Archive for 2011. április

h1

A manipulátorok tehetségesek

április 26, 2011

Nincs mit tenni. Együtt kell élnünk a televíziók szórakoztató műsoraival, tehetségkutató vetélkedőknek álcázott, sok esetben giccses, globalizálódott produkcióival. Egy ilyen nagyszabású show ért véget tegnap este, húsvét másodnapján az egyik kereskedelmi csatornán.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a megashow keretében nem vonultak fel szép számmal hiteles tehetségek, kiváló énekesek, lélegzetelállító mutatványokkal fellépő artisták vagy briliáns technikájú bűvészek, zsonglőrök és egyéb szemfényvesztők. Az előválogatásra megjelent mintegy 6000 jelölt közül a döntőbe bejutott 12 valóban tehetséges volt és a maga nemében mindegyik kiemelkedő teljesítményt mutatott, talán egyetlen kivétellel. Ez utóbbi egy repper volt, aki a műfaj íratlan szabályainak megfelelően a társadalmi igazságtalanság ellen lázadó szövegével próbálta megnyerni a nagyérdemű kegyeit, merthogy a vetélkedő nyertesét demokratikusan a nézők szavazatai döntötték el.

Nos, repper barátunkról el kell mondani, hogy mint előadásmód a gyenge közepesek közé tartozik. Nyelve messze nem pörög úgy, mint a tengerentúli kollégáié, de még a műfaj hazai művelőivel sem lehet egy napon emlegetni. Szövegei középszerűek és közhelyesek. Előadása leginkább ahhoz volt hasonlatos, mintha valaki tánclépésekre próbálná meg felolvasni valamelyik bulvárlap vezércikkét: jó lenne, ha mindenkinek élnének a szülei és mindenki gazdag lenne, nem pedig árva és szegény és úgy általában is, jobb lenne, ha jó lenne, mintha rossz lenne, mint ahogyan az van is. Ez az egyik alapmotívuma a repper világellenes lázadásának, míg a másik egy mozgósítóbb üzenet, ami úgy szól, hogy ne hagyd magad, legyél erősebb, mint a nehézségek, győzd le a gondokat, legyen önbizalmad, neked is sikerülhet, még ha román is vagy, mi több, légy büszke arra, hogy román vagy.

Az ifjú titán tegnap esti produkciója ez utóbbi üzenetre koncentrált, s a show rendezői egyéb elemekkel is aláfestették az értékes mondanivalót. Tematikus táncosok modern serege trikolórt lengetve árasztotta el a színpadot, miközben a repper ugyanazt a refrént pofozta hallgatóságába: ne hagyd magad, légy büszke románságodra. Nekem az egykori Megéneklünk, Románia fesztivál lidércnyomásos propagandaműsorait juttatta eszembe ez a minden tekintetben kínosan rosszra sikerült előadás.

Gondolom, hogy a hazai valóságot jól ismerő olvasóim már ebből is kitalálták, hogy a verseny győztese nem a kiváló énekesek, lélegzetelállító mutatványokkal fellépő artisták vagy briliáns technikájú bűvészek, zsonglőrök és egyéb szemfényvesztők valamelyike lett, hanem repper barátunk, aki produkciójával ezt a legkevésbé sem érdemelte meg, de aki ösztönösen vagy tudatosan, de rátalált arra, hogy miként tudja a maga oldalára állítani az egyik – még mindig erős befolyással rendelkező – politikai kurzus, a nacionalizmus híveit. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy az élet úgy hozta, hogy az említett repper árva gyerek és munkanélküli is, akkor láthatjuk, hogy a valamiképp természetes szolidaritást meglovagolva, még egy szeletet tudott szakajtani a szappanoperák iránt mindig is fogékony romániai nézőközönség támogatásából.

Figyelmeztetés ez a történet azoknak a politikusoknak, akik jövőre kétszer is harcba indulnak a románok szavazataiért. Az életképes programoknál, fejlesztési terveknél politikailag jobban jövedelmezhetnek a szólamok, könnyfakasztó demagógiák, frázisok, propaganda-szövegek.

h1

Bălceşti-i tanulságok

április 9, 2011

Elképzelhető, hogy Raid Arafatnak, az Egészségügyi Minisztérium államtitkár-helyettesének igaza van és az éppen megszüntetett Bălceşti-i kórházban jelentkező páciens akkor is meghalt volna, ha az intézményt nem zárják be két nappal korábban. Az is lehetséges, hogy hibás döntés volt a páciens családja részéről elindulni a legközelebbi kórházba egy személygépkocsival. Lehet, hogy az áldozatnak nagyobb lett volna az életben maradási esélye, ha odahaza megvárja a mentőt (amelyik akkor éppen egy másik beteget szállított).

Csakhogy a jogi szakirodalomból ismert fogalom, a törvényi feltételezés szerint a kórházban van a legnagyobb esélye a sikeres sürgősségi beavatkozásoknak és a szakszerű betegellátás feltételeit sokkal könnyebben lehet biztosítani a kórházakban, mint odahaza. Jogi értelemben tehát nem a törvényi feltételezés szorul bizonyításra, hanem az azzal ellenkező állítás.

A kérdésnek azért van jelentősége, mert a Bălceşti-i tragédia szolgáltatja az alapját, annak a politikai offenzívának, ami az egészségügyi miniszter és az egész kormány ellen irányul, s amelyiknek központi gondolata az, hogy a kórház-átalakítások és összevonások eleve elhibázott döntései a végrehajtásnak, mi több, nemzetbiztonsági kockázatot hordoznak magukban.

Ami ez utóbbi kérdést illeti, az egészségügyi szakemberek (beleértve volt minisztereket is) véleménye megegyezik abban, hogy a hazai kórházi hálózat túlméretezett volt, és karcsúsításra szorult, annál is inkább, mert az Európában általános folyamat az, hogy az alapellátásra, illetve a szakorvosi rendelésekre tegye át az egészségügyi ellátás hangsúlyát és csak a súlyosabb, más módon nem kezelhető esetekben küldjék kórházba a betegeket. Ahhoz azonban, hogy a kórházak számát csökkenteni lehessen, előzetesen biztosítani kell a lakosság hozzáférését az egészségügyi szolgáltatásokhoz azt követően is, hogy egyes intézményeket bezárnak vagy átalakítanak. Másfelől egy ilyen horderejű döntés meghozatala előtt a lehető legszélesebb körű társadalmi konzultációra van szükség és semmiképp sem nélkülözhető a helyhatóságok partnersége. Ellenkező esetben számítani lehet arra, hogy az intézkedéssel elégedetlen lakosság és a helyi elöljárók minden lehetőséget megragadnak arra, hogy bírálják, illetve megkérdőjelezzék a meghozott intézkedéseket.

Az persze sejthető, hogy teljes összhangot ebben a kérdésben valamennyi érdekelt fél között nem lehetett volna kialakítani még a legkörültekintőbb párbeszéd nyomán sem. Azt viszont, hogy a helyhatóságok, a közvélemény és a sajtó egy emberként szegüljön szembe a kórházak bezárásával, valószínűleg el lehetett volna kerülni.

Megítélésem szerint az érdemi szakmai és társadalmi párbeszéd hiánya, az intézkedés rajtaütés-szerű megvalósítása szolgáltatja most a legértékesebb muníciót az olykor nemtelen ellenzéki és sajtótámadásokhoz.

Ilyen esetekben az utólagos kommunikációnak már csak korlátozott hatása lehet, mert az emberek többsége elvesztette a bizalmát a kormány döntéseinek ésszerűségében és jóhiszeműségében. Ilyenkor, már akkor sem hajlandók támogatni a kórházak átszervezésének a programját, ha az egyébként szakmailag megalapozott lenne. Mégis: úgy gondolom, hogy nem a szaktárca egyik helyettes államtitkára kellett volna a legmagasabb rangú tisztségviselő legyen, aki a közvéleménynek megmagyarázza a minisztérium álláspontját. Ilyen esetben legalább az egészségügyi miniszternek, ha nem a kormányfőnek lett volna a feladata az, hogy közvetlenül a tragédia bekövetkezte után érdemi választ adjon olyan az alapvető kérdésekre, hogy elhárította-e a kormány az egyes egészségügyi intézmények megszüntetésével járó kockázatot; van-e felelőse, és ha igen akkor ki a Bălceşti-i esetnek; milyen intézkedéseket hozott a kormány azért, hogy az egészségügyi szolgáltatásokhoz való akadálytalan hozzáférést az átszervezés után is biztosítsa.

Ha pedig még ez sem történt meg, akkor ebből az érintett kormánytagoknak (vagy bár azok egyikének) le kell vonnia a megfelelő következtetést.