban egy cikket arról, hogy az RMDSZ nem tud érvényt szerezni egy 2006-os helyi tanácsi határozatnak arról, hogy a közterületek típusait magyarul is ki kell írni, mert a „városvezetés” (gondolom, hogy ezen a polgármestert kell érteni), nem akarja azt végrehajtani, a prefektus pedig nem kéri tőle számon.

Nos, megértem, hogy a Bihar megyei RMDSZ-nek most fontosabb dolgai is vannak, mint az utcanevekkel bíbelődni. Ki kell neveznie tisztségviselőit a helyi és központi adminisztrációba és ez igazán embert próbáló dolog. De ha majd vége lesz ennek a nehéz munkának, akkor nagy tisztelettel figyelmükbe ajánlom a bíróságot. Ez egy olyan intézmény, ahol az emberek azzal foglalkoznak, hogy betartatják a jogszabályokat azokkal, akik egyébként nem tennék meg.

Hátha kötelezik a polgármestert (aki végrehajtója a tanácsi határozatoknak), hogy tartsa tiszteletben a helyi választottak döntését.