Archive for 2010. február

h1

A civil kurázsi dicsérete

február 24, 2010

Az elmúlt hét végén Brassóban jártam. A Cenk Alapítvány meghívásának tettem eleget és Kerekes Károly parlamenti képviselővel együtt részt vettem egy a nyugdíjtörvény tervezetéről tartott konferencián. Mintegy száz – javarészt nyugdíjas – érdeklődő vett részt a találkozón, amelyen a képviselő úr, aki mellesleg régi barátom igazán szakszerűen és mégis közérthetően foglalta össze a szabályozás lényegét. Ezt követően Madaras Lázár (az RMDSZ volt képviselője, a Brassó Megyei Tanács volt alelnöke), a Cenk Alapítvány elnöke és jómagam egészítettük ki a tájékoztatást, majd Kerekes Károly válaszolt a résztvevők elvi, de leginkább gyakorlati kérdéseire.

Ennyi a hír, amelyet az eseménynek szentelt volna bármelyik országos napilap. Amiről most írok az valami egészen más. Nevezetesen az a munka, ami a néhány soros hír mögött van. A rendezvényhez kellett a Cenk Alapítvány és a Cenk Alapítványhoz kellett Madaras Lázár és Kiss Éva alelnök, akik nyugdíjas éveikben sem pihennek. Szívügyüknek érezvén a brassói magyar közösség kulturális, közéleti életének mozgalmasabbá tételét, létrehozták ezt a civil szervezetet, amely keretet teremt a kisebbségi életünkben oly fontos párbeszédnek. Sikerült – nem kis erőfeszítések árán – anyagi támogatást szerezniük egy sor nemzetiségi vagy szociális szempontból fontos kezdeményezésükhöz. Csak egyetlen példa: a közelmúltban az ő kezdeményezésükre nagyszabású gálaesten emlékeztek meg az RMDSZ helyi szervezete megalakításának húsz éves évfordulójáról. Tevékenységük mércéje a Cenk Alapítvány hitele. Az, hogy a rendezvényeiket sokan látogatják, épp ennek bizonysága.

Aztán kellett ehhez a rendezvényhez Kerekes Károly képviselő, aki húsz éve megszakítás nélkül tagja a Képviselőház Munkaügyi és Társadalombiztosítási Szakbizottságának. Nevéhez fűződik egy sor olyan jogszabály megalkotása, amelynek révén a háborús veteránok, az etnikai okok miatt üldözöttek érvényesíthették jogaikat, javult a helyzete az özvegyi nyugdíjak kedvezményezettjeinek, vagy sikerült megőrizni az egyházak nyugdíj-pénztárait. Elvhű és szakszerű érdekvédelmi munkáját nem rendeli alá aktuálpolitikai szempontoknak, s emiatt nem mindig kényelmes ember a parlamentben, de tudása segítőkészsége sok ezer kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar embernek jelentett eligazítást.

Végül pedig kellett ehhez a rendezvényhez a brassói magyarok érdeklődése, aktivitása és igényessége saját magukkal és közösségükkel szemben. Azok az emberek kellettek hozzá, akik hisznek abban, hogy az ő véleményük is fontos a közképviselet és érdekvédelem számára. Részükről is kulturált őszinte és barátságos hozzászólásokat hallhattunk.

Örvendetes, hogy Erdélyben – képletesen szólva – nagyon sok Cenk Alapítvány működik. Kialakult a civil szervezetek igen erős hálózata. Reméljük, hogy megtartó tevékenységükre odafigyel a politikum is és odafigyelünk mi magunk is, akiknek ezekben a hetekben lehetőségünk van adónk két százalékával támogatni őket.

S.sz. Ígéret Ígérő Hátralévő napok
1 A kisebbségi törvény parlamenti elfogadása Emil Boc 126
2 A kórházak decentralizációja Cseke Attila 144
3 A hamburger-adó bevezetése Cseke Attila 4
h1

A miniszter úr fiziológiai problémái

február 24, 2010

Több száz roma aktivista tiltakozott a Victoria téren, Teodor Baconschi külügyminiszter lemondását követelve. A megmozdulásról a Jurnalul Naţional számol be mai számában. A tiltakozás hátterében a külügyminiszter egyik párizsi nyilatkozata áll, amely szerint „Romániának fiziológiai, természetes gondjai vannak az egyes román közösségeken belüli bűnözéssel, különös tekintettel a roma etnikumú közösségekre”. E nyelvtanilag meglehetősen nehezen értelmezhető mondat magyarul azt jelenti, hogy a cigányok született bűnözők.

 Nos, megítélésem szerint ez a fajta előítélet és általánosítás annak a politikai magatartásnak az előszobája, amely az emberiség legnagyobb tragédiáihoz vezetett. Az, hogy a XXI században a román kormány egyik megbecsült minisztere, volt elnöki tanácsos ilyet mond, rendkívül súlyos dolog. Még ennél is súlyosabb azonban, hogy Emil Boc még mindig nem mentette fel tisztségéből a külügyért, aki tegnap megpróbálta megmagyarázni a bizonyítványát és kijelentette, hogy munkacsoportot hozott létre a minisztériumban, amelyik összegyűjtse és alkalmazza a roma szervezeteknek a roma közösségek társadalmi integrációjára vonatkozó javaslatait.

Kedves miniszter úr! A munkabizottság létrehozása fölösleges. A roma szervezeteknek egyetlen javaslatuk van, s azt már megtették a Victoria téren: adja be a lemondását!

S.sz. Ígéret Ígérő Hátralévő napok
1 A kisebbségi törvény parlamenti elfogadása Emil Boc 126
2 A kórházak decentralizációja Cseke Attila 144
3 A hamburger-adó bevezetése Cseke Attila 4
h1

A védtelenek megadózásának filozófiája

február 23, 2010

“Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter már nem tudja, hogyan szerezzen több pénzt a költségvetés számára és újabbnál újabb excentrikus ötletekkel áll elő. A legutóbbi az volt, hogy megadóztatja a nyugdíjakat. A pénzügyér közvitára bocsátotta volna elképzelését, de aztán elállt ettől a gondolattól” Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kezdeményezés végleg dugába dőlt. Így kezdődik a Jurnalul Nationalban ma megjelent A megadózott nyugdíj pénzügyi filozófiája című cikk. A szerző, Daniela Ivan, betekintést ad a miniszteri gondolkodás rejtelmeibe. Idézem tovább:

Vlădescu meg is magyarázta, hogy miért tartja szükségesnek az intézkedést. Mint mondotta, a nyugdíj, az nem más mint egy befektetés, amit az ember azért eszközöl, hogy majd később részesedjék annak hasznából. Mindenütt a civilizált világban a befektetéseket megadózzák. Nálunk viszont mi történik? A befektetés után akkor sem fizetnek adót, amikor letétbe helyezik és akkor sem, amikor felveszik. Ez nincs rendjén. Azokban az országokban ahol megadózzák a nyugdíjat, a költségvetési bevételek elérik a belső nemzeti össztermék 45 %-át. Erről van szó. Alig néhány órával később Vlădescu pénzügyminiszter már azt közölte a sajtóval, hogy a kormány nem tervezi a nyugdíjak megadózását, mert tudja, hogy azt most nem lehet megtenni.

 A cikk ugyanakkor ezzel összefüggésben megemlíti, hogy néhány nappal ezelőtt Mihai Şeitan dobta be a közvéleménybe azt az ötletet, hogy vonják meg a gyerekpénzt az orcátlan gyerekektől, azoktól akiknek tehetősebbek a szülei.

Nem állom meg, hogy egy rövid kommentárt ne fűzzek a lap információihoz. A hírek hallatán a következtetés egyértelmű. Nagy a pénzhiány az államkincstárban és a miniszterek ötletelnek, hogy honnan is kaphatnának még néhány tucat millió dollárt, hogy megfoltozzák a több sebből vérző állami költségvetést. A baj csak az, hogy a pénzt nem a gazdaság élénkítéséből, a többletértékből akarja kivonni a kormány, merthogy a gazdaság fellendülésére nem lehet számítani olyan körülmények között amikor a kisvállalkozókat minimáladóval sarcolják és a nagyobb állami projektekből csak a kormánypárt ügyfelei részesülnek. Ezért aztán nem marad más, mint a társadalom legkiszolgáltattabb rétegeinek, a nyugdjasoknak és a gyerekeknek a zsebébe nyúlni, mert ők nem tudnak tiltakozni, sztrájkba lépni vagy közutakat lezárni, mint a szakszervezetek. Ők csak némán fizetnek. Ez tehát a megadózott nyugdíj pénzügyi filozófiája.

S.sz. Ígéret Ígérő Hátralévő napok
1 A kisebbségi törvény parlamenti elfogadása Emil Boc 127
2 A kórházak decentralizációja Cseke Attila 145
3 A hamburger-adó bevezetése Cseke Attila 5
h1

Válaszúton

február 22, 2010

Nem bántam meg, hogy személyesen is részt vettem a Szociáldemokrata Párt kongresszusán, bár két hírtelevízió is – a szó szoros értelmében – kimerítő tájékoztatást adott az eseményről.

Ami viszont kevésbé „jött át” a képernyőn, az elsősorban a párt régebbi tagjainak aggodalma volt: mi lesz a baloldali érdekek képviseletével, ha az egyetlen parlamenti párt az elnök és a titkosszolgálatok célkeresztjében áll, a pártot pedig frakcióharcok emésztik, és nem látni azt a karizmatikus politikust, aki össze tudná fogni a különböző irányú érdekeket? Szerintük az csak a kisebbik baj lenne, ha nem az általuk preferált elnökjelölt nyerné meg az elnökválasztást.

A nagyobbik – immár a párt létét fenyegető – bajos fejlemény az lenne, ha a megválasztott elnök nem tudná egységbe kovácsolni a pártot, nem lenne képes aktív ellenzéki politizálás folytatására és nem tudna kialakítani egy olyan szövetségi rendszert, amelyik folyamatos ellenőrzés alatt tudná tartani a kormányt, sőt időnként pályamódosításra is rá tudná bírni.

Nem tudom, hogy Victor Ponta viszonylag váratlan megválasztásával lecsillapodnak-e a kedélyek a Szociáldemokrata Pártban. Tény azonban, hogy a párt új elnökének nagy kihívásokkal kell szembenéznie. Olyanokkal, amelyekkel – ha nem is ennyire élesen – valamennyi pártnak meg kell birkóznia. Ezek a következők:

1. A nemzedékváltás konfliktusmentes levezénylése. A Szociáldemokrata Pártnak már régen gondot okoz az, hogy nem tud kialakítani egy poszt-Iliescui stratégiát. Valahányszor válság van a párton belül, a tagok mindig a nagy alapítóhoz fordulnak megmentésért, ami egyben a párt spiritus rectorának foglyaivá is teszi őket. E tekintetben a február 20-i kongresszus sem jelent semmilyen változást.

Még talán ennél is nagyobb baj, hogy a pártnak Iliescura nem mint politikusi vagy erkölcsi modellre van szüksége, hanem kizárólag mint válságmenedzserre. Így ő, miután megtette a kötelességét, mehet, s többé-kevésbé méltatlan epigonjai tovább marakodnak a tisztségeken.

2. Viszonyulás Traian Băsescuhoz. Ezzel kapcsolatban két dilemma is felmerül: kell-e követni az elnök nyers, spontán „verekedős” stílusát vagy pedig egy tökéletes alternatíváját kell felmutatni. Ami az utóbbi modellt illeti, Mircea Geoană elnökválasztási kudarcával megbukott, viszont Băsescut „hazai pályán” szinte lehetetlen megverni.

A második dilemma már nem formai, hanem tartalmi jellegű: szövetségben, avagy ellenzékben kell-e lenni Traian Băsescuval? Úgy tetszik, hogy a pártban még mindig jelentős azoknak a száma, akik az azonnali kormányzati részvételért cserébe elfelejtenék mindazt, amit koalíciós partnerként alig egy fél évvel ezelőtt el kellett viselniük. Az elvi kérdésen túl ez a helyzet a bizalmatlanság légkörét teremtette meg a pártban. A szombati kongresszus résztvevői folyamatosan azzal vádolták a másik oldalt, hogy Băsescu ügynökei lennének.

3. A jelenlegi pártelit jelentős részéből teljességgel hiányzik az ideológiai elkötelezettség. Döntéseiket kizárólag a hatalmi érdek motiválja, és nincsenek olyan értékeik, amelyekért – bár átmenetileg – áldozatokat vállalnának. Ez a helyzet teljesen képlékennyé és kiszámíthatatlanná tette nemcsak az elnökválasztás kimenetelét, de a párt további politikai vonalvezetése szempontjából jelentős bizonytalansági tényezőt jelent. Voltak olyan küldöttek, akik a nap folyamán többször is „gazdát cseréltek”, csak azért, hogy a győztes táborba kerüljenek.

Victor Pontának tehát nem lesz könnyű dolga. Ugyanakkor vannak számára biztató jelek is. A legközelebbi választásokra csak két és fél év múlva kerül sor. Addig a pártnak lehetősége van a csöndes építkezésre, olyan körülmények között, amikor a legnagyobb rivális, a PD-L kormányzása során hibát hibára halmoz. Megválasztásával a párt megyei kiskirályai vereséget szenvedtek, tekintélye mindenképp nagyobb lesz, mint amilyet Geoană ki tudott volna harcolni magának, ez pedig megkönnyíti programjának érvényesítését.

Mindenképp válaszúthoz érkezett tehát a Szociáldemokrata Párt, és hogy merre indul tovább, az immár jórészt Victor Pontától is függ.

S.sz. Ígéret Ígérő Hátralévő napok
1 A kisebbségi törvény parlamenti elfogadása Emil Boc 128
2 A kórházak decentralizációja Cseke Attila 146
3 A hamburger-adó bevezetése Cseke Attila 6
h1

Urban és Enervin

február 19, 2010

Victor Roncea újságíró, személyes blogján közzéteszi Iulian Urban demokrata liberális szenátor meglehetősen kétségbeesett hangú felhívását, amelyben a civil társadalom segítségét kéri annak érdekében, hogy megmentse Romániát a genetikailag módosított élelmiszeripari növények és a szintetikus élelmiszerek hatásaitól. A szenátor azt állítja, hogy hazánk a világ első országa, ahol kikísérletezik az emberiség létszámát rövidesen harmadára csökkentő gyilkos élelmiszereket.

Iulian Urban tehát – Aradszky Lászlóhoz hasonlóan – a közvélemény segítségét kéri (emlékszik-e még valaki a régi slágerre?), hogy ne Romániában vessék be elsőként a gasztronómiai tömegpusztító fegyvert, amelynek már a neve is kellőképp hátborzongató: „initium”. Az élelmiszer alapanyagokba kevert vegyszer két termék formájában kerülne majd hasznosításra kis hazánkban – hacsak Iulian Urban testével és a közvélemény segítségével meg nem óv bennünket ettől – az egyik neve Zampro, a másiké – s nekem ez tetszik jobban – Enervin. (El is döntöttem, hogy ha egyszer román nyelvű blogot indítok, akkor annak neve nem Székely Ervin, hanem Székely Enervin lesz, s arra használom, hogy idegességemet levezessem.)

Na, mármost, elemezzük a helyzetet. Tegyük fel, hogy okkult hatalmak, kísérleti nyulak szerepét szánták Románia lakosainak. Hogyan fogják a mesterséges élelmiszereket az ország határai között tartani, olyan körülmények között, amikor Románia az EU tagja és szabadon kereskedik a világ minden országával beleértve az Urbant idegesítő Enervint előállító német BASF cég hazáját is?

De tegyük fel, hogy az okkult erők öngyilkos merénylők is egyben, céljuk az, hogy 2 milliárdra csökkentsék a Föld lakosságát, akkor is, ha ehhez kétharmad részben nekik is meg kell halniuk.

Ha jól tudom, Iulian Urban szenátor és testvérünk a honmentésben, egy olyan pártnak a tagja, amelyik most éppen kormányozza Romániát. Mi szüksége van arra, hogy az Agorán összegyűlve, ruháinkat szaggatva tiltakozzunk az enervin-evés ellen, amikor pártja egyetlen tollvonással betilthatná a szenátoridegesítő szerek használatát, mint tette ezt a bolondgombákkal (etno-botanikus növényekkel), amely rendelkezésnek azért mégis alacsony hatékonysága volt, legalábbis Iulian Urban esetében (akinek etno-ekológiai kezdeményezéseit akár az immár tiltott szerek használata is ihlethette volna)?

Ne strapálják magukat, megmondom. Urban testvérünk mindössze ürügyet keres saját maga népszerűsítéséhez, hiszen ha a célja a talán vitatható hatású Enervin betiltása lenne, akkor azt mindenféle tam-tam nélkül, pártja közigazgatási tisztségviselői révén is elérhetné. Másfelől: a genetikailag módosított növények egészségre gyakorolt hatásával kapcsolatban a klinikai eredmények nem egyértelműek, az élelmiszeripari adalékanyagok használatának pedig nemzetközi szabványai vannak, s ezektől Romániában sem térnek el. Egyértelmű tehát, hogy az OTV-illatú lufit szenátor uram a saját menedzselése céljából és a mi pukkasztásunkra dobta be a köztudatba.

S.sz. Ígéret Ígérő Hátralévő napok
1 A kisebbségi törvény parlamenti elfogadása Emil Boc 131
2 A kórházak decentralizációja Cseke Attila 149
3 A hamburger-adó bevezetése Cseke Attila 9
h1

Vanghelie, a császár

február 18, 2010

Tegnap Victor Ciutacu újságíró blogján megjelent egy hangfelvétel, amelyben Marian Vanghelie, a Szociáldemokrata Párt bukaresti szervezetének elnöke alpári stílusban szidja a párt vezetőit – beleértve támogatottját, Mircea Geoanăt is – és azzal vádolja őket, hogy egy nagyobb tisztségért a feleségeiket is eladnák.

Az esettel kapcsolatban először egy „ügyrendi” kérdést kell tisztázni. Ki hallgatta le Marian Vanghelie beszélgetését (biztos vagyok benne, hogy nem sajtóértekezleten mondta, amit mondott)? Milyen mandátum alapján történt a lehallgatás és hogyan került ki a sajtóba? Tudom, hogy Romániában gyerekes dolog ilyen kérdéseket feltenni, de nem hiszem, hogy szó nélkül elmehetnénk ama tény mellett, hogy egy román állampolgár magánbeszélgetését illegálisan lehallgatják és nyilvánosságra hozzák. Megítélésem szerint – tudom, nevetséges vagyok – de a Román Hírszerző Szolgálatnak most hivatalból el kéne járnia és megtalálnia a törvénysértés elkövetőjét. Nem természetes, hogy egy ilyen ügy fölött a sajtó vita nélkül napirendre térjen, függetlenül attól, hogy mi a véleményünk Marian Vanghelie erkölcsi, politikai vagy intellektuális kvalitásairól.

A következő – immár érdemi – kérdés az, hogy miként tehetett szert egy olyan ember, aki saját magát aszfaltbetyárnak minősíti ekkora befolyásra a Szociáldemokrata Pártban? Ne feledjük el, hogy Marian Vanghelie az elmúlt években a legnagyobb ellenzéki párt szürke eminenciása és királycsinálója volt (s most is az).

A válasz kettős: Marian Vanghelie alvilági kapcsolatainak köszönhetően megvásárolta illetve megzsarolta a Szociáldemokrata Párt több vezetőjét. Másrészt, Marian Vanghelie politikai profilja – az odamondogató és odaütő külvárosi vagány – ahogy mondani szokás „trendi” a román politikában. Ő tökéletesen megfelel a Traian Băsescu teremtette politikusi ideálnak, amelyben az értelmiségi habitus, a kulturált és nyelvtanilag helyes beszéd valamint a műveltség kimondottan hátrány.

Marian Vanghelie aljassága voltaképpen a román politika tükre is. Receptje ez a magatartás a politikai karriernek és minősítése a politikai elitnek, de a politikafogyasztó közönségnek, sőt a sajtónak is. Avagy nem ő az a polgármester, akit Bukarest ötödik kerületében már kétszer választottak újra, méghozzá elsöprő többséggel (egyszer függetlenként)? Avagy nem őt dédelgette Sorin Oprescutól kezdve Mircea Geoanăig a párt majd minden jeles vezetője? Avagy – egzotikus nyelvezete, fésületlen stílusa és komikus hanghordozása okán – nem ő volt a televíziós talk show-k liblingje?

Marian Vanghelie ma egy jelenség. Az alacsony szintű politikai kultúra, az igénytelenség és társadalmi képzetlenség kifejeződése. Az ő karrierje egyben az elvszerű politizálás válsága is.

h1

Adjík nekem is

február 18, 2010

Emlékszem, hogy meglepődtem, amikor a kilencvenes évek elején Bukarestbe kerültem és egy koldus gyerek így fordult hozzám:

–         Bácsi, adjík nekem is egy lejt!

–         Miért, kinek adtam még – kérdeztem.

Most a gyereken volt a sor, hogy értetlenkedjen. Jobb ötlete nem lévén, megismételte a kérdést:

–         Adjík nekem is egy lejt!

–         Nem értem. Ha azt mondod, hogy neked is adjak egy lejt, ez egyben azt is jelenti, hogy valaki másnak már adtam. Kinek adtam, mert én nem emlékszem rá.

A gyerek nem foglalkozott velem tovább. Legyintett és otthagyott. Akkor még nem tudtam, hogy a román fővárosban a kérés általánosan elfogadott formája a „nekem is” kifejezés használata, függetlenül attól, hogy az igényelt adomány vagy szolgáltatás teljesítésének volt-e precedense. Így kérik a perecestől a perecet, a borbélytól a hajvágást a templomba járótól az adakozást.

Csak hosszas fejtörés után sikerült valamiféle racionális magyarázatot találjak a jelenségre. Az emberek szükségét érzik annak, hogy legitimálják igényeiket. ha csak egyszerűen kérnek egy lejt, akkor ezt a kérést nem vagyok köteles teljesíteni. Ha viszont arra hivatkozva kérnek tőlem egy lejt, hogy másoknak korábban már adtam, akkor a kérés esetleges visszautasítása esetén hátrányos megkülönböztetés alkalmazásával vagyok vádolható. Valakinek adtam, de valaki másnak nem adok, tehát igazságtalan vagyok, szégyelljem magam. Jogi tanulmányaim során megtudtam, hogy a precedensre való hivatkozás a jogi érvelés egyik fontos eszköze, arról nem is beszélve, hogy az angolszász jogban a precedenst jogforrásként ismerik el.

A kérdés egy kicsit bonyolultabb akkor, amikor a korábbi igényteljesítésre hivatkozás nem jótékonyság kapcsán, hanem közönséges kereskedelmi jogügylet keretében jelenik meg: „adjon nekem is egy kenyeret…” – mondja a szomszédasszony a sarki boltosnak, s ez esetben a kenyeret nem ingyen kéri, a boltosnak pedig – ha nem is kötelessége őt kiszolgálni – az ügylet lebonyolításához gazdasági érdeke fűződik. Ebben az esetben a precedensre hivatkozás már nehezebben magyarázható, hiszen az igényt egy polgári szerződés esetében szükségtelen legitimálni, arról nem is beszélve, hogy a kereskedő hivatás-szerűen adja el a kenyereket, tehát erre emlékeztetni értelmetlen. Egyetlen racionális magyarázat e jelenségre az, hogy a szokás a szocialista hiánykereskedelem idejéből eredeztethető, amikor a boltos nem volt érdekelt portékája eladásában (sőt…), a hiánycikkek esetében pedig a jogügylet lebonyolításához valóban szükség volt a kereskedő jóindulatára is. Más kérdés viszont, hogy amennyire én az akkori boltosokat ismertem, az efféle szelíd erkölcsi ráhatásnak, a lelkiismeret-furdalás efféle kiprovokálásának semmilyen hatása nem volt.

A kérés legitimációja viszont úgy tetszik, hogy általános emberi tulajdonság. Képviselő vagy államtitkár koromban gyakorta kerestek meg mindenféle személyes kérésekkel, s nagyon gyakran megesett, hogy azokat az általános érdek köntösébe igyekeztek rejteni. „Az, hogy az ápolónő sógornőmet áthelyezzék a belgyógyászatról a sebészetre nemcsak egyéni érdek. Ennek révén megvalósul a munkaerő nagyobb mobilitása, a humán erőforrások rugalmasabb átcsoportosíthatósága pedig össztársadalmi érdek, amit a minisztériumnak bátorítania kell.”

Nagy Lászlót olvasva, arra is választ kapunk, hogy miért akarják az emberek legitimálni kéréseiket. Azért, mert „nekem a kérés nagy szégyen,/ adjon úgy is, ha nem kérem.”

S.sz. Ígéret Ígérő Hátralévő napok
1 A kisebbségi törvény parlamenti elfogadása Emil Boc 132
2 A kórházak decentralizációja Cseke Attila 150
3 A hamburger-adó bevezetése Cseke Attila 10