Archive for 2011. január

h1

Válaszúton

január 29, 2011

Célegyenesbe fordult az RMDSZ belső választási kampánya. A jelöltek teljes erőbedobással dolgoznak, egyesek népszerű protektorokat keresnek határon innen és túl, mások pedig épp ellenkezőleg, függetlenségüket hangoztatják. Mintha a romániai magyar médiát is az elnökválasztás kérdése uralná, pedig az RMDSZ olyan helyzetbe került, hogy bárki legyen is az elnöke, nem könnyen birkózik meg vele.

Egyfelől az a hatalmi konstrukció, amelynek a Szövetség is része, egyre inkább elveszteni látszik demokratikus jellegét. Erőltetett ütemben koncentrálja a hatalmat és rombolja a demokratikus intézményrendszert. A parlament házszabályának folyamatos megsértése, csalással vagy a felelősségvállalás eszközének túlzott és indokolatlan alkalmazása révén elfogadott jogszabályok, a bírósági ítéletek semmibevétele, egy politikai ihletésű megfélemlítés gyanúját keltő letartóztatás, a távszavazás bevezetésének szándéka, illetve a fővárosi kerületek központosítására tett kísérlet (ami szöges ellentétben áll a meghirdetett decentralizáció elvével, de lehetővé tenné a helyi bevételek megszerzését és a főpolgármester irányítása alá vonását) jól jelzik ezt a folyamatot. Ehhez társul még a kabinet ijesztő fantáziátlansága, a gazdaság élénkítésének elmaradása, újabb és újabb megszorító intézkedések bevezetése. Az RMDSZ asszisztenciája ezekhez az intézkedésekhez máris megrendítette a választók egy részének – elsősorban az értelmiségnek – a bizalmát immár nem is a Szövetség demokratikus elkötelezettségében, hanem a koalíciós szolidaritás értelmében. A kongresszus előtt álló legnagyobb dilemma az, hogy érdemes-e és ha igen, akkor meddig éri meg haladni ezen az úton, különösen olyan körülmények között, amikor az ellenzék – a narancssárga sajtó minden óbégatása ellenére – egységesül, s a magyar érdekképviseletnek csak korlátozott ideig van lehetősége átigazolni a demokratikusabb táborba?

Másfelől nagyvonalú magyar kormánypárti segédlettel és kaján elnöki jóváhagyással új magyar párt próbál gyökeret verni Erdélyben, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a választások előtt osztozkodásra kényszerítse az RMDSZ-t egy minimális támogatottságú, távirányított politikai alakulattal. Úgy tűnik, hogy az RMDSZ-nek egyelőre nincs elképzelése arra, hogy miként kezelje ezt a helyzetet, hogyan őrizze meg Európa legnagyobb kisebbségének érdekképviseleti egységét. Épp ellenkezőleg, létezik a Szövetségen belül egy nem domináns, de mindenképp jelentős vonulat, amelyik azt hangoztatja, hogy máris oda kell adni a fele leányságot és a teljes királyságot a politikai Borsszem Jankónak.

Harmadrészt – és erről is nyíltan kell beszélni – az elmúlt években – talán mert a majdnem folyamatos kormányzás érdeke ezt követelte meg – jelentős deficitet halmozott fel a Szövetség belső demokráciája. A Szövetségi Képviselők Tanácsa formális intézménnyé vált, a döntéseket jobb esetben a Szövetségi Állandó Tanács, rosszabb esetben még szűkebb grémium hozta, s az aktíva utólag megerősítette. Nem véletlenül, egyes tisztségviselők „titokpártnak” titulálták az RMDSZ-t, utalva a döntéshozatal átláthatatlan jellegére és arra, hogy a formálisan kompetenciával rendelkező tisztségviselők rendszerint a sajtóból értesültek arról, hogy mit „döntöttek”. Ha nem is szűnt meg, de jelentősen szűkült az RMDSZ ideológiai pluralizmusa és felerősödött a területi érdekcsoportok befolyása. Jól nyomon követhető volt ez a jelenség a tisztségek elosztása esetében, amelynek kizárólagos szempontját a területi algoritmus képezte, s ez nem minden esetben esett egybe a kinevezettek szakmai kompetenciájával. Azt hiszem, hogy olyan fontos döntések meghozatala előtt, mint amilyenek az RMDSZ-re az elkövetkező hetekben várnak halaszthatatlan követelmény a belső demokrácia helyreállítása, s ennek az alapszabályzati feltételeit is biztosítani kell.

Lesz tehát feladata és hatalmas felelőssége az RMDSZ leendő elnökének (akiről már tudjuk, hogy ő nem Markó Béla), s akivel szemben a várakozás minden eddiginél nagyobb.

Reklámok
h1

Hogyan “kommenteljünk” avagy a troll tízparancsolata

január 27, 2011

Először is határozzuk meg, melyek azok az üzenetek, amelyeket a neten (is) propagálni akarunk. Szedjük pontokba, fogalmazzunk röviden. Válasszuk ki a célszemély(eke)t. A célszemély lehetőleg ne az ellentábor vezéregyénisége legyen, akinek rövid idő alatt sok megvédője akad. Olyat válasszunk, aki elkötelezett, de a második, harmadik vonalban dolgozik és még leválasztható a vezérről. Ezek után.

 

  1. Szóljunk hozzá minél provokatívabban a célszemély(ek) bejegyzéseihez és vonultassuk fel a propaganda-mondatok kb. harmadát.

  2. Ha reagál, ne foglalkozzunk az érveivel, mondjuk tovább a magunkét és minden bejegyzésben dobjunk be újabb propaganda-elemeket.

  3. Legyünk agresszívek, de csak annyira, hogy meghagyjuk a célszemélynek a menekülés lehetőségét. Éreztessük vele, hogy ha elfogadja téziseinket, nem „égetjük” tovább.

  4. Lehetőleg csoportosan támadjunk, ha kevesen vagyunk, akkor lépjünk be mi magunk több nick segítségével.

  5. Vonjunk be minél több embert a vitába. Reagáljunk az alkalmi hozzászólók bejegyzéseire, provokáljuk őket.

  6. Ismétlés a tudás anyja. Hangoztassuk minél gyakrabban a téziseinket (hátha valaki még nem ismeri).

  7. Legyünk pökhendik. Keltsük azt az érzést az olvasókban, hogy véleményünkkel a nyelvünket beszélők elsöprő többsége egyetért, s az ellenzők megtévelyedettek, alulinformáltak vagy rossz emberek.

  8. Fogalmazzunk szentenciákban. Állításainkat tüntessük fel bizonyításra nem szoruló axiómáknak.

  9. Ne válaszoljunk kérdésekre, inkább kérdezzünk vissza.

  10. Osszuk meg az ellentábort. Ha sokan beszélnek ellenünk, akkor a mérsékeltebbeket dicsérjük meg, próbáljuk őket leválasztani a többségről.

h1

Miénk itta

január 25, 2011

Markó Bélával személyesen „csak” 1987-ben találkoztam. Nem ismertem a hetvenes évek második felében, amikor Kolozsváron diákoskodtam és a Haşdeu diáknegyed postahivatala mögött minden húsvéti ünnepen összegyűltünk mi, magyar diákok és végigénekeltük az Illés, Omega és LGT teljes repertoárját (olykor még táncoltunk is), majd áttértünk a népdalokra. Néhány évvel korábban azonban biztosan ott járhatott ő is. S bár – így utólag – a habitusához méltatlannak tűnik, hogy hozzám hasonlóan torka szakadtáig énekelte volna: „miééénk itta tér…”, az LGT sikerdalának cenzúrázatlan mondanivalója nagyon mélyen megragadhatott benne.

Fellelhető a dal refrénje Markó Béla 1991 és 2009 közötti politikai beszédeinek, közéleti írásainak most megjelent gyűjteményében1. A civilben politikus, de a politikusok között civil Markó Bélának rendkívül könnyű dolga volt. Nem kellett mást tennie, mint egyetlen programba átfogalmazni azt az érzést, ami mindannyiunkban megvolt, sőt, sokkal korábban, hogy hangot kapott volna a magyar rockbandák cenzúrán átbújtatott dalszövegeiben, hiszen már szüleink és nagyszüleink is hordozták és továbbadták. E közösségi alapélmény az identitásról, az anyanyelv, a nemzeti önazonosság megőrzéséről és fejlesztéséről szól. Ehhez kellett a politikusnak törvényi kereteket alkotnia, s ezeket elfogadtatnia a többséggel, összhangba hozni a nemzetközi szabványokkal és az európai integráció követelményeivel, úgy, hogy közben megőrizze Európa legnagyobb kisebbségi szervezetének egységét, megtalálja a konszenzust és a kompromisszumot a szövetségen belüli különböző stratégiai és taktikai elképzelések között. Ugye, milyen egyszerű?

A kötet anyaga ebbe a műhelymunkába enged bepillantást. Megtapasztaljuk, amint az „amatőr lelkesültségünkből létrejött szervezetünk” – ahogyan Markó az RMDSZ-t nevezi, eljut oda, hogy a „ köztudatban egyébként ott lappangó törekvéseket jogi és politikai formában is megfogalmazza”. Nyomon követhetjük, ahogyan a menet közben szakmaiasodó kisebbségi érdekképviselet túllép a sérelmi politizáláson és a megörökölt nemzeti ideált nem feladva egy az európai értékrendbe illeszkedő modern politikai tervet dolgoz ki. Nehezen, ellentmondásosan, olykor komoly belső viták árán. Ezekben a vitákban az is felvillan, hogy a „miénk itta tér” politikusa nem vált hideg érdekemberré. A Csoóri Sándornak írt levelében (Pezsgő és töpörtyűs pogácsa) nagyon is szenvedélyesen, önérzetesen válaszol a költőtárs kritikájára, ismerteti vele, azt, amit csak mi, határon és erdőn túliak érezhetünk igazán, hogy a szülőföld, a tér visszaszerzése nem egyszeri kinyilatkozások vagy jópofa nagyotmondások kérdése, hanem szívós aprólékos, munka, amelynek eredményei fokozatosan érnek be és, ahol a részsikereknek is örülni lehet és kell is. Talán paradoxon, de a civil politikus attól is az, hogy akkor hozza – írásban is, olvasmányosságban is – a legjobb formáját, amikor elszakad a politikai projektek szakszerű, racionális ismertetésétől és azokról a szenvedélyekről, dilemmákról, csak a lélek számára hozzáférhető motivációkról beszél, amelyek elvezettek egy-egy stratégia vagy taktika felvállalásához.

A civil politikus Markó legnagyobb érdeme – amelyet a kötet dokumentál – hogy el tudta kerülni egyrészt az önfeladás, másrészt pedig a szélsőségesség csapdáját. Nem tűzött ki elérhetetlen célokat, de amit kimondott, azt túlnyomó részt meg is valósította, igénybe véve olykor a román belpolitikában kialakuló konjunkturális lehetőségeket is.

S, hogy miért nevezem civil politikusnak Markó Bélát? Azért, mert ő sohasem valamilyen ideológia vagy doktrína mentén képviselte a romániai magyarságot. Számára a legfontosabb eszmény a szülőföld, a tér visszaszerzése volt, s ehhez felhasznált olykor jobboldali, máskor pedig baloldali retorikát vagy szövetségest, ennek minden előnyével és hátrányával együtt.

1Markó Béla: Kié itt a tér Válogatott közéleti cikkek, előadások Pallas – Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda 2010.

h1

Átszámolják. Nem. Mégis. Mégsem. De igen.

január 24, 2011

Valamint a Mátyás királyról szóló mesében a bíró lánya, aki jött is meg nem is, sem gyalog, sem lóháton, hozott is meg nem is, azonképpen nyilatkozott meg tegnap este Traian Băsescu a katonai nyugdíjakról a tévében. Azt mondta: érvényt kell szerezni a Legfelsőbb Törvényszék döntésének, a katonai nyugdíjak átszámítását felfüggesztik. A felfüggesztési döntésnek nincs visszamenőleges hatálya tehát a már átszámolt nyugdíjak úgy maradnak ahogyan vannak. A kormány majd kibocsát egy másik kormányhatározatot, amelynek az alapján a jövőben folytatódni fog a katonai nyugdíjak átszámolása.

 

Tekintettel arra, hogy a katonai nyugdíjak elsöprő többségét már átszámolták egy felfüggesztett jogszabály szerint a bírósági döntés betartásának a gyakorlati hatása igen csekély lenne. Nem tudni, hogy a majdan kibocsátandó kormányhatározat hogyan fog rendelkezni, de vélhetően nem úgy, mint a most felfüggesztett, hiszen akkor az is törvénytelen lenne. Ebben az esetben a katonai nyugdíjak kedvezményezettjei között a kormány diszkriminál. Azok, akiknek az iratcsomóit – balszerencséjükre – hamarabb vették kezelésbe az illetékes szervek és a nyugdíjukat már átszámolták más elbírálás alá estek, mint azok, kik ezután kerülnek sorra. Ez úgy, ahogyan van: alkotmányellenes.

Másrészt a döntés nem tesz eleget a Legfelsőbb Bíróság által hozott ítélet betartása követelményének. A taláros testület ugyanis azt állapította meg, hogy a nyugdíj egy vagyoni természetű jog (tehát tulajdonjog), amit az alkotmány értelmében nem lehet megvonni. A Legfelsőbb Bíróság tehát nem azt kérte a kormánytól, hogy hozzon egy másik kormányrendeletet, mert a 2010/835-ös törvénytelen, hanem azt, hogy ne csökkentse a nyugdíjakat, mert az a magántulajdon megsértésével egyenlő. Az államfő tegnapi beszédében viszont azt mondta, hogy a jövőben is lesznek nyugdíjak, amelyek csökkennek.

Politikai értelemben az államfő által bejelentett „megoldás” még kuszább, mint a jogi eljárás. Amint az a fentiekből kiderül, a kormány nem tartja maradéktalanul tiszteletben a Legfelsőbb Bíróság döntését, semmibe veszi a jogállamiságot és bűncselekményt követ el (Btk. 271-es cikkely). Két nappal ezelőtt a kormány hivatalosan, közleményben azt tudatta az országgal, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntése nem érinti a nyugdíjak újraszámolását, mert csak a peres felekre vonatkozik és különben is az eljárás jogalapját a 2010/119-es törvény és nem a felfüggesztett kormányhatározat képezi. Ha így van, akkor miért függesztette fel a kormány mégis a nyugdíjak átszámolását? Ha viszont nincs így, akkor a kormány miért nem kért elnézést a téves tájékoztatásért és miért nem nevezte meg annak felelősét?

Azt hiszem, hogy számunkra – akik már egy ideje ebben az országban élünk – egyértelmű, hogy miről van szó. Az államfő meg akarja menteni a törvényszegéssel szerzett pénzt, ám annak felelősségét elhárítaná. A kormány által elkövetett bűncselekmény egyértelmű jellegét igyekszik megkérdőjelezni, nem pedig a jogsértést orvosolni. Taktikai értelemben pedig az elnök időt akar nyerni, ameddig a nyugalmazott katonák tiltakozása erejét veszti és nyugdíjaik megdézsmálása zavartalanul folytatódhat.

h1

Egy kis perverzitás

január 22, 2011

“Nem is kérdés, nem is vitás/ Nincs jobb, mint a perverzitás”. Diákéveim bűnre buzdító csasztuskája jutott az eszembe, amikor meghallottam a mai híradásokban, hogy Traian Băsescu szerint tiszteletben kell tartani a Legfelsőbb Bíróság döntését (lásd, a kérdésről az ezt megelőző, Obsit című bejegyzésemet).

Nehezen tartom ugyanis elképzelhetőnek, hogy Emil Boc a saját ötletétől vezérelve rendelte volna el a katonai nyugdíjak átszámolásának folytatását. Egy ilyen horderejű kérdésben egészen biztosan konzultált az államfővel, aki azt tanácsolhatta, hogy erőből kell megoldani a kérdést.

Az elnök mai nyilatkozata két dolgot jelenthet. Vagy alábecsülte a tegnapi döntésének következményeit, ami kevéssé valószínű, hiszen a botrány már lassan hetek óta tart és csöppet sem rendítette meg az elnököt (persze az is elképzelhető, hogy valamelyik „nagy szentjánosbogár” beszólt neki telefonon), vagy szándékosan le akarta járatni a kormányt. Ezt egyébként nem először tenné meg, emlékezzünk a nők és férfiak nyugdíj-korhatárának egységesítési szándékával kapcsolatos magatartására.

Ha engem kérdeznek, akkor ez utóbbira tippelek. Nem feltétlenül azért teszi ezt, mert rövidesen át akarja billenteni Boc-ot a hajókorláton, hiszen nála engedelmesebb vazallust nehezen találna, hanem, mert időnként szükségét érzi annak, hogy megmutassa, ki az úr a házban. A figyelmeztetés talán nem is Bocnak szólt, hanem olyan, az utóbbi időben gyakran nyilatkozgató DLP-s aktivistáknak, mint Sever Voinescu, Cristian Preda, Cezar Preda, Gheorghe Ialomiţeanu.

U.I.: Az sem lehet véletlen, hogy véleményét Băsescu nem hivatalosan, sajtóértekezleten vagy közleményben hozta nyilvánosságra, hanem bevásárlás közben, “újságírói kérdésre válaszolva”. Ezzel azt üzente, hogy a hadfiak élet-halál kérdése számára másodrangú téma, s menet közben, bevásárló-szekeret tolva is jobb és demokratikusabb megoldásai vannak, mint a kormánynak.

h1

Obsit

január 22, 2011

A Legfelsőbb Törvényszék közigazgatási osztálya folyó év 2011/38-as számú határozatában visszautasította Románia Kormányának fellebbezését és megerősítette a Kolozsvári Táblabíróság 2010/338-as határozatát, amellyel felfüggeszti a katonai, rendőri és különleges jogállású börtönszemélyzeti nyugdíjak újraszámolásáról szóló 2010/735-ös számú kormányhatározatot. A kormány közleményben tudatta, hogy az újraszámolást folytatják, mert a szóban forgó határozatnak csak a peres felekre nézve van jogkövetkezménye és különben is, a nyugdíjak újraszámolásának jogalapját nem a felfüggesztett kormányhatározat, hanem a 2010/119-es számú törvény képezi, amelyre viszont a bírósági határozat nem vonatkozik.

E száraz jogi szöveg magyarul azt jelenti, hogy a kormány államcsínyt hajtott végre. Tudatosan, mi több, előre megfontolt szándékkal elköveti a bírósági ítélet végrehajtásának megtagadása nevű bűncselekményt, felszámolja a jogállamiságot, a hazai alkotmányos rend alapját. Edward Luttwak, a Harvard Egyetem tanára szerint ugyanis államcsíny az, amikor „a hatalomátvételt a politikai elit egy része hajtja végre, a rendelkezésére álló politikai eszközökkel, vagyis alkotmányos eszközökkel felszámolja magát az alkotmányosságot és magához ragadja a hatalmat”. A Boc-kormány pontosan ezt tette akkor, amikor önkényesen megsemmisítette az egyik hatalmi ág – az igazságszolgáltatás – döntését és magához ragadta a bírói hatalmat is.

E súlyos ítélet jogi indoklása a következő: A kormány nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy a bírói döntés csak a peres felekre vonatkozik. A taláros testület ugyanis magát a jogszabályt, vagyis a 2010/735-ös számú kormányhatározatot függesztette fel. Egy felfüggesztett jogszabály pedig senkivel szemben nem gyakorolhat hatásokat. Ez egyébként tételesen is szerepel a bíróság indoklásában, amikor kimondja: „tekintettel arra, hogy a kormányhatározat „erga omnes” (mindenkivel szemben sz.m.) hatása van, tehát vonatkozik a katonákra, volt belügyi tisztekre és a büntetés-végrehajtó intézetekben dolgozó különleges jogállású tisztviselőkre, ugyanúgy a jogszabály felfüggesztésének a hatása is „erga omnes” jellegű”.

A kabinet másik érve sem állja meg a helyét. Igaz, hogy a nyugdíjak újraszámolásról a 2010/119-es törvény rendelkezik. De a Kolozsvári Táblabíróság és a Legfelsőbb Bíróság szerint a törvénytelenség forrása nem a nyugdíjak újraszámolásának elvében, hanem a végrehajtás módjában áll, amelynek jogforrása viszont a már felfüggesztett kormányhatározat.

Arról természetesen lehet – és kell is – vitatkozni, hogy indokolt volt-e a ’89 előtti rezsim szekustisztjeinek vagy rendőrségi verőlegényeinek szolgálati nyugdíjat adni, illetve státusukat összemosni azokéval akik Boszniában, Irakban vagy Afganisztánban az életüket kockáztatták szolgálatuk teljesítése közben. Az erkölcstelen szabályozást azonban nem lehet egy törvénytelenséggel helyrehozni. A kormány akkor sem rúghatja fel a jogállamiságot, ha az általa megfogalmazott politikai célt alapjában véve nem lehet kifogásolni.

Van azonban ennek a kérdésnek egy másik oldala is. Az RMDSZ – mint koalíciós párt – ezidáig nem foglalt állást egy olyan kérdésben, amely gyakorlatilag megszünteti a jogállamiságot. Sajnos nem ez az első, csak talán a legsúlyosabb eset, amikor az RMDSZ sajátos céljai elérésének okán szemet huny az ország demokratikus berendezkedésének felszámolása fölött. Persze, értem én, hogy a közeljövőben kell elfogadtatni egy sor olyan jogszabályt, amely életbe lépteti a tanügyi törvénynek a kisebbségek számára előnyös rendelkezéseit, s nem lenne ildomos megharagítani a vezető kormánypártot, s főképp annak mindenható urát. Csakhogy ez veszélyes és hamis logika. Ott, ahol a demokrácia egésze sérül, a kisebbség akkor sem érezheti magát biztonságban, ha a jogtiprás nem őt érinti vagy esetenként éppen a kedvezményezettje annak. Épp ellenkezőleg: a hatékony kisebbségvédelem garanciája csakis a jogállamiság lehet. Hiszen ahol a bírósági ítéleteket nem hajtják végre, miért épp a törvényeket tartanák be?

 

h1

Éhezzetek, rosszcsontok!

január 20, 2011

Nem fognak család-támogatást kapni azok a szülők, akiknek a gyerekei hiányoznak az iskolából vagy 8-asnál rosszabb jegyet visznek haza magaviseletből. Ezt nyilatkozta Ioan Botiş, munkaügyi miniszter a Hot News hírügynökségnek. A rendelkezést a kormány a családtámogatásra vonatkozó 2010/277-es számú törvény végrehajtási utasításai révén kívánja életbe léptetni.

Jogi értelemben a végrehajtó utasítások kormányhatározatként lépnek életbe és alacsonyabb rendű jogszabályok, mint a törvények. Következésképp egy törvény mellé kibocsátott végrehajtási utasítások nem módosíthatják a törvényt. Nem adhatnak hozzá azok tartalmához és el sem vehetnek el belőle. Rendeltetésük az Alkotmány 108-as cikkelye 2-ik pontjának értelmében a törvény szövegének kifejtésére, eljárási szabályok megfogalmazására korlátozódik.

A szóban forgó 2010/277-es számú törvény 28-as cikkelye csak arról rendelkezik, hogy az iskolai hiányzások esetén a családtámogatás összege csökkenthető (30 vagy 50 százalékkal, attól függően, hogy mennyit lógott a nebuló). A juttatás teljes megvonásának lehetőségét a törvény 30-as cikkelye szabályozza egyetlen egy esetben, ha a kérelmező már nem tesz eleget a családtámogatás igénybevétele feltételeinek. Következésképp egy újabb feltétel hozzáadása a törvényben létezőhöz alkotmányellenes.

Továbbá a joszabály semmilyen említést nem tesz a támogatásban részesülő családok gyerekeinek magaviseleti jegyéről, s ilyen körülmények között a végrehajtási utasítás sem korlátozhatja a törvényben statuált jogot.

Van azonban a tervezett rendelkezésnek egy logikai bukfence is. A családtámogatást a szociálisan rászoruló gyerekek szülei kapják. A szegény gyerekek akkor is azok, ha iskolakerülők vagy vásottak. Ugyanúgy etetni és ruházni kell őket, mint öntudatosabb társaikat. A rosszcsontok jogainak megvonásával a kormány voltaképp a szülőket bünteti minden jogalap nélkül.

Politikai értelemben a munkaügyi miniszter nyilatkozata arra világít rá, hogy a kormány továbbra is a szociális költségek lefaragását tekinti a reform kizárólagos eszközének. Ezt már megszokhattuk (lásd: a nyugalmazott katonák vagy a kismamák esetét). De, hogy a miniszter miért a legszegényebbeket vette célba, arra nehéz magyarázatot találni. Talán azért, mert tudja: akinek élelemre nem jut pénze, arról nehezen képzelhető el, hogy be fogja perelni a kormányt a közigazgatási bíróságon?