Archive for 2010. március

h1

Ajánló

március 30, 2010

Nem szoktam reklámozni saját blogomon a rádióműsoromat. Kivételt most sem magamért, hanem a meghívottam okán teszek. Adrian Năstase, volt miniszterelnök beszél az adásban a PSD és az RMDSZ közötti feszültségekről, a maroshévízi nagygyűlés hátteréről és Victor Ponta ottani szerepléséről. Megtudhatjátok, hogy miért nem elég agresszív a szocdemek kommunikációja, miért tartja vicces pártnak Năstase a Románia Haladásáért Szövetséget és hallhattok a PSD alkotmánymódosítási elképzeléseiről.

Ha időtök engedi, akkor szerdán fél négytől hallgassátok meg a bukaresti rádióban. Ha esetleg lemaradtok róla, akkor az adás után meghallgathatjátok a www.bukarestiradio.ro honlapon.

Érdemes.

Reklámok
h1

Kellett nekünk Védelmi Tanács?

március 30, 2010

Mintha csak illusztrálni kívánta volna legutóbb a Legfelsőbb Védelmi Tanács Calimente Mihăiţă sajtóértekezletét. Az aradi liberális képviselő nemrég kijelentette, hogy az alkotmánymódosítás egyik kiemelt célja a Legfelsőbb Védelmi Tanács (LVT, Consiliul Suprem de Apărare a Ţării – CSAT) megszüntetése lehetne.

Megítélése szerint a testület fölösleges és nem illeszthető egy demokratikus jogállam intézményrendszerébe. „Nálunk a szovjet típusú tanács Ion Iliescu játékszere volt, létrehozását aktuálpolitikai szempontok indokolták, ezért meg kellene szüntetni” – érvelt a honatya.

A képviselő politikai érvek alapján vitatta a CSAT legitimitását, véleményem szerint azonban az intézmény létének jogi megalapozottsága sem egyértelmű. Miközben az Alkotmány 119-es cikkelye értelmében a tanács szervezői és összehangolói feladatokat lát el a honvédelem, a nemzetbiztonság, a részvétel a nemzetközi biztonság, szövetségi rendszerek, valamint a békefenntartás tárgyában, az intézmény működését szabályozó 2002/415-ös számú törvény már a feladatok sokkal szélesebb körével látja el, amelyek között olyanok szerepelnek, mint a hadiállapot kihirdetése illetve megszüntetése, általános mozgósítás, a költségvetés elfogadása háború idején stb.

Ez a rendelkezés összeütközésbe kerül az Alkotmány 61-es cikkelyével, amelyik kimondja, hogy a parlament az egyetlen törvényalkotó hatóság, továbbá az alaptörvény 65-ös cikkelyével, amelyik például a hadüzenet és az általános vagy részleges mozgósítás jogkörét egyértelműen a parlamentre ruházza (megjegyzendő, hogy a jogszabály alkotmánysértő rendelkezéseit a 2008/141-es törvénnyel építették be a törvénybe – tehát már a jelenlegi államfő mandátuma idején –, s talán ez sem teljesen véletlen).

Mi több az Alkotmány 92-es cikkelye azt is szabályozza, hogy amennyiben az országot támadás érné, az elnöknek áll jogkörében intézkedni az agresszió visszaveréséről, döntéseit pedig öt napon belül a parlamentnek kell jóváhagynia vagy visszautasítania. Háború esetén – rendelkezik tovább az alaptörvény – a parlamentnek folyamatosan üléseznie kell, vagyis még vészhelyzetben sem hárul semmilyen feladat a Legfelsőbb Védelmi Tanácsra, működése tehát fölösleges és alkotmányellenes.

Az alapkérdés jelen esetben az, hogy van-e a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak törvényalkotói jogosítványa vagy sem. Ha ugyanis van, akkor ez valóban megkérdőjelezi a jogállamiságot, hiszen elveszi a szabályozás jogát a nép szuverén képviselőitől. Ha viszont nincs, akkor szükség sincs rá, mert ilyen természetű feladatokat a parlament lát el.

Akárhogyan is nézzük, a CSAT léte zavarossá teszi a honvédelmi, illetve nemzetvédelmi szabályozást. Esetében még külföldi modelleket sem kereshetünk, hiszen az Európai Unió országaiban ilyen szerv nem létezik (ennek ellenére jól megvannak).

S ha mindezek után valaki még mindig indokoltnak tartaná a Legfelsőbb Védelmi Tanács létét, azt most épp a tanács győzheti meg saját haszontalanságáról. Március 23-i ülésén a testület eldöntötte, hogy 1,3 milliárd dollárért vásárol 24 darab használt F 16-os vadászrepülőgépet. A döntést a parlamentnek is jóvá kell hagynia. Amint arra Crin Antonescu liberális pártelnök rámutatott, nem a parlament ratifikálja a Legfelsőbb Védelmi Tanács döntését, hanem a parlament dönt, a CSAT előterjesztése alapján.

Következésképp a törvényhozás dönthet úgy is, hogy nem vásárol semmiféle repülőgépet, úgy is, hogy nem 24-et hanem 12-őt vagy épp 48-at vesz és úgy is, hogy nem F 16-ost, hanem mondjuk Grippent vagy Eurofightert. Ha pedig így van, akkor a CSAT „döntése” nem releváns, és csak arra jó, hogy megzavarja a piaci élet szereplőit, ami be is következett, hiszen a konkurens cégek sajnálkoztak, amiért nem kaptak lehetőséget a versenytárgyalásokra (ők már készpénznek veszik, hogy elestek a megrendeléstől).

Végül is a Legfelsőbb Védelmi Tanács és annak elnöke, Traian Băsescu ezúttal épp azt tette, amit más esetekben kifogásoltak. Közbeszerzési eljárás nélkül állami megrendelést adtak az „okos fiúknak”.

h1

Politikai igazságszolgáltatás

március 25, 2010

Azt, hogy Cătălin Voicu szenátor korrupt-e, nem tudom. Sőt, még azt sem tudom megítélni, hogy lehallgatott telefonbeszélgetéseinek a sajtóban közétett jegyzőkönyve, illetve hangfelvétele hamisítvány-e (ahogyan ő állítja) vagy hiteles (ahogyan Toni Greblă, a szenátus jogi bizottságának elnöke állítja). Sőt, azt is megkockáztatom, hogy engem, mint adófizető állampolgárt, ez a kérdés különösebben nem is érdekel. Ez a rendőrség, ügyészség illetve majdan a bíróság dolga lesz, foglalkozzanak vele ők.

Az viszont igenis érdekel, hogy volt-e az ügyészségnek volt-e mandátuma egy román állampolgár telefonbeszélgetéseinek a lehallgatására, vagy sem, de erről semmit nem tudtam meg az esettel kapcsolatos, egyébként bőven áramló híradásokból. Márpedig a demokráciára, saját biztonságunkra nézve sokkal veszélyesebb, ha a törvénytelenségeket az állam intézményesen és szervezetten követi el, mint az, ha egy állampolgár teszi, legyen az akár szenátor.

Aztán az is érdekelne, hogy egy nyomozati anyag – hiszen a szóban forgó hangfelvételekkel a szenátor bűnösségét kívánja bizonyítani az ügyészség – hogyan kerülhetett ki a sajtóba? Teodor Meleşcanu szenátor szerint a kiszivárogtatás nem a parlamenti szakbizottságból történt. Ha így van, akkor azt csakis a nyomozó szervek adhatták át a HotNews internetes hírportálnak (amelyet sajtóberkekben a Cotroceni-i palota szócsövének tartanak), hiszen másnak nem volt hozzáférése a dokumentumokhoz.

Ez pedig két típusú aggályt is felvet. Az egyik szigorúan szakmai természetű. Ha a hangfelvételek hitelesek, akkor az nemcsak Cătălin Voicu, hanem rendőrök, üzletemberek, bírák és politikusok egy egész hálózatának bűnösségét igazolja. Ebben az esetben a nyomozás érdeke az lett volna, hogy mindaddig ne kezdeményezzék az eljárást Voicu szenátor ellen, amíg nem sikerül bizonyítékokat szerezni az ügy többi szereplőjének bűnösségére vagy ártatlanságára, mert az érintetteknek időközben lehetőségük van a bizonyítékok megsemmisítésére.

Ha a nyomozókat csak a szociáldemokrata szenátor bekaszlizása érdekli és a többieket futni hagyja, akkor ez arra utal, hogy az egész színjáték politikai megrendelésre történik.

A másik aggály pedig már kimondottan politikai természetű. Ha a hangfelvételek nyilvánosságra hozatala nem szolgálja a nyomozást, az igazság kiderítésének érdekeit, akkor meg kell állapítanunk, hogy igencsak hasznos lehet politikai szempontból.

Egyrészt eltereli a figyelmet a szakszervezetek tiltakozó megmozdulásairól, a bérek és nyugdíjak értékvesztéséről szóló híradásokról. Másrészt erősíti a Szociáldemokrata Párt amúgy sem példás egységét, magyarázkodásra kényszeríti a pártot, amelyik így nem tud a kormány bírálatára, a kormányzási alternatívák felmutatására koncentrálni.

Az, hogy Victor Ponta felfüggesztette Voicu párttagságát helyes döntés volt, de nem biztos, hogy elégséges, hiszen a köztudatban az ő neve szorosan összefonódik a párttal.

Harmadrészt éppen Cătălin Voicu volt a törvényhozásban a Különleges Távközlési Szolgálat 40 százalékos költségvetés emelésének egyik legkeményebb bírálója. Az ő viselt dolgairól szóló hangfelvételek közzétételének olyan üzenete is van, mintha az a szolgálat bosszúja lenne. Személyétől eltekintve azonban az ügy érveket szolgáltat azokkal szemben, akik tiltakoznak a hírszerző szolgálatok túlzott jogkörei, túlkapásai ellen.

Nehezen érthető az is, hogy az ügyészség miért Cătălin Voicu előzetes letartóztatására, és miért nem bíróság elé állítására kér mandátumot a szenátustól. Az előzetes letartóztatás célja – a szakirodalom szerint – az, hogy megakadályozza a gyanúsítottat abban, hogy eltüntesse a bizonyítékokat, megvásároljon vagy megfélemlítsen tanúkat, esetleg megszökjön.

Voicu szenátor esetében ennek már nincs jelentősége, hiszen a szenátor már most is megtehetné mindezt, letartóztatása a nyomozás szempontjából nem bír jelentőséggel. Igaz viszont, hogy egy bilincsbe vert szenátor mutogatása a tévében, fő műsoridőben szavazatokat hozhat a kormánypárt konyhájára…

h1

Vörösboros csirkecombok gombás szósszal (coc au vin)

március 20, 2010

A feleségem születésnapja alkalmából a fiammal különleges ételt készítettünk. Olyan finom volt, hogy mindenképp meg akarom osztani veletek a receptet. Francia étel ez, az eredeti neve coc au vin, azaz boros kakas, de ennél többről van szó, ezért az elnevezésén és a recepten kicsit változtattam, tekintettel arra, hogy nem kaptam kakast. A receptet Julia Child tette világszerte ismerté. Ő az a nő, aki egy amerikai diplomata feleségeként több évet élt Párizsban és ott elvégzett egy szakács-kurzust. Hazatérve Amerikába nyolc éven keresztül írt egy szakácskönyvet (A francia konyhaművészet kezelése címmel fordíthatnánk le), amelyben megtalálhatók a méltán híres konyha legrafináltab receptjei. Történetéről Julie és Julia címmel film is készült (a magyarországi mozik Két nő, egy recept címmel adták). A recept ebből a könyvből van. Mindenkinek ajánlom.

Hozzávalók 4 személyre:

5 dkg. vaj;

liszt;

4 szelet bacon szalonna;

8 kicsontozott csirkecomb;

1 nagy fej vöröshagyma (vagy két kisebb);

4-6 gerezd fokhagyma;

40 dkg. gomba;

fél deci whisky;

kakukkfű;

bazsalikom;

1 babérlevél;

két deci vörösbor;

1 liter húsleves (kockából vagy tasakból készítve is megteszi)

Elkészítése:

A bacon szalonnát megpirítjuk, a töpörgyűket kivesszük a zsírból és félre tesszük. A zsírba beletesszük a csirkecombokat és barnára pirítjuk. Ekkor ráöntünk egy féldeci whiskyt és meggyújtjuk. (Ez látványnak sem utolsó, csak vigyázzunk, hogy meg ne égesse a kezünk.) Erre azért van szükség mert az alkohol elégése után karamelles máz marad a csirkén. A franciák ehhez konyakot használnak, de az amerikai receptben whisky van. Egyébként tök mindegy, az egész úgyis elég, illetve elpárolog. Ezután öntsük fel az egészet vörösborral, tegyük vissza a töpörtyűt is és adjuk hozzá a húslevest. Fűszerezzük sóval, borssal, kakukkfűvel, babérlevéllel és bazsalikommal. Az egészet addig főzzük, amíg nagyjából elfő a leve. Amíg fő, addig apróra vágott hagymából, fokhagymából és gombából készítsünk szószt (az egészet kevés vízzel összefőzzük). Amikor elfőtt a csirkéről a leves és a bor nagy része, akkor vegyük ki a csirkecombokat és a töpörtyűt. A visszamaradt lé tetejéről evőkanállal gyűjtsük össze a zsírt. A lé többi részét adjuk hozzá a gombás szószhoz és főzzük addig, amíg összesűrűsödik. Vajat és lisztet keverjünk össze csomómentesen, majd adjuk hozzá a zsírt és az egészet keverjük össze a gombás, hagymás, fokhagymás szósszal és tegyük rá a csirkecombokra.

Mi körítésnek krumplipürét választottunk, de gondolom, hogy rizzsel vagy párolt zöldséggel is nagyon finom lehet.

Jó étvágyat!

h1

Sötétségben a fekete március

március 17, 2010

A Jurnalul National mai száma értékelő cikket szán a 20 évvel ezelőtti tragikus marosvásárhelyi eseményeknek. A cikkíró szerint miközben Bukarestben vagy húsz-harminc párt azzal volt elfoglalva, hogy megszerezze a politikai hatalmat, addig Magyarország hatékony diplomáciai erőfeszítéseket tett azért, hogy különböző nemzetközi fórumokon elérje Erdély jogállásának az újratárgyalását. A volt Securitate emberei ugyanakkor bizonyítani akarták hasznosságukat, visszaszivárogtak az immár demokratikus hírszerzésbe. Eközben Erdélyben a magyarság olyan vezetőket választott, akik felvállalták a magyar irredentizmus célkitűzéseit. A cikk konkrétan Király Károlyt nevezi meg, aki a Nemzeti Megmentési Front Ideiglenes Tanácsának alelnöke lett.

Ha ezt a cikket egy szélsőséges lapban olvastam volna, akkor nem tartottam volna érdemesnek a szemlézésre. JN azonban a legnagyobb példányszámú, fővárosi napilap, egyike a román sajtó mértékadó orgánumainak. Az, hogy ez az újság felvállalja az obskúrus nacionalizmus és a konspiráció-elmélet olyan téziseit, miszerint a vásárhelyi eseményeket a budapesti diplomácia és a magyar irredentizmus robbantotta volna ki, mindenképp elgondolkodtató. Arra utal, hogy 20 évvel az események után még mindig nem történt meg az akkori konfliktusok hiteles feltárása, nem indult meg az elfogulatlan párbeszéd erről a kérdésről. A magyarok is és a románok is hazabeszélnek a témáról, mindketten a másik kizárólagos bűnének tekintik az eseményeket. Az igazságot pedig még mindig csak részeiben tudjuk. Az én sejtésem az, hogy az összetűzésekben a magyarok is és a románok is áldozatok voltak. Az agresszor az a titkosszolgálat volt, amelyik mindenképp bizonyítani akarta szükségességét, részt kért a gazdasági és politikai hatalomból etnikai vagy szociális konfliktusokkal fenyegetve a politikai vezetést. Erre utal az a tény, hogy a Román Hírszerző Szolgálat felállításáról szóló 1990 márciusában megalkotott törvény-rendelet elfogadása után a kedélyek valamelyest lecsillapodtak.

h1

A tiltakozás felelőssége

március 16, 2010

Önmagában az a tény, hogy a szakszervezetek egyre-másra jelentik be tiltakozó megmozdulásaikat még nem kellene, hogy nagyobb nyugtalanságot okozzon a Viktória palotában. Elvégre tavaszodik – még akkor is, ha ennek jeleit egyelőre alig látni –, és közismert, hogy az érdekvédelem ilyenkor meg ősszel szokott „hangpróbákat” tartani a különböző minisztériumok előtt.

Az esetek többségében ilyenkor elégséges, ha a miniszterek tárgyalóasztalhoz ülnek, tesznek néhány kisebb engedményt – és azután egy fél évig nyugtuk van. A sérósabb, tapasztaltabb miniszterek ezt már tudják: eleve megegyeznek a szakszervezeti vezetőkkel abban, hogy mennyit lehet engedni (ez utóbbiak sokkal inkább érdekeltek a fokozatos adagolásban, mint az engedmények nagyságában, hiszen ez biztosítja túlélésüket a szervezetek élén), aztán a tagságnak és a sajtónak már a kész színdarabot adják elő (,több-kevesebb tehetséggel persze).

Most más a helyzet. Sokkal többről van szó, mint pusztán szezonális operett-tiltakozásokról, amelyeknek már előre megvan a maguk koreográfiája. Mindenekelőtt azért, mert a tiltakozások oka most nem elsősorban munkajogi, hanem politikai természetű. A tárgyalások tétje ezúttal nem az, hogy kapjanak-e az alkalmazottak ajtónyitási pótlékot (azt, hiszem, hogy már csak ez hiányzik) vagy sem, leváltsanak-e valahol az országban egy önkényes igazgatót vagy sem.

A megmozdulásokat a szociális válság robbantotta ki. Ez pedig nemcsak romániai jelenség. Egész Európában (a forróvérű görögöktől a hűvös britekig portugálok, franciák németek és törökök) vonultak az utcákra, olykor erőszakos összecsapásokat is okozva. Európa munkavállalói tehát nem érzik magukénak a gazdasági válságot és annak szociális hatásait.

Úgy vélik, ezt a helyzetet nem ők okozták, ennélfogva nem is kényszeríthetők nagyobb áldozatvállalásokra. Megmutatkozik ebben a jelenségben a kormányok rossz kommunikációja is, amellyel sokáig elbagatellizálni vagy elfedni igyekeztek a bajokat.

Romániában a gondot tetézi, hogy tavaly két választási kampány is volt és emiatt a kormány nem mert megszorító vagy akár csupán ésszerűsítő döntéseket meghozni, hanem óriási hitelfelvétellel elodázta, s egyben súlyosbította is a szociális következményeket, hiszen a kamatokat már ettől az évtől kezdődően fizetni kell.

A szakszervezetek tehát ezért a politikai döntésért is benyújtják a számlát, hiszen a mostani durva lépések (a nyugdíjtörvény, az egységes bérezési törvény, a bérek befagyasztása és a nagyarányú leépítések) elkerülhetőek lettek volna, ha a kormánynak lett volna szociális politikája és a világválság kezdetétől következetesen alkalmazott volna egy válságkezelő stratégiát.

A jelenséggel kapcsolatos másik kérdés az, hogy mekkora ereje lesz a tiltakozásoknak. Elvezethetnek-e ezek a kormány bukásáig, vagy kimerülnek néhány látványos, de eredménytelen utcai megmozdulásban. Ezzel kapcsolatban máris elkeseredett kommunikációs csata bontakozott ki.

Az államfő és a kormány mindent elkövet azért, hogy a híradásokban hátrébb szorítsa a szociális kérdésekkel kapcsolatos tudósításokat (a PD-L már a saját polgármestereit is letartóztatja, a Szenátus házelnökének visszahívására tett kísérletből pedig rossz minőségű szappanoperát eszkábáltak), megakadályozandó azt, hogy a társadalmi elégedetlenség elérje forrpontját, kialakuljon a kormánnyal szembenálló ama kritikus tömeg, amelynek a fellépését már nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Ugyanakkor egy ilyen fejlemény kialakulásának az esélyét csökkenti az a tény, hogy maguk a szakszervezetek és a szakszervezeti vezetők sincsenek felkészülve egy ilyen méretű tiltakozási hullám levezénylésére. Túlságosan asszimilálták a romániai politikai stílust, túlságosan sokszor lepaktáltak már a kormánypártokkal ahhoz, hogy most uralni tudjanak egy szervezett és érdemi politikai és érdekvédelmi küzdelmet. Ez pedig azért veszélyes, mert ha a helyzet tovább romlik. akkor elképzelhető, hogy az elégedetlenség spontánul és ellenőrizhetetlenül fog a felszínre törni.

h1

Moldova, mon amour!

március 12, 2010

Mottó: „Ha a te atyádfia elszegényedik, és keze erőtlenné lesz melletted, segítsd meg őt, akár jövevény, akár zsellér, hogy megélhessen melletted.” Mózes III könyve 25. fejezet, 35. vers

Hírek szerint a jövő héten Iaşi-ban sorra kerülő kihelyezett kormányülésen a Végrehajtás dönteni fog egy 100 millió eurós vissza nem térítendő segély folyósításáról Moldova Köztársaságnak.

A segítségnyújtás, amint azt a bibliai idézet is példázza, valóban nemes gesztus. Románia már eddig is nagyon komoly áldozatokat vállalt a Pruton túli románok megsegítéséért. Csak a 2009-2010-es tanévben az Oktatásügyi Minisztérium 1500 középiskolai 1137 egyetemi, 353 mesteri és 40 doktori ösztöndíjat folyósít a moldovai hallgatóknak, azonkívül pedig 137 rezidens orvos képzését fedezi nem elhanyagolható összegekkel.

A most meghirdetett 100 millió eurós segítség már egyáltalán nem tekinthető szimbolikusnak, különösen a gazdasági válság körülményei között. A nagylelkűség mögött alighanem politikai érdekeket kell sejtenünk. A tavaly augusztusban megalakult Filat-kormány szakított az addigi kommunista vezetés markáns románellenes politikájával, s Bukarest valószínűleg ezt kívánja honorálni. Hogy mennyire politikai döntésről van szó, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ezelőtt két hónappal Románia szégyenletes 50.000 eurós segélyt küldött a földrengés sújtotta Haitiba, pedig ott sokkal nagyobb szükség lett volna a szolidaritásra, mint Kisinyovban.

De lehet, így jó. Nem értek a külpolitikához, lehet, hogy ennyit megér nekünk befolyásunk erősítése Moldova Köztársaságban. A kérdésem csak az, hogy akkor, amikor a kormány nem talál tíz millió eurót az egészségügyi ellátás szinten tartására (a tárca rövidesen kénytelen lesz bevezetni a vizitdíjat, áprilistól emelkednek a gyógyszerárak, akadozik a krónikus betegek, cukorbetegek és műtét utáni betegek gyógyszerellátása), a nyugdíjak havonta veszítenek a reálértékükből, naponta 850 embernek szűnik meg a munkahelye, akkor biztos, hogy Moldova Köztársaság nagyvonalú megsegítése kell, hogy legyen a kormány prioritása?

De talán még ez is elfogadható lenne, ha a segélynyújtást a román gazdaság növekedése lehetővé tenné. De nem teszi. Tavaly a gazdaság visszaesése éves szinten 7,1 % volt. A fizetésképességet csak a Nemzetközi Valutaalaptól és az Európai Uniótól, no meg a hazai bankoktól felvett hitelekből tudta megőrizni az ország. Ezeknek a kamatait és részleteit (30 milliárd eurót) még ebben az évben vissza kell(ene) fizetnünk, s ez szinte képtelenség. Traian Băsescu államfő máris egy újabb nemzetközi hitel felvételének a lehetőségéről beszél. Mindebből világosan kiderül, hogy ezt a 100 millió eurót is hitelből fogjuk folyósítani Moldova Köztársaságnak, s erre a pénzre is kamatot fogunk leperkálni, tehát a támogatás összege valójában még nagyobb.

Erre szokták Nagyszalontán megkérdezni, hogy: Te Malvin, biztosan jól vettük mi be ezt a kanyart?

S.sz. Ígéret Ígérő Napok
1. A kisebbségi törvény elfogadása Emil Boc 110
2. A kórházak decentralizációja Cseke Attila 128

A hamburger-adót 12 napja kellett volna bevezetni.