Archive for 2010. augusztus

h1

Elfogytak a mondatok

augusztus 28, 2010

Ha pusztán statisztikailag vizsgáljuk, akkor a szeptemberben esedékes kormány-átalakítás természetesnek mondható. Ugyancsak ennyi idő után alakította át a kabinetet Călin Popescu Tăriceanu, s nem sokkal tovább tartott eredeti felállásban a Ciorbea kormány sem. Valamiképpen tehát rendjén való, hogy a miniszterelnök a nagyobb hatékonyság érdekében változtasson a kormány személyi összetételén, akkor, amikor kiderül, hogy melyik tárcavezető mire képes. Legalábbis akkor, ha természetes körülmények vannak egy országban.

A küszöbön álló kormány-átalakítás azonban sajátos. Megítélésem szerint nem az egyes miniszterek szerényebb teljesítménye, hanem az elnök által felismert média- és társadalmi igény generálja. Egy miniszter teljesítménye ugyanis tevékenységének a kormányprogrammal történő összevetése alapján értékelhető. A Boc-kormány esetében a kormányprogrammal való megfelelés kérdése fel sem merült. Ha ugyanis ennek alapján tennénk mérlegre a végrehajtás munkáját, akkor az egész kormánynak mennie kellene, hiszen már rég nincs szó belső nemzeti össztermékhez viszonyított ez évi deficit 5,9 százalékáról (6,8% a Nemzetközi Valutaalappal megkötött megállapodás értelmében, de egyes elemzők ezt sem ítélik tarthatónak); egyértelművé vált, hogy a gazdasági visszaesés ebben az évben is folytatódik; a kis- és közepes vállalatok támogatása helyett tömeges csődbejutásuk következett be; a „méltányos nyugdíjak“ biztosítása helyett pedig a kormány a kisnyugdíjak megadózását fontolgatja (miután 15 százalékos csökkentésük elbukott az Alkotmánybíróságon) és a sort folytathatnánk.

Egyre egyértelműbbé válik, hogy a jelenlegi kormány nem azért alakult meg, hogy betöltse alkotmányos küldetését, hanem mert el akarja leplezni a választásokat megelőző visszaéléseket és ki akarja egyenlíteni a gazdasági ügyfélkör által benyújtott számlákat. Nincs stratégiája, nincs elképzelése, bár lehetősége lenne rá. Ahogyan ezt nemrégiben Andreas Treichl, az Erste Bank elnöke is megállapította: „Románia Európa azon kevés országa közé tartozik, amelyik a többi államnál gyorsabban és határozottabban törhetne ki a válságból. Előnyös helyzete ellenére valamennyi országnál rosszabbul végzi a munkáját. (…) Véleményem szerint a kormány és általában a politikusok viselik ezért a legnagyobb felelősséget, mert kaotikusan, felelőtlenül vezetik az országot és ezért elvesztették a hitelüket.“

Treichl úr súlyos szavait igazolja a kormány kommunikációja is. Fáradtságos munkával végigolvastam a miniszterelnöknek és néhány miniszternek (az interneten fellelhető) utóbbi két hétben tett nyilatkozatait. 87 százalékuk magyarázkodó, a megszorításokat indokló, 8 százalékuk vitatkozó, cáfoló és alig 5 százalékuk elképzelésekre, tervekre vonatkozó kijelentés volt (fura mód, ez utóbbiakat szinte kivétel nélkül Borbély László környezetvédelmi miniszter tette). Beszédes példája ez annak, hogy a kormány nem kormányozni, fejleszteni, vezetni, hanem csak túlélni akar. A legtöbb miniszter űzött vadként, többnyire elcsépelt frázisokat hallat, hiszen a valódi tevékenységükról és küldetésükről érthetően nem beszélhetnek. Ha valamelyikük megpróbál kitörni a sablonos mondatokból, akkor óhatatlanul cinikus vagy goromba lesz (a miniszter, aki nem látja a sorokat, vagy aki felvilágosult diktatúráért kiált). Elfogytak – pontosabban nem is voltak – a kilátásokról, tervekről, akár személyes ambíciókról szóló hiteles mondatok. Maradtak a „kisreform“ „kisnyilatkozatai“, a defenzív kijelentések és a modortalanságok.

Ilyen körülmények között egy kormány-átalakításnak semmi értelme sincs. Akik ugyanis bíznak a Boc-kormányban (12 százalék), azok voltaképp nem Sebastian Vlădescuban, Mihai Şeitanban vagy Radu Berceanuban, hanem Traian Băsescuban bíznak, számukra a kabinet összetétele közömbös, amíg az elnök garanciát vállal értük. Akik pedig nem bíznak a kormányban, azokat immár egyre kevésbé lehet megtéveszteni ilyen gesztusokkal.

h1

Igazam lett

augusztus 24, 2010

A romániai sajtótörténelemnek minden bizonnyal nem a legdicsőségesebb, de mindenképpen az egyik meghatározó fejezete volt 1992-ben az Evenimentul Zilei megjelenése. Ez sajátos elegye volt a bulvár-újságírásnak, a janicsár-sajtónak és a revolver-hírlapírásnak. Ma sem tudom, hogy melyik összetevője volt a legmarkánsabb. Mindehhez egy igen harsány és olykor gusztustalan önreklám társult. Ez utóbbi kategória emlékezetes jelszava az volt, hogy „Az Evenimentul Zileinek már megint igaza lett.” Persze, nem volt nagy kunszt a jövendőlátás annál a lapnál, amelyik mindent és mindennek az ellenkezőjét is megjósolta, így aztán 50 százalékban törvényszerűen igaza lett, mondhatnánk némi rosszmájúsággal. Az is igaz persze, hogy a lapnak szemfüles riporterei voltak, akik ravasz mosolyukkal, miniszoknyájukkal és merész dekoltázsaikkal sok belső információt csikartak ki befolyásos politikusokból vagy üzletemberekből.

Nos, engedtessék meg nekem, hogy az EV.Z. korántsem haladó hagyományait parafrazálva megállapítsam, hogy Székely Ervinnek megint igaza lett. Íme, mit írtam ez év július 20-án az „Alkotmánysértésre ítélve” című blogbejegyzésemben az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség törvényének várható jövőjéről: „Most, a törvény visszakerül a Képviselőházba. Ismerve az ottani parlamenti többséget, aligha kételkedhetünk benne, hogy az OFÜ visszakapja alkotmányellenes jogosítványait. Nagy valószínűséggel ezt szentesíti majd a Szenátus is, miután a sajtóban a Frunda György ellen folytatott sajtókampány elérte a célját és a kormánypárti honatyák másodszor nem mernek szembemenni az árral.”

Ma 78 igen szavazattal és egy tartózkodással a Szenátus elfogadta az OFÜ-törvényt alkotmánysértő rendelkezéseivel együtt. Frunda György tiltakozása jeléül nem vett részt a szavazáson.

h1

A romák és a decentralizáció

augusztus 22, 2010

Franciaország vitatható – és a nemzetközi sajtó és emberjogi szervezetek által vitatott – módon megkezdte a romániai és bulgáriai romák kitoloncolását. Korábban (és újabban) hasonló eljárást fontolgat(ott) Olaszország is, ahol a romániai romák ügye hovatovább belpolitikai kérdéssé vált, amivel választásokat lehetett nyerni, illetve veszíteni. Az intézkedések emberjogi szempontból aggályos voltának bizonygatására azt hiszem, hogy fölösleges lenne nagyobb energiát szentelni. Az etnikai elvű, kollektív kitoloncolás mégcsak köszönőviszonyban sincs a mozgási szabadsággal, amely az EU létének egyik alapelve.

Azt hiszem, hogy nem véletlen az, hogy épp Olaszország és Franciaország bevándorláspolitikáját juttatták csődbe a romániai romák illegális sátortáborai. Miért nem okoznak hasonló problémákat a nomád életmódot elfogadó és szabályozó Hollandiában vagy a táborok felverését eleve megakadályozó Németországban? A válasz – úgy gondolom – hogy nem az illető országok uralkodó emberjogi doktrínáiban keresendő – már csak azért sem, mert azok nem különböznek más országokétól – hanem az államszervezés jellegében és hagyományaiban. Franciaország is és Olaszország is – egyes baloldali kormányok minden dícséretes erőfeszítése ellenére is – alapvetően központosított államok maradtak, ahol a helyhatóságok kompetenciái rendszerint megállnak a települések határainál, ahol a rendvédelmi szervek minisztériumi, jobb esetben prefektusi alárendeltségben vannak.

Az illegális roma táborok kialakulása egy ideig ezért zavartalan lehetett, mert a helyi tanácsok kompetencia hiányában nem léphettek fel, a kormányokat pedig mindaddig nem zavarták, ameddig országos sajtóbotrányok nem kerekedtek néhány hazánkfia viselt dolgaiból. Akkor viszont már késő volt ahhoz, hogy a hatóságok a belső és a közösségi jog betűjével és szellemével összhangban álló intézkedésekkel oldják meg a helyzetet. Ezzel szemben a decentralizációs hagyományokkal és gyakorlattal bíró országokban sikerült a gondokat megelőzni, pontosan azért, mert azok, akiket ezek a jelenségek mindjárt a megjelenésükkör zavartak, rendelkeztek a kezelésükhöz szükséges törvényes eszközökkel.

Ez lehetne az a tanulság, amely alapjául szolgálhatna a hazai roma-integrációs stratégiának is. Tudomásul kell venni, hogy ez nemcsak emberjogi, hanem egyszersmind közigazgatási, pénzügyi, szociális, egészség- és oktatásügyi kérdés is. Akkor, ha mindezekben a kérdésekben az önkormányzatok kezébe kerül a döntés joga, megteremtődnek a feltételei egy korántsem könnyű és várhatóan ellentmondásos, időigényes, de lehetséges megoldásnak. Addig a roma-integráció csak a megold(hat)atlan kormányzati feladatok és a hatékonyság nélküli kormányzati intézmények számát szaporítja. Valentin Mocanu, a Munkaügyi Minisztériumnak a franciaországi romák ügyének rendezésével megbízott államtitkára, aki a napokban Párizsban fogja bemutatni a hazai intézkedési tervet, alighanem rendkívül nehéz helyzetben van. Minden jóindulata ellenére sem állíthat össze egy olyan stratégiát, amely egyetlen tollvonással megoldaná a húsz éve késlekedő decentralizációt. E nélkül pedig minden a kérdéssel kapcsolatos kormányzati terv kudarca boritékolható.

Megfigyelendő, hogy a kérdés központi kezelésére tett kísérlethez milyen jól alkalmazkodtak a roma érdekvédelmi egyesületek is. Többségük – tisztelet a kivételnek – olyan szakszervezetté vált, amelyik megelégszik azzal, hogy alapítványi, uniós vagy kormányzati pénzekből szervez néhány konferenciát a kérdésről, ha valahol az országban etnikai villongások jelennek meg, akkor eljárnak tiltakozni és sajtóértekezni, de nem keresik a kapcsolatot, az együttműködést a helyhatóságokkal, mert tudják, hogy a megoldás kulcsa nem náluk van.

Másfelől viszont maguk az önkormányzatok sem tekintik saját problémájuknak a roma-integrációt. Konfliktusok esetén vagy cinkos hallgatásba burkolóznak vagy pedig kitartott marokkal mennek Bukarestbe, pénzt kérni a szociális kiadásokra. Ők is alkalmazkodtak a központosított rendszerhez.

h1

Elnöki megérzés 2.

augusztus 12, 2010

Tegnapi bölcselkedéseimből az elnöki megérzésről kimaradt egy fontos elem. Nevezetesen az, hogy Traian Băsescu nem véletlenül ijesztgetett a Schengen-övezethez 2011 márciusára tervezett csatlakozásunk elmaradásával.

Ennek a kockázata reális, de nem azért, mert Brüsszelben bárkinek is hiányérzete lenne az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség romániai törvényével kapcsolatban, hanem mert az EU gazdagabb tagállamai aggódnak a romániai romák tömeges emigrációja valamint a magyar, a román és a bolgár állampolgársági törvények miatt.

Ami az előbbi kérdést illeti, arról Băsescu minden megérzés nélkül közvetlen információkat kaphatott Pierre Lellouche-tól, Franciaország európai ügyekért felelős államtitkárától, aki a közelmúltban felvetette, hogy akár el is lehetne halasztani Románia csatlakozását a Schengen övezethez, amíg Bukarest rendezi a Nyugat Európában tömegesen kolduló romániai romák helyzetét.

Ami pedig a második nyugati aggályt illeti, arról épp a minap közölt cikket a francia Le Figaro nevű jobboldali konzervatív napilap elektronikus kiadása. Ebben az újságíró az EU azon bevándorlás-politikai a kockázatait elemzi, amelyeket épp a közösség keleti határait védő három ország: Magyarország, Románia és Bulgária állampolgársági törvényei jelentenek. E jogszabályok ugyanis lehetővé tennék, hogy moldovaiak, makedónok, törökök, szerbek népesítsék be Nyugat Európát, anélkül, hogy az EU tagjai lennének. A lap tételesen is megemlíti, hogy Traian Basescu 2009-ben tovább egyszerűsítette a moldovai állampolgárok visszahonosításának eljárását.

Világos tehát, hogy az elnök megérezte, hogy hősködő könnyelműségével veszélybe sodorta a schengeni csatlakozást és máris bűnbakot keresett, ráadásul úgy, hogy az belpolitikai hasznot hajthasson számára.



h1

Elnöki megérzés

augusztus 11, 2010

Meglehetősen visszhangtalan maradt a sajtóban az államfő egyik megjegyzése, amelyik pedig sokat elárul Traian Băsescu kommunikációs stratégiájáról. Pont egy héttel ezelőtt a közszolgálati televízióban azt mondta, hogy Románia nem juthat be a Schengen-övezetbe, ha az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségnek (OFÜ) nem lesz egy hiteles törvénye. „Ezt nem azért mondom, mert mondta nekem valaki, hanem mert megéreztem és a megérzéseimben sohasem csalatkozom” – magyarázta az elnök.

Javaslom, elemezzük egy kicsit ezt a mindössze két tézist tartalmazó nyilatkozatot. Mindenekelőtt tisztázzuk a fogalmakat: elnöki értelmezésben a „hiteles OFÜ-törvény” azt jelenti, hogy vissza kell tenni a jogszabályba az összes alkotmányellenesnek minősített rendelkezést.

Nem akarom felmelegíteni a kérdéssel kapcsolatban korábban lezajlott vitákat, de emlékeztetnék rá, hogy egyre egyértelműbbnek tetszik, hogy az OFÜ eredeti formájában az államfő egyik politikai nyomásgyakorló eszköze volt. Az alkotmánybírósági döntés után ezt elvesztette, s érthető, hogy az ősszel esedékes nagy politikai csaták előtt (amelyek során akár az ő felfüggesztése is bekövetkezhet) vissza akarja szerezni (annál is inkább, mert egyre kiegyenlítettebbek az erőviszonyok a parlamentben). Következésképp nem az EU-nak van szüksége „hiteles” OFÜ-törvényre, hanem neki. Ha az EU-nak annyira kellene ilyen jogszabály, akkor csinálna magának egy ilyen értelmű direktívát, de erről szó sincs, mi több, ilyen „hiteles” törvény a közösség egyetlen másik tagállamában sincs.

No, de tegyük fel, hogy Barosso azért nem tud aludni, mert Romániában nincs eggyel több alkotmánysértő törvény. Akkor sem látom az összefüggést a Schengen-övezet kiterjesztése és a szükségtelen, alkotmányellenes, de hiteles román törvény között. Az előbbi nem politikai, hanem technikai kérdés. Románia akkor léphet be a Schengeni övezetbe, amikor megoldotta saját határvédelmének biztosítását és nem akkor, amikor egy az elnök által politikailag kívánatosnak tartott törvényt elfogad.

Amit Băsescu állít, az mélységesen sértő az EU-ra nézve. Azt jelenti, hogy az unió képes zsarolni egyik tagállamát, annak érdekében, hogy ott egy belpolitikai kérdést valaki javára megoldjon. Ezzel a kijelentéssel Băsescu saját országának az állampolgárait is megsértette, akikről azt feltételezi, hogy értelmi színvonaluk annyira alacsony, hogy mindezt el is hiszik neki.

S, akkor térjünk át a nyilatkozat második tézisére, amelyiknek a logikai értelmezése valahogy így hangzana: „ezt senki sem mondta, de én – a nálatok bölcsebb és valamiképp természetfölötti képességekkel rendelkező elnök – megéreztem, s mint tudjátok: csalhatatlan vagyok”.

A mondat sértő és cinikus jellegén túl érdemes megfigyelni, amint az elnök kijelentésével legitimálja a tudománytalan, kissé okkult, jelenségeket, „elotévésíti”, elszappanoperásítja a közbeszédet. Az elnöki megérzés ebben a szövegösszefüggésben kiváltja a logikus és megalapozott döntés-előkészítést (nem is tudom, hogy miért tartja még a tanácsosait és a csöppet sem lebecsülendő létszámú apparátusát, ha a döntéseit úgyis a megérzéseire alapozza). Arra vonatkozóan, hogy a messzehordó politikai és törvényhozási következményekkel járó megérzéseire az elnök milyen fiziológiai folyamatok folyományaként tesz szert, nem merek feltételezésekbe bocsátkozni. Egyetlen támpontomat ugyanis mérsékelten elmés diáktréfáink egyike szolgáltathatná, amelynek invokációja ugyan összhangban lenne az elnöki gondolkodás színvonalával, de semmiképp sem lenne méltó igényes és pallérozott olvasóimhoz.

Ez a kijelentés ugyanakkor annak is bizonysága, hogy Traian Băsescu enyhén szólva nem becsüli túl az ország lakosságának értelmi képességeit, kultúráját. Úgy véli, hogy nagyobbik részük érvek és tények nélkül is meggyőzhető. Szerinte többségükben olyanok lakják ezt az országot, akik nemcsak hogy elfogadják a szubjektív magyarázatokat, de azokat még megbízhatóbbnak is tartják, mint a dokumentált következtetéseket.

Csak azt nem értem, hogy akkor az államfő hogyan nem érezte meg, hogy fel fogják függeszteni, a költségvetés nem tudja kifizetni a tanárok 50%-os fizetésemelését, a válság nem hagyja érintetlenül az országot, Románia hitelt fog felvenni a Nemzetközi Valutaalaptól stb. stb. Mindezeket azonban megmondták neki, olykor adatokkal, tényekkel igazolták is. Mindhiába, ha egyszer nem érezte meg, nem tehetett semmit.

h1

Fogyasztóvédelem vagy fasizmus? 2.

augusztus 7, 2010

Két hozzászólás az előző írásomhoz arra késztet, hogy visszatérjek a témára. Az egyik Parászka Boróka bejegyzése a Facebookon, aki szintén írt a kérdésről a mannában, a másik pedig Lackó hozzászólása az én cikkemhez.

Boróka azt mondja: „Szerintem is provokáció a dolog. Kérdés, hogy ki kit provokál?” A választ részben meg is adja a manna hivatkozott cikkében, amikor úgy véli, hogy a székelyföldi gárdások a magyarországi Jobbik szálláscsinálói, akik baráti kört alakítottak Marosvásárhelyen és Vona Gábor – a Magyar Gárda deklarált támogatója – ismét megbecsült vendége az EMI tábornak.

Véleményem szerint is megalapozott ez a feltételezés. Ugyanakkor tartok egy másik forgatókönyvtől is (a kettő nem zárja ki egymást). A román politikum egy része (akik már nagyon megelégelték, hogy folyton osztoznak az RMDSZ-el a kormányzásban, no meg „viselkedniük” kell a magyarokkal szemben) és vélhetően a titkosszolgálatok, hosszú ideje lámpással keresik a szélsőséges magyar szervezeteket illetve az ilyen megnyilvánulásokat. Bizonyítékok hiányában nem írhatok le neveket, de sokszor az volt a véleményem, hogy bizonyos RMDSZ tisztviselők megrendelésre mondtak baromságokat, hogy aztán rájuk hivatkozva az egész szervezetet elszigeteljék, esetleg betiltsák. Az, hogy ez eddig nem következett be, nem jelenti azt, hogy elvetették ezt a tervet.

Az is valószínűsíti ezt – és itt kapcsolódok Lackó hozzászólásához – hogy az RMDSZ rendkívül visszafogott volt, nemcsak a saját, de általában a magyar szélsőségesek bírálatával (az SZKT csak hosszas vita után és halovány sárga lapot felmutatva „ejnyebejnyézte” meg Katona Ádámot, amikor az csökkent magyar identitásúaknak minősítette a vegyes házasságban élőket, mások esetében pedig még ennyi sem történt).

A Szövetség szemérmessége mögött nem mindig a szélsőséges nézetek felvállalása vagy bátorítása, hanem egy rosszul értelmezett egységféltés állt. Az RMDSZ főárama nem akart konfliktust az elcsángáló mellékvizekkel, inkább eltűrte a kilengéseket, megzavarva a saját választói bázisát.

Ami pedig a sajtó toleranciáját illeti, azt Wágner István barátom (a Bihari Napló volt szerkesztője) írta le plasztikusan az „a mi kutyánk kölyke-szindróma” használatával. A magyar sajtó egy része – Wágner szerint – teljesen félreérti a nemzeti szolidaritás gondolatát és ezért elnéző az RMDSZ baklövéseivel és a magyar szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben.

h1

Fogyasztóvédelem vagy fasizmus?

augusztus 5, 2010

Ha van hozzá lelki erejük, akkor olvassák el a Székelyhon nevű internetes hírportálon ezt a cikket. Arról szól, hogy az úgynevezett Székely Gárda három tagja egy nyíltan antiszemita plakátot helyezett el idén áprilisban Csíkszereda egyik utcáján. A plakáton a következő szöveg volt olvasható: „Szégyelld magad, már megint a zsidónál vásároltál!” Ennek nyomán az ügyészség most eljárást kezdeményezett ellenük. Az elkövetők egyike a vélemény-nyilvánítás szabadságára valamint fogyasztóvédelmi megfontolásokra hivatkozva legitimnek minősítette „figyelemfelkeltő akciójukat”. Szerinte a hatóságok azért akarják őket felelősségre vonni, mert volt bátorságuk kiejteni az autonómia szót.

Nos, a szóban forgó plakátot – amelyet itt szándékosan nem fogok reprodukálni – én már láttam néhány évvel ezelőtt. Ott, ahol annak a helye van. Budapesten, a Dohány utcai Zsinagóga melletti Holokauszt múzeumban. Igen, ott volt az egyéb fasiszta, rasszista uszító plakátok mellett. A lágerből testükre tetovált számmal hazatérő csontig lefogyott zsidók fényképei mellett. A zsidótörvények és a deportáltak hátrahagyott levelei, fényképei mellett.

Ennek a plakátnak semmi köze a vélemény-nyilvánítás szabadságához, hiszen egy másik ember, sőt embercsoport szabadságát korlátozza. Ennek a plakátnak semmi köze a fogyasztóvédelemhez, ahogyan Szőcs Tibor cinikusan állítja. Ez nem a termékek minőségére vagy egészségügyi kockázatára, hanem a bolt tulajdonosának etnikai vagy vallási hovatartozására utal. Ám ennek a plakátnak szerves köze van a huszadik század legvéresebb ideológiájához.

Az eset kapcsán mindenképp fel kell tennünk néhány kérdést. Mire vártak a hatóságok április 6-ától (a plakát elhelyezésének napjától) augusztusig? Milyen egyéb bizonyítékra volt szükségük ahhoz, hogy kétségbevonhatatlannak tekintsék a bűncselekmény elkövetésének tényét?

Miért nem kapott az ügy korábban is nyilvánosságot. Nem tudom elhinni, hogy egy köztéri plakátot senki sem látott?

Valóban néhány elvetemült ember szélsőséges akciójáról van szó, vagy tudatos provokációról. Az a tény, hogy Szőcs Tibor azt nyilatkozta, hogy a hatóságok az autonómia ügye melletti elkötelezettségük miatt nyomoznak ellenük, ez utóbbira utal. A plakáton ugyanis szó sem volt autonómiáról csak antiszemitizmusról. Az autonómia lejáratásának egyik legjobb eszköze az, ha összemossák a szélsőséggel.

Az, hogy mindeddig ebben az ügyben nem foglalt állást egyetlen politikai erő sem, mintha illeszkedne abba az általánosabb közép-európai populista trendbe, amelyik igyekszik maximálisan kiaknázni a kommunistaellenes retorikában rejlő választási tőkét, de már-már gyanúsan toleráns a szélsőjobbal szemben.