Archive for 2012. május

h1

14-es kulcs újratöltve

május 6, 2012

Gyerekkoromban Nagyszalontán bizonyos körökben az volt a szokás, hogy az esküvői menet a templomból a cigánybanda kíséretével vonult a lakodalmas házhoz (a vendéglői lagzik csak később jöttek divatba). Gyakran esett, hogy a muzsikára kiszaladtunk az udvarról „menyasszonyt nézni”. Rendszerint igen tarka látvány fogadott. Kihízott, kinőtt érettségiző öltönyökben, úgynevezett „nuntásruhában” alaposan meglazított nyakkendővel, vöröslő fejjel és pántlikás pálinkásüveggel lelkesen gesztikuláló férfiak, mintás nylonruhában vagy szövetszoknyában, fehér blúzban „pompázó” patentharisnyás asszonyok és pionír egyenruhába öltöztett, örökösen fel-alá száguldozó kölykök alkották a menetet. A menyasszonyi ruha uszálya már rendszerint poros volt, mire a házunk elé ért a menet, az ifjú férj obligát fekete öltönyének hajtókájában pedig mindig eltört a gyöngyvirág (rózsa vagy szegfű, mikor minek volt szezonja). A menet után pedig elmaradhatatlanul ott kullogott néhány izmosabb fiatalember, akik vesszőfonatos demizsonokban vitték a bort (később már a színes műanyag kannák is megjelentek), amelynek nehézkedési erejét olykor töltögetéssel csökkentették. Engem azonban a boldog ifjú aránál – akkor még – sokkal jobban érdekelt a zenekar, amelyik percre sem lankadva bazseválta végig a rendszerint több kilométeres gyalogutat. A román lakodalmakon láttam először azóta is bihari „romanikumnak” számító trombitás hegedűt (cetera cu trompetă), amelyet rendszerint tangóharmonika és népi motívumokkal díszített asztalkendővel letakart dob egészített ki. Egyik osztálytársam hívta fel a figyelmemet arra, hogy mindegyik banda dobosa egy 14-es kulccsal verte a dobot (vélhetően azért, mert a Tohan kerékpárok pedálkulcsaként is használható szerszám minden rendesebb szalontai háztartásban kéznél volt, az univerzális biciklikulcsok csak a hetvenes években terjedtek el). A króm-vanádium acél kulcsok abban az időben még ritkaságnak számítottak, általában csak nikkelezett acél csavarkulccsal ütötték a bihari román népdalok feltűnően szapora és – valljuk be – monoton ritmusát („Bihorean cu ţundra albă/ Du-mă acasă, de ţi-s dragă…). Időnként a dobos a dob fémkeretéhez ütötte a 14-es kulcsot. Az „egymásra csikorított vasnak, s kőnek szitokváltozatait”, amelyet ilyenkor hallatott a dob, s amit a trombitás hegedű fémesen érces hangja még inkább kiemelt, egy életre megjegyeztem. Bármennyire fülsértő volt is, éreztem benne – de lehet, hogy csak én – valami balladai drámaiságot, ógörög tragédiák velőtrázó sikolyát, pogány istenek fenyegető üzenetét vagy valami ilyesmit.

Több mint negyven év telt el azóta, hogy utoljára kiszaladtam a szomszéd srácokkal menyasszonyt nézni. Úgy adódott, hogy tegnap én voltam hivatalos egy lakodalomba. Fényűző vidéki szálló nagyterme adott helyt egy rendezvényszervező cég által parádésan vezényelt ünnepségnek. A vendégeket pezsgővel fogadták az örömapák és miniszoknyás tündérek kísérték őket az asztalaikhoz. Szmokingos urak és a legújabb divat szerint szabott ruhakölteményekben tündöklő hölgyek érkeztek az estélyre („nuntásruhám” már csak nekem volt, szégyenkezett is miattam az asszony eleget). A menüben kaviár, libamáj és – off course – lazac.

Profi TV stáb rögzítette a családi eseményt, amelyen válogatott cigány legények… helyett, főiskolát végzett hivatásos muzsikusok szolgáltatták a zenét (nem egy közülük a nagyváradi filharmónia művésze). Elektromos hangszerek, szintetizátorok szólaltak meg az avatott kezekben. A műszaki minőségre egy keverőpult mögött ülő szigorú tekintetű hangmérnök ügyelt. A hiányzó hangszerek hangját a szintetizátor – legalábbis a magamfajta laikus számára – tökéletesen reprodukálta. A meghívott művészek a szving, a valcer és a rock örökzöldjei mellett román népi muzsikát is játszottak (Bihorean cu ţundra albă…). Egyszer csak a botfülemmel is csalhatatlanul azonosítani tudtam a 14-es kulcs és a trombitás hegedű semmi mással össze nem téveszthető együtthangzását, amit azonban ez alkalomból a keverőpult mögött ülő szigorú tekintetű hangmérnök mixelt össze a nagyérdeműnek.

Reklámok