A románok

Valamennyi román sajtóklisé közül (olyanokra gondolok, mint a „maşinile au demarat în trombă” /az autók forgószélként indultak/; „echipele de descarcerare au scos victimele dintre fiarele contorsionate” /a mentők kivették az áldozatokat az eltorzult fenevadból/; „oamenii s-au uitat neputincioşi, cum agoniseala lor de o viaţă se duce pe apa sâmbetei”/az emberek tehetetlenül nézték, amint semmivé válik mindaz, amiért egy életen át gürcöltek/ stb.), számomra a legellenszenvesebb az, amikor a „románok” megjelölést az „állampolgárok” kifejezés szinonimájaként, rosszabb esetben a helyettesítéseként használják. Az elektronikus sajtóban ma ez már kötelező, de a politikusok is szinte kizárólagosan így beszélnek („românii trebuie să scoate mai mulţi bani din buzunar ca anul trecut…”/a románoknak több pénzt kell kivenniük a zsebükből, mint tavaly…/; „românii au ales să trăiască în democraţie” /a románok úgy döntöttek, hogy demokráciában akarnak élni/). A pálmát ebben a kategóriában minden bizonnyal az Antena 3 hírtelevízió egyik riportere vitte el, aki a húsvéti egyházi szertartásokról tudósítva azt mondta, hogy „a románok közé politikusok is vegyültek”.

Kezdetben még szórakoztam is ezen a mára már közhellyé vált pontatlanságon. Ha csak a románoknak kell több pénzt kivenniük a zsebükből, mint tavaly, akkor engem nem érint az infláció, hiszen magyar vagyok – élcelődtem. Attól kezdve azonban, hogy a „románok” az „állampolgárok” helyett polgárjogot nyert a politikai diskurzusban is (különösen Traian Băsescu és csapata retorikájában), kezdtem rosszul érezni magamat. Éreztem a kifejezés kirekesztő jellegét vagy legalábbis a nyelvi tapintat hiányát (különösen azt követően, hogy tudtam, valamikor még a kommunista pártot is a Romániai Kommunisták Pártjának hívták, tehát minden embertelensége ellenére tiszteletben tartotta a nemzeti pluralizmust).

Aztán rájöttem, hogy „románok” megjelölés helytelen, indokolatlan és irritálóan gyakori használata voltaképp azért zavar, mert jómagam nem az államnemzeti, hanem a kultúrnemzeti felfogás szerint szocializálódtam, szemben a románok többségével, akik számára az iskolai oktatás a francia modellt propagálta (etnikai hovatartozástól függetlenül mindenki francia, aki Franciaország területén él). Más kérdés, hogy tanulmányimban én is ezt a modellt kaptam, azonban számomra a családi, kulturális és közösségi hatás sokkal erősebb volt. Sietek azonban hozzátenni, hogy az államnemzeti felfogás nem kizárólagosan francia vagy román sajátosság. Gyakran hallottam nagyváradi vagy marosvásárhelyi magyarokat arról panaszkodni, hogy Budapesten románoknak nevezték őket, vagy az erdélyi portékákat áruló kirakodóvásárokat nemes egyszerűséggel „román piacnak” titulálták. Elképzelhető tehát, hogy a tévériporterek, ha nem is jóhiszeműen, de tájékozatlanul románoznak le, ami bocsánatos bűn. Az államfői románozással kapcsolatban azonban más a helyzet és azt hiszem, hogy kissé komikus formában erre érzett rá az Antena 3 idézett riportere. Traian Băsescu megközelítésében ő a nép, azaz a románok képviselője és megjelenítője, szemben a politikai elittel, amelyik rész- vagy csoportérdekeket képvisel, ezért sanda, korrupt és erkölcstelen. Az ő döntéseit tehát a nép, a románok legitimálják és ugyancsak ő az, aki kizárólagos tudója és megmondója a nép akaratának, ergo őt nagyobb hatalom illeti, meg mint a politikai elitet, a parlamentet, mert ő maga a nép. Ez viszont már vegytiszta megnyilvánulása a diktatúrára törekvésnek. A románokat, mint tömegeket emlegető Traian Băsescut, aki a nemzetet azért idézi meg, mert ennek révén saját maga számára követel teljhatalmat, már nem tudom felmenteni.