Posts Tagged ‘Sebastian Vlădescu’

h1

A búcsúlevél

szeptember 6, 2010

Némi malíciával azt is mondhatnám, hogy Sebastian Vlădescu és Mihai Şeitan pénzügyi, illetve munkaügyi ex-miniszterek búcsúlevelét a kormány főtitkárságának a honlapján olvashatják el az érdeklődők. A dokumentum a 2003/571-es (folyamatosan változó) Pénzügyi Törvénykönyv módosítását célzó sürgősségi kormányrendelet tervezete, amelyet a két leköszönő tisztségviselő közvitára bocsátott.

Szigorúan jogi szempontból vizsgálva a kérdést, amíg az új tárcavezetők nem vonják vissza a jogszabály-tervezetet, az a kormány hivatalos törvénykezdeményezésének tekintendő, hiszen az intézmény jogfolytonosságát nem befolyásolja egyik vagy másik miniszter cseréje.

A szóban forgó dokumentum az engedélyköteles független tevékenységeket gyakorlók, magyarán a szabadúszók társadalombiztosítási, egészségügyi és munkanélküliségi illetékeinek több mint megkétszerezéséről rendelkezik(16,5 százalékról 35 százalékra). Az intézkedés – amennyiben a kormány életbe lépteti – mintegy félmillió embert (művészeket, újságírókat, építészeket, könyvelőket, kisiparosokat stb.) fog érinteni, gyakorlatilag ellehetetlenítve tevékenységük gyakorlását, megfosztva őket a munkához való alkotmányosan is garantált joguktól.

A jogszabály indoklásában egyebek mellett olyasmi olvasható: az intézkedést az teszi szükségessé, hogy nincs biztosítva a kellő mértékű információáramlás az állam intézményei között, és nincs kellő összhang a béralap mértéke és társadalombiztosítási járulékok között.

Ez magyarul annyit tesz, hogy az állam képtelen nyomon követni a járulékfizetési kötelezettséggel rendelkezők számát, és nem tudja, hogy a szabadfoglalkozásúak mennyit keresnek, ezért aztán aki fizet, az fizessen azok helyett is, akiket a finánc keze nem ér utol, illetve a biztonság kedvéért az alacsony jövedelműek is fizessenek sokat, nehogy véletlenül a magas jövedelműek keveset pengessenek le a társadalom- és egészségbiztosító pénztárakba. Arról már nem is beszélek, hogy végképp érthetetlen, miért kell egy szabadfoglalkozásúnak munkanélküli illetéket is fizetnie, hiszen még elméletileg sem részesülhet soha segélyből.

Világos tehát, hogy a Pénzügyminisztérium a saját tehetetlenségének a költségeit igyekszik az adófizető állampolgárok nyakába varrni: könnyebb megsarcolni a jól fizető, nyilvántartottakat, mint fellelni a feketén dolgozó adócsalókat, és könnyebb egységesen mindenkit megvámolni, mint ellenőrizni a jövedelembevallások őszinteségét. A jogszabály miniszteri indoklása arra a cinikus tézisre épül, hogy minden szabadfoglalkozású született adócsaló, ezért előbb meg kell büntetni, s csak utána elemezni esetleges vétlenségét.

Politikai értelemben a tervezett intézkedésnek két értelmezése is van. Világossá teszi, hogy a végrehajtás változatlanul kizárólag restrikciós eszközökkel kívánja növelni a költségvetés bevételi oldalát. Hiába figyelmeztettek a hazai és nemzetközi szakemberek (Liviu Voinea, Lucian Anghel, Pieter Wessel), hogy a megszorítások már középtávon is gazdasági visszaeséshez vezetnek.

Az a tény, hogy a kormányátalakítás másnapján megjelent Bukarestben a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége, élén Jeffry Franks-szel (akinek minden esélye megvan arra, hogy átvegye a rosszemlékű Paul Thomson helyét) biztosítékokat kapni arra nézve, hogy az új pénzügyminiszterrel nem változik az ország pénzügyi politikája, arra utal, hogy a kormány nem is nagyon tehet mást, a hitelezők immár szigorúbban a körmére néznek.

A másik következtetés az, hogy a kormány nem véletlenül vette célba a szabadfoglalkozásúakat. Miután az állami alkalmazottakat nem szorongathatta tovább, olyan társadalmi réteg ellen fordult, amelyik nem rendelkezik országos érdekvédelmi szervezetekkel, esetleges tüntetéseik, sztrájkjuk megszervezése nehézkes feladat lenne.

Másfelől az államfő legkeményebb bírálói, az úgynevezett mogulok tulajdonában lévő televíziós társaságok és napilapok, amelyek a legtöbb független újságírót foglalkoztatják. A kormány most közvetve az ő vélemény-nyilvánítási szabadságukat is korlátozni kívánja, azáltal, hogy veszélyezteti a megélhetésüket biztosító jövedelmeiket.

Reklámok
h1

Elfogytak a mondatok

augusztus 28, 2010

Ha pusztán statisztikailag vizsgáljuk, akkor a szeptemberben esedékes kormány-átalakítás természetesnek mondható. Ugyancsak ennyi idő után alakította át a kabinetet Călin Popescu Tăriceanu, s nem sokkal tovább tartott eredeti felállásban a Ciorbea kormány sem. Valamiképpen tehát rendjén való, hogy a miniszterelnök a nagyobb hatékonyság érdekében változtasson a kormány személyi összetételén, akkor, amikor kiderül, hogy melyik tárcavezető mire képes. Legalábbis akkor, ha természetes körülmények vannak egy országban.

A küszöbön álló kormány-átalakítás azonban sajátos. Megítélésem szerint nem az egyes miniszterek szerényebb teljesítménye, hanem az elnök által felismert média- és társadalmi igény generálja. Egy miniszter teljesítménye ugyanis tevékenységének a kormányprogrammal történő összevetése alapján értékelhető. A Boc-kormány esetében a kormányprogrammal való megfelelés kérdése fel sem merült. Ha ugyanis ennek alapján tennénk mérlegre a végrehajtás munkáját, akkor az egész kormánynak mennie kellene, hiszen már rég nincs szó belső nemzeti össztermékhez viszonyított ez évi deficit 5,9 százalékáról (6,8% a Nemzetközi Valutaalappal megkötött megállapodás értelmében, de egyes elemzők ezt sem ítélik tarthatónak); egyértelművé vált, hogy a gazdasági visszaesés ebben az évben is folytatódik; a kis- és közepes vállalatok támogatása helyett tömeges csődbejutásuk következett be; a „méltányos nyugdíjak“ biztosítása helyett pedig a kormány a kisnyugdíjak megadózását fontolgatja (miután 15 százalékos csökkentésük elbukott az Alkotmánybíróságon) és a sort folytathatnánk.

Egyre egyértelműbbé válik, hogy a jelenlegi kormány nem azért alakult meg, hogy betöltse alkotmányos küldetését, hanem mert el akarja leplezni a választásokat megelőző visszaéléseket és ki akarja egyenlíteni a gazdasági ügyfélkör által benyújtott számlákat. Nincs stratégiája, nincs elképzelése, bár lehetősége lenne rá. Ahogyan ezt nemrégiben Andreas Treichl, az Erste Bank elnöke is megállapította: „Románia Európa azon kevés országa közé tartozik, amelyik a többi államnál gyorsabban és határozottabban törhetne ki a válságból. Előnyös helyzete ellenére valamennyi országnál rosszabbul végzi a munkáját. (…) Véleményem szerint a kormány és általában a politikusok viselik ezért a legnagyobb felelősséget, mert kaotikusan, felelőtlenül vezetik az országot és ezért elvesztették a hitelüket.“

Treichl úr súlyos szavait igazolja a kormány kommunikációja is. Fáradtságos munkával végigolvastam a miniszterelnöknek és néhány miniszternek (az interneten fellelhető) utóbbi két hétben tett nyilatkozatait. 87 százalékuk magyarázkodó, a megszorításokat indokló, 8 százalékuk vitatkozó, cáfoló és alig 5 százalékuk elképzelésekre, tervekre vonatkozó kijelentés volt (fura mód, ez utóbbiakat szinte kivétel nélkül Borbély László környezetvédelmi miniszter tette). Beszédes példája ez annak, hogy a kormány nem kormányozni, fejleszteni, vezetni, hanem csak túlélni akar. A legtöbb miniszter űzött vadként, többnyire elcsépelt frázisokat hallat, hiszen a valódi tevékenységükról és küldetésükről érthetően nem beszélhetnek. Ha valamelyikük megpróbál kitörni a sablonos mondatokból, akkor óhatatlanul cinikus vagy goromba lesz (a miniszter, aki nem látja a sorokat, vagy aki felvilágosult diktatúráért kiált). Elfogytak – pontosabban nem is voltak – a kilátásokról, tervekről, akár személyes ambíciókról szóló hiteles mondatok. Maradtak a „kisreform“ „kisnyilatkozatai“, a defenzív kijelentések és a modortalanságok.

Ilyen körülmények között egy kormány-átalakításnak semmi értelme sincs. Akik ugyanis bíznak a Boc-kormányban (12 százalék), azok voltaképp nem Sebastian Vlădescuban, Mihai Şeitanban vagy Radu Berceanuban, hanem Traian Băsescuban bíznak, számukra a kabinet összetétele közömbös, amíg az elnök garanciát vállal értük. Akik pedig nem bíznak a kormányban, azokat immár egyre kevésbé lehet megtéveszteni ilyen gesztusokkal.

h1

A védtelenek megadózásának filozófiája

február 23, 2010

“Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter már nem tudja, hogyan szerezzen több pénzt a költségvetés számára és újabbnál újabb excentrikus ötletekkel áll elő. A legutóbbi az volt, hogy megadóztatja a nyugdíjakat. A pénzügyér közvitára bocsátotta volna elképzelését, de aztán elállt ettől a gondolattól” Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kezdeményezés végleg dugába dőlt. Így kezdődik a Jurnalul Nationalban ma megjelent A megadózott nyugdíj pénzügyi filozófiája című cikk. A szerző, Daniela Ivan, betekintést ad a miniszteri gondolkodás rejtelmeibe. Idézem tovább:

Vlădescu meg is magyarázta, hogy miért tartja szükségesnek az intézkedést. Mint mondotta, a nyugdíj, az nem más mint egy befektetés, amit az ember azért eszközöl, hogy majd később részesedjék annak hasznából. Mindenütt a civilizált világban a befektetéseket megadózzák. Nálunk viszont mi történik? A befektetés után akkor sem fizetnek adót, amikor letétbe helyezik és akkor sem, amikor felveszik. Ez nincs rendjén. Azokban az országokban ahol megadózzák a nyugdíjat, a költségvetési bevételek elérik a belső nemzeti össztermék 45 %-át. Erről van szó. Alig néhány órával később Vlădescu pénzügyminiszter már azt közölte a sajtóval, hogy a kormány nem tervezi a nyugdíjak megadózását, mert tudja, hogy azt most nem lehet megtenni.

 A cikk ugyanakkor ezzel összefüggésben megemlíti, hogy néhány nappal ezelőtt Mihai Şeitan dobta be a közvéleménybe azt az ötletet, hogy vonják meg a gyerekpénzt az orcátlan gyerekektől, azoktól akiknek tehetősebbek a szülei.

Nem állom meg, hogy egy rövid kommentárt ne fűzzek a lap információihoz. A hírek hallatán a következtetés egyértelmű. Nagy a pénzhiány az államkincstárban és a miniszterek ötletelnek, hogy honnan is kaphatnának még néhány tucat millió dollárt, hogy megfoltozzák a több sebből vérző állami költségvetést. A baj csak az, hogy a pénzt nem a gazdaság élénkítéséből, a többletértékből akarja kivonni a kormány, merthogy a gazdaság fellendülésére nem lehet számítani olyan körülmények között amikor a kisvállalkozókat minimáladóval sarcolják és a nagyobb állami projektekből csak a kormánypárt ügyfelei részesülnek. Ezért aztán nem marad más, mint a társadalom legkiszolgáltattabb rétegeinek, a nyugdjasoknak és a gyerekeknek a zsebébe nyúlni, mert ők nem tudnak tiltakozni, sztrájkba lépni vagy közutakat lezárni, mint a szakszervezetek. Ők csak némán fizetnek. Ez tehát a megadózott nyugdíj pénzügyi filozófiája.

S.sz. Ígéret Ígérő Hátralévő napok
1 A kisebbségi törvény parlamenti elfogadása Emil Boc 127
2 A kórházak decentralizációja Cseke Attila 145
3 A hamburger-adó bevezetése Cseke Attila 5