Archive for 2013. december

h1

Import bakancs

december 19, 2013

Űlök a Hargitán és olvasok. Pontosabban a Hargita nevű nemzetközi intercity vonaton és csak olvasnék, ugyanis a marhavagonban (teremkocsinak hívják a fülkékre nem osztott személyszállító vagonokat) valaki olyan hangosan beszél a mobiljába, hogy elvonja a figyelmemet. A magyar nyelv biharias torzítása – amit nem mernék tájszólásnak nevezni – ismerősen cseng a fülemnek. Egy harminc év körüli, fekete farmeres, bakancsos fiatalember, akinek a dzsekije alól piros-fehér csíkos, első pillanatban pizsamára emlékeztető kapucni kandikál ki, a karján pedig egy Nagy Magyarország-térképet ábrázoló applikációt visel kényszeríti alkalmi hallgatóságát arra, hogy tájékozódjon röpke magyarországi utazásának céljairól és eredményeiről.

–          Hát, hogyhogy mír? Há’ mondtam máá’ neked, hogy az útlevelemír megyek, mer’ most kaptam meg az állampolgárságot. Oszt csak jó lesz, ha akarok menni külföldre még dógozni, ezzel könnyebb. Most csak a személyi igazolványt, meg az útlevelet adták, a születésiér’ majd februárba kell menni, akkor lesz kísz, azt mondták…aha…No, oszt ha mán ott vótam, hallod, vettem bakancsot hé… NATO… komolyan…import.  Szuper egy bakancs, szegeket is lehet bele csavarni. Teljesen NATO!

Miközben ecseteli a bakancs kvalitásait, nem kis büszkeséggel nézegeti, forgatja a lábán az új holmit. Végre befejezi a beszélgetést és én ismét elmélyedhetek Spiró novelláskötetébe (Álmodtam neked). Nem sokáig. Biharpüspökiben új utasok szállnak fel, s köztük a friss bakancstulajdonos munkatársai. A beszélgetés románul folyik tovább. Püspökiben dolgozni voltak a kollégák, termopán ablakokat szereltek fel. Panaszkodnak, hogy nehéz a meló, kevés a pénz. A tulajdonos azért a rongyos 7-800 lejes fizetésért pedig elvárja, hogy túlórázzanak és ünnepnapokon is bejárjanak. Ő meg zsebrevágja a nagy lóvét. Mostmár mehetnének ugyan külföldre is dolgozni, de amivel többet keresnének, az elmegy a szállásra, élelemre és utazásra, s végül ugyanoda jutnának, mint idehaza. Úgyhogy inkább hagyják, hogy ez a pökhendi basáskodjék rajtuk. A bakancsos azonban ellentmond nekik. Nem a tulaj a hibás. Neki is adóssága van. Hitelt vett fel, amikor létrehozta a céget, sok járulékot, adót kell, hogy fizessen, ráadásul a kliensek is késnek a pénzzel. Az igazi bűnös, nem a tulajdonos, hanem a bankok. Azok, amelyek nagy kamatra adják a hitelt, aztán pedig rabszolgájukká teszik a hitelezőt és végül kifosztják. Mindenütt ez megy, nemcsak Romániában és Magyarországon. És kik állnak a bankok mögött? A Rotschildok, a Rockefellerek, a Morganek, vagyis a zsidók. Ők okozzák ezt a válságot. Miattuk nyomorog az egész világ. Ezt mostmár egyre többen látják. Nálunk még azt csinálnak, amit akarnak, de Magyarország már ébred. Ő most jön onnan és hallotta. Orbán még nem meri ezt kimondani, mert fél a saját zsidóitól, meg az EU-tól, de van egy másik párt, a Jobbik, amelyik majd győzni fog a választásokon, azok már nem hallgatják el az igazságot. A román munkatársak előbb ellenvetnek, hogy mindegy az, hogy zsidó vagy cigány, csak ember legyen, aztán már csak döbbenten hallgatnak.

Nagyváradon elgondolkodva kászálódnak le a vonatról.

Reklámok
h1

Csirkepaprikás olaszosan

december 18, 2013

Ma kipróbáltam a csirkepaprikás olaszos változatát.

 

Hozzávalók:

  • négy felső csirkecomb;
  • két hagyma;
  • két paradicsom-paprika;
  • három paradicsom;
  • 3-4 gerezd fokhagyma;
  • 25 dkg. gomba;
  • 25 dkg. „penne” a (csusza olasz változata);
  • fűszerek: chilli paprika, bors, só (akinek szabad), majoránna, kakukkfű, piros paprika petrezselyemzöld, meg ami még van otthon.

     

Elkészítése:

A hagymát, a fokhagymát és a paprikát apróra metéltem, a paradicsomot meghámoztam és kockákra vágtam. Egy kevés vajon megpároltam a hagymát,majd hozzáadtam a kockára vágott csirkehúst. Hagytam, hogy a hús megpörkölődjön, aztán rádobtam az apró kockára vágott paprikát és az apróra metélt fokhagymát. Fedő alatt pároltam néhány percig majd következett a felaprózott gomba, a fűszerek és legvégül a paradicsom. Közben egy másik edényben vizet forraltam és amikor már „lobogott”, akkor beletettem a „penne”-t. Mintegy 10 perc alatt megfőtt. Lisztből és tejfölből habarást készítettem és azzal besűrítettem a pörköltet, hagytam, hogy egyet rottyanjon és aztán hozzáadtam a leszűrt csuszát. Tálalás előtt parmezán sajttal is megszórtam. Jól csúszott!20131218_20175320131218_201935

h1

Miért más Lucian Boia?

december 11, 2013

Rövid időn belül könyvsiker lett Lucian Boia történész: Miért más Románia című könyve. Az idén márciusban piacra dobott munka 40.000 példányban kelt el, s a fővárosi könyvesboltokban immár a második kiadást kapkodják el a vásárlók, amelyhez a szerző viszonylag terjedelmes előszót mellékelt. A könyv magyarul is olvasható Rostás István (a közszolgálati rádió kolozsvári stúdiójának főszerkesztő-helyettese) kiváló tolmácsolásában.

Tekintettel a könyvkiadás jelenlegi helyzetére, s arra, hogy nem a Sandra Brown, vagy Stephen King néven üzemelő ponyvagyárak termékéről, hanem egy népszerűen megírt, ám mégiscsak történészi szakmunkáról van szó, ez a siker mindenképp elgondolkodtató. Lucian Boia korábbi műveiből már megszokhattuk, hogy olyan szerzőről van szó, aki tudatosan rombolja a nemzetépítő román mítoszokat. Ez a könyve tökélyre viszi ezt a magatartást. Mostmár nemcsak arról van szó, hogy szerző nem a szívére, hanem kizárólag az eszére és a renedelkezésére álló dokumentumokra hagyatkozva értelmezi a románok történelmének meghatározó eseményeit. Nem elégszik meg azzal, hogy tárgyilagosan ír a különböző eseményekről, szakít a román történetírás heroizáló, sok esetben kimondottan propagandisztikus téziseivel, mint amilyen például Mihai Viteazul országegyesítő álma, amiről megállapíttatik, hogy minden bizonnyal sohasem létezett, az egykori vajda, aki származása szerint mégcsak nem is román, egyszer sem cselekedett valamilyen nemzeti ideál nevében, célja minden esetben a saját hatalmának a kiterjesztése volt, mint ahogyan korának minden fejedelme és királya csakis arra ahítozott. Nem, nem itt áll meg Lucian Boia, hanem szembefordul mindazokkal, akik elfedni, akarják a román történelem árnyoldalait, vagy meg akarják szépíteni a múltat.

Boia nemcsak a Iorga-féle történetírás megállapításaival, hanem annak elsősorban szellemiségével vitatkozik, kétségbevonva olyan állításokat, miszerint a románok mindenkor tisztességesen jártak volna el a történelem során. Persze, azt sem állítja, hogy feltétlenül tisztességtelenek lettek volna. Olyanok voltak, amilyeneknek a körülmények engedték őket. Rámutat arra, hogy nincs néplélek, nemzeti pszichológia, a tények és a következmények között egyszerű oksági kapcsolat van, ezért mindenféle moralizálása a történelmi eseményeknek káros és tudománytalan.

És mégis, a románok mások, mint a többiek, mondja Boia és meg is magyarázza, hogy azért mások, mert más körülmények között alakult ki ez a nemzet és ez az ország, mint a környező európai államok. Romániának nem adatott meg a nagyhatalmi státus, sőt ellenkezőleg, mindig a nagyhatalmak között kellett túlélését biztosítania, s ezt csak sorozatos kompromisszumok, árulások és megalkuvások révén biztosíthatta. Nem szállt szembe a túlerővel, hanem behódolt és aztán szabotálta, elárulta a hódítóit, vagyis azt tette, amit egy kis nemzet tehetett a megmaradása érdekében. Ám e magatartásnak ára volt és van. Örökös megkésettség, a modernizáció elmaradása, a külföldiek majmolása jellemezte a román társadalmat.

Mit mondhatnánk erre? Azt, hogy Lucian Boia nem patrióta? Románellenes, netán idegenszívű lenne? Nem, épp ellenkezőleg: ő az a román értelmiségi, aki megszabadult kisebbségi komplexusaitól. Nyugodtan és lelkiismeret-furdalás vagy az illúzió-vesztés kockázata nélkül képes szembenézni saját nemzete történelmével. Helyét keresi Romániának Európában és a világban. Nem tartja szükségesnek a manipulációt, hazugságot ahhoz, hogy emancipált európai polgárnak érezze magát.

Könyve sikere pedig azt jelzi, hogy Boia nincs egyedül. Ha megkésve is, de felnőtt egy olyan román értelmiség, amelyik megszabadulni látszik a nemzeti dogmáktól, a Daicoviciu – Iorga – Densuşanu-féle történelemírás ostobaságaitól; amelyik kritikusan viszonyul a nacionalista kilengésekhez, tiltakozik az ortodox egyház harácsolása és szükségtelen állami támogatása ellen; amelyik képes a párbeszédre és rendelkezik egyfajta egészséges közéleti aktivitással, amelyik hallatni tudja a szavát, legyen szó akár a verespataki cián-technológiáról, vagy a Pungesti-i palagáz kitermelésről.

h1

Fúzió-konyha

december 4, 2013

Manapság hódít a fúzió-konyha. Azaz két vagy több gasztronómiai iskola termékének a vegyítése, annak érdekében, hogy új ízeket, meglepő, de finom kombinációkat tegyünk az asztalra. Gondoltam, hogy magam is megpróbálkozom ilyesmivel. A hagyományos magyar konyha mindig finom produktumát vegyítettem az egzotikus India és az osztrák sógorok ízeivel. Így született meg a tepertős, gránátalmás, pudingos minitorta. Az ötlet az volt, hogy a tepertős, szilvalekváros papucshoz (lásd a receptjét itt) használatos tésztát a muffin sütésére használt, kis kerek mélyedéseket tartalmazó tepsibe teszem, negyedóra alatt megsütöm. Ezután a tészta-tálcákat megtöltöm gránátalmával, de minthogy az eléggé savanyú, „nyakon öntöm” kókuszos pudinggal. Meglepően jó lett.

 20131204_17421520131204_183401

h1

A hétköznapi humanizmus írója

december 3, 2013

Meghalt Bächer Iván, író, újságíró. Tárcáit, publicisztikáit az utóbbi időben elsősorban a Népszabadság közölte. Ő volt az egyik legnépszerűbb magyarországi tollforgató. Műfaját nagyon nehezen lehetne meghatározni. Sok esetben a szépirodalom és a publicisztika határán egyensúlyoz. Napi aktualitások kapcsán örökérvényű igazságokat fogalmazott meg. Szépírói kvalitásai révén adott erőt, érzelmi töltetet és gyönyörködtetett vélemény-anyagaival.

Bächer Iván hiteles, őszinte és kiszámítható újságíró volt. Sohasem kereste a hatalmasok kegyeit, nem csapódott oda egyetlen politikai párthoz sem, független, ám mégis szenvedélyes újságíró maradt. Szenvedélyesen szerette a kisembert, az állampolgárt, a családjáért naponta hősi küzdelmet vívó anyát és apát. Együttérzett a rútul becsapott balekkel, aki – Szabó Lőrinctől tudjuk – azért balek, mert mást nem tehet. Szerette a felhőszakadás vizét elnyelő utcai lefolyóra rácsodálkozó kisgyereket, a politikai érdekeknek kiszolgáltatott, állandóan változó nemzeti alaptanterv szerint egrecírozott tanulókat, a könyvtárba járó melósokat, az árván maradtakat, az özvegyeket, egyáltalán mindenkit, aki elviselte a sokszor politikai kalandorokként viselkedő döntéshozó elitet, hiszen tudta, érezte, hogy ők az igazi Magyarország. Az a Magyarország, amelyet Bächer Iván szeretett, s mégis el kellett viselnie felbújtott, szélsőséges acsarkodók, az aktuális politikai kurzustól korántsem független nemzetféltők gyalázkodásait, akik időről időre lehazaárulózták, idegenszívűzték – hogy a zsidózásról már ne is beszéljek – egészen egyszerűen azért, mert mindig a védtelenek, a kiszolgáltatottak oldalára állt, a gyengéket, a kisebbségben élőket gyámolította az erősekkel, a többségiekkel, a hatalmasokkal szemben. Ebben az értelemben Bächer Iván igazi baloldali és igazi demokrata volt. Nem politizált a szónak abban az érterlmében, hogy nem volt hivatásos politikus. Viszont hiteles, civil politikus volt, aki politiai doktrínák helyett a jóérzés, az emberiesség, a humánum szavát követte.

Bächer Iván publicisztikája stílusjegyeit illetően egyedinek mondható a magyar sajtóban. Ő visszahozott a hírlapírásba, nemcsak olyan kiveszettnek hitt műfajt, mint a tárcanovellát, vagy a riportot, de újrateremtette a múlt század eleji magyar újságírás legjobb hagyományát, a míves nyelvezetet, a gondolatok logikus és lineáris kifejtését. Bölcselet, kultúra és humor tette teljessé valamennyi írását, s aki valamennyire is ért magyarul, az hamar beleszerethetett nyelvünkbe, ha Bächer tempós, kissé szarkasztikus, de mindvégig derűs írásait olvasta. Íróként sem tudott – vélhetően nem is akart – megszabadulni alapvetően újságírói habitusától. Az Intőkönyv című önéletrajzi regényében, vagy a Kurgast-ban – amelyben szintén családi témát dolgoz fel – szinte riporteri alapossággal és szenvedéllyel követi hőseinek életútját. Ahogyan ő író is az újságírásban, úgy hírlapíró is a szépprózában.

Bächer Iván rendszeresen járt Erdélybe, mint ahogyan Szlovákiába is. Az volt a véleménye, hogy kisebbségben a magyarság jobban megőrizte jó tulajdonságait, a toleranciát, nyitottságot, valamint a kultúra tiszteletét. Érdekelte mindaz, ami a romániai magyarsággal történt az elmúlt években és nagyon hamar átlátott azon a szemléleten, amelyik az erdélyieket dunatévés, székelyharisnyás, kürtőskalács-romantika révén mutatta be az anyaországiaknak. Értette az itteni magyarok helyzetét és féltette őket az anyaországi politikusok cinikus játékától.

Nyugodjék békében.