Posts Tagged ‘Tőkés László’

h1

Tőkés, az összefogás angyala

január 17, 2016

Olvasom Tőkés László EP-képviselő nagyváradi sajtótájékoztatójáról szóló tudósítást. Ebben megtalálhatók a politikust foglalkoztató ki nem mondott gondolatok. Az egyik, védnökölt pártjának előre látható kudarca az idei helyhatósági és parlamenti választásokon, a másik pedig magyarországi támogatottságának a meglazulása. Az is kiderült, hogy a képviselő milyen megoldásokat szorgalmaz a fent említett gondok orvoslására. Összefogás az RMDSZ-el a választásokon és azoknak a magyar kormánypárti politikusoknak az elszigetelése, akik az RMDSZ-el váltanák ki az EMNP-t. Csakhogy a felkínált megoldások aligha célravezetőek.

Tőkés-Semjén

Elvi szempontból vizsgálva a szorgalmazott magyar összefogás ügyét, semmiképp sem sikerül áthidalni azt az alapvető ellentmondást, ami hiteltelenné teszi nemcsak Tőkést, de az általa védnökölt pártot is. Az EP képviselő ugyanis egyfelől keményen kiosztja az RMDSZ-t (neptunista, utódkommunista, korrupt, megalkuvó stb.), másfelől pedig együttműködést, összefogást sürget az általa egyébként vállalhatatlannak tartott partnerrel.

Ráadásul Tőkés mindig akkor tartja prioritásnak „a szűk pártérdekeket meghaladó nemzeti összefogást”, amikor ő vagy a pártjai kellene profitáljanak az egységből. Hasonló retorikának a 2009-es és 2014-es EP-választások előtt lehettünk tanúi, akkor, amikor az RMDSZ listáján szeretett volna egy újabb mandátumot szerezni.

Tőkésnek végre el kellene döntenie, hogy számára mi a prioritás: az elvszerűség, vagy az érdekelvűség. Ha ugyanis az a véleménye, hogy az RMDSZ „a létfontosságú magyar ügyeket veszteségbe <kormányozta>”, akkor nem kellene Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot szorgalmaznia, hiszen egy ilyen szervezettel nincs mit tárgyalni (a végén még az EMNP-t is veszteségbe kormányozná). Egyébként is: ha vetélytársnak tekinti az RMDSZ-t, akkor megküzdenie kellene vele, nem pedig összefogni. Ha viszont Tőkés úgy értékeli, hogy az összefogás a nagyobb érték, amelynek érdekében hajlandó félretenni vélt vagy valós fenntartásait és személyes sérelmeit a Szövetséggel szemben, akkor ennek megfelelően kellene viselkednie. A kettő ugyanis kizárja egymást, s ezt a választók észreveszik (különösen akkor, ha az összefogás iránti igény mindig épp a választások előtt jelentkezik, utána pedig elmúlik, függetlenül attól, hogy az RMDSZ felvette-e Tőkést az EP-jelöltlistájára vagy sem).

Gyakorlati szempontból pedig sem Tőkés, sem pedig Szilágyi Zsolt – aki néhány nappal korábban valamivel konkrétabban is megfogalmazta, hogy mit ért főnöke az összefogáson (egy új magyar párt bejegyzését, amelyik magába foglalná az RMDSZ-t és az EMNP-t is) – nem tudták megmagyarázni, hogy miként lenne lehetséges egy új párt bejegyzése úgy, hogy annak tagjai megőrízzék RMDSZ-es illetve EMNP-s tagságukat is, olyan körülmények között, amikor a párttörvény tiltja a kettős párttagságot, azok a polgármesterek és tanácsosok pedig akik más pártokba igazolnak át, elveszítik mandátumukat.

Tőkést ugyanakkor láthatóan zavarja a magyar kormány és az RMDSZ közeledése (egyébként nemcsak őt, de ez más kérdés). Korábban – szelídebben bár – de már Orbán Viktort is bírálta emiatt. Vélhetően nem annyira a magyar kormány és az RMDSZ politikai együttműködése aggasztja a volt püspököt mint inkább az, hogy osztozni kényszerül a magyarországi pénzügyi támogatásokon a konkurrenciával. Tőkés tehát elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy azt tegye, amihez a legjobban ért: felkutatni, leleplezni és megbélyegezni a belső ellenséget. Ez most (külön) Semjén Zsolt lett, akinek a kiközösítésére tett kísérlettel Tőkés valójában a magyar kormány és az RMDSZ további közeledését akarja megakadályozni épp most, amikor jönnek a választások. Egy kis retorikai ravaszsággal Tőkés egyidejűleg jól megdícsérte a magyar kormánynak az Orbán Viktor nevéhez köthető menekültügyi politikáját, azt sugallva, hogy a miniszterelnök a jó fiú, helyettese pedig a rossz fiú a magyar kormányban.

Kérdés azonban, hogy mekkora sikere lesz ennek az akciózásnak, olyan körülmények között, amikor Tőkés semmit nem tud adni a támogatásokért cserébe. Pártja nem tudja kiváltani az RMDSZ-t, a szorgalmazott együttműködés pedig – már csak az említett jogi akadályok miatt – nem fog megvalósulni. Miért kellene a Fidesznek szót fogadnia Tőkésnek, ha semmi haszna sincs belőle?

Reklámok
h1

A liba ára

november 24, 2013

Volt az RMDSZ 1996 november 28-án Bukarestben tartott SZKT-jának (egyébként az volt az egyetlen ilyen tanácskozás, amelyet a fővárosban tartottak) egy félig-meddig komikus pillanata. A vita arról szólt (akkor még volt vita az SZKT-ban), hogy belépjen-e a Szövetség a Ciorbea-kormányba és ha nem, akkor milyen feltételekkel. Amikor az úgynevezett radikális szárny (akkor még volt radikális szárny) – amelyik ellenezte a kormányba-lépést – elvesztette az erről szóló szavazást, akkor megpróbálván menteni a menthetőt, azt javasolták, hogy az RMDSZ döntse el (merthogy akkor még döntött is az SZKT) milyen minimális feltételek mellett lép be a kormányba (például öt szintű területi autonómia minden magyarnak vagy valami ilyesmi). Ekkor Markó Béla lépett az emelvényhez és egy rendkívül plasztikus hasonlattal igyekezett meggyőzni az SZKT tagjait (akkor még meg kellett győzni legalábbis a többséget) a radikális szárny javaslatának képtelenségéről. Mint mondta, ha piacra megyek és libát akarok eladni vagy venni, akkor igyekszem a vevővel vagy az eladóval a számomra legjobb árat kialkudni és ez csak akkor lehetséges, ha a partner (vevő, vagy eladó) nem tudja, hogy meddig vagyok hajlandó elmenni. Ha azonban eladás előtt kiírom az újságba, hogy mi az a legalacsonyabb ár, amelyért még eladom a libámat, hát az is bolond lenne, aki többet ajánlana. A szemléletes hasonlat meggyőzte a jelenlévőket, mert a testület nagy többséggel úgy döntött, hogy felhatalmaz egy tárgyalóküldöttséget a kormányba-lépés feltételeinek kialkudására, amelyeket majd egy későbbi SZKT-nak ratifikálni kell (akkor kezdte az SZKT utólag megerősíteni a korábban, szűk körben hozott döntéseket). Azóta az RMDSZ-szlengben „a liba ára” a politikai politikai megegyezések vagy kompromisszumok feltételeit jelenti, s az is bolond, aki azokat előre „kiírja az újságba”.

Ha a szombati, marosvásárhelyi SZKT-n elhangzott Kelemen-beszédet a fenti adoma ismeretében és összefüggésében elemezzük, akkor azt találjuk, hogy az RMDSZ elnöke nem zárta ki Tőkés felvételét a Szövetség EP-listájának egyik befutó helyére, viszont jelezte, hogy a liba ára nagyon magas lesz. Erre utal Kelemen Hunor beszédének ez a passzusa: „A jövő évi európai parlamenti választásokon a tulipán jele alatt és RMDSZ színekben kell indulnunk. Ez nem zárja ki a párbeszédet, nem zárja ki az együttműködést. Egyvalamit mégis kizár: nem engedünk a zsarolásnak és nem ígérünk befutó helyet olyan politikusoknak, akik a mi bizalmunkkal visszaéltek. Partnerséget ígérünk minden olyan személynek és szervezetnek, aki, és amely abban érdekelt, hogy ne a megosztást erősítse.” A szöveg értelmezéséből az derülhet ki, hogy Tőkésnek és a mögötte álló Fidesznek nem elég anyagi áldozatot hozni a jelöltségért, hanem valamiféle bűnbánatot is kellene gyakorolnia, no meg hűségesküt tennie, hogy az egységért fog munkálkodni.

Eddig a párhuzam az 1996-os és a mostani SZKT között. Van azonban a tizenhárom év előtti és mostani tanácskozás között legalább két lényeges különbség is. Akkor a kormányba lépésről az SZKT szavazott és nem elnöki kinyilatkozással dőlt el. Továbbá a határozatot a testület két lépcsőben hozta meg. Előbb elvi döntés született arról, hogy az RMDSZ vállalja a részvételt a kormányban, s azután szavaztak a liba áráról, azaz a feltételekről. Jelen esetben arról, hogy egy RMDSZ-en kívüli személyiség a Szövetség EP-listáján induljon (gondolom, hogy ez alapszabályzati, sőt párttörvényi aggályokat is felvet) senki sem döntött, márpedig addig a liba áráról értelmetlen alkudozni, amíg nem tudni pontosan, hogy eladó, illetve eladható-e az a liba. Maga Kelemen Hunor is szükségét érezte, hogy beszédében kitérjen az RMDSZ-en kívül állókkal történő esetleges összefogás elvi feltételeire és azt mondta, hogy nem enged a zsarolásnak és nem ígér befutó helyet azoknak, akik visszaéltek bizalmával. E kijelentését azonban rögtön árnyalta következő mondata, miszerint partnere lehet mindenki (tehát, akár Tőkés is), aki abban érdekelt, hogy ne a megosztást erősítse. Ez az álláspont viszont jogilag nehezen értelmezhető. Az RMDSZ elnöke ugyanis egyértelműen kijelentette, hogy a Szövetség „a tulipán jele alatt”, tehát egyedül és nem koalícióban kíván indulni az EP-választásokon. Ebben az esetben viszont nem látni, hogy milyen együttműködést, partnerséget tud ajánlani az RMDSZ a Szövetségen kívül álló személyeknek és szervezeteknek?

Mielőtt nehéz alkudozásba fognának a liba áráról, előbb ezt a kérdést kellene tisztázni.

h1

Én és az RMDSZ

február 22, 2012

Egy történelmi és nemzeti nagyság egyebek mellett arról ismerszik meg, hogy tömören, pontosan és frappánsan képes leírni mégoly összetett, sőt immanens ellentmondást hordozó helyzeteket is. Ennek adta példáját a minap Tőkés László, aki reagált Victor Ponta Szociáldemokrata pártelnök azon nyilatkozatára, hogy ő szélsőséges, fasiszta politikát képvisel. Tőkést még a sértésnél is jobban megviselte az, hogy az RMDSZ nem állt ki mellette. „Ez bántó, annál is inkább, mert az RMDSZ hallgat, noha mindketten az Európai Néppárt tagjai vagyok.” – mondta a politikus (a Mediafax hírügynökségnek, amelyről a manna.ro internetes hírportál tájékoztatta olvasóit), zseniális művészi megfogalmazásban ötvözve szkizofrén állapotát: egyszerre tagja és versenytársa az RMDSZ-nek, amelyikkel együtt van az EPP-ben.

h1

Tőkés: cselekvő részvétellel a románság nemzeti és európai integrációjáért

január 10, 2011

Ma ilyen napom van. Tőkés munkát ad nekem. Idézek az EP-alelnök újévi köszöntőjéből: „Az egyetemes magyar nemzetpolgárság román egyetértéssel való meghonosításával párhuzamosan a moldovai románság nemzeti és európai integrációjában is cselekvő részt vállalhatunk.”.

Ha jól értem, Tőkés László arra buzdít, támogassam azt, hogy minél több moldovai kapjon román állampolgárságot, s ezáltal megvalósul a románság nemzeti és európai integrációja, mert cserébe a románok is egyetértenek a magyar állampolgárság erdélyi kiterjesztésével. Sajnos, a politikus nem tisztázza e nemes ügyben szorgalmazott cselekvő részvállalásom konkrét formáit (lehet, hogy meg kellene sapkáznom Sarkozyt vagy Angela Merkelt, üdvözlő táviratot küldhetnék Traian Băsescunak, netán kifüggeszteném a Prút mindkét oldalán a Román nemzeti együttműködés programját az összes közhivatalban). Addig is amíg eligazítást kapok ebben az ügyben, lenne egy tiszteletteljes kérdésem: nem pont a „románság nemzeti és európai integrációja” miatt halasztódik Románia schengeni csatlakozása? Mintha egy bizonyos Laurent Wauquiez, aki civilben Franciaország Európai Integrációs minisztere, december 8-án a Francia Nemzetgyűlés előtt tartott beszédében azzal indokolta volna kormánya ellenkezését Románia schengeni csatlakozása ügyében, hogy Bukarest és Kisinyov között nem született érvényes határmegállapodás, ugyanakkor pedig Pierre Lellouche francia európai integrációs államtitkár már tavaly novemberben arra figyelmeztetett: országunk (az itteni) csatlakozását a schengeni övezethez el kell halasztani, s az indokok között megemlítette „a több ezer román útlevél szétosztását a (moldovai sz.m.) határon túl”?

Az EP alelnöke szerint tehát az lenne a magyar és a román nemzeti integráció szempontjából követendő magatartás a részemről, ha cselekvő részvételemmel támogatnám éppen azt, ami miatt meghatározatlan ideig kívül maradok a schengeni övezeten.

Nos, alelnök úr, ezen még gondolkodom.

h1

Mi volt, mi most és mi lesz az EMNT?

július 27, 2010

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke azt nyilatkozta a Krónika nevű napilapnak, hogy testületi döntés ugyan még nem született, de nem zárható ki, hogy az EMNT párttá alakul és indul a 2012-es romániai önkormányzati és parlamenti választásokon.

Ennek kapcsán érdemes elmélkedni egy kicsit arról, hogy alig hét éves fennállása óta mi minden volt már az EMNT. Kezdetben a testületet parlamentként képzelték el. Amint a megalakulásról a Transindex korabeli tudósítása beszámol, „Az EMNT-nek nincs alapszabályzata, a működést az ún. házszabály kódolja. Hogy az EMNT milyen jogi formát ölt, legalábbis ami a napi pénzügyi ügyviteli dolgok bonyolítását illeti, még nincs eldöntve. A távlati cél, hogy az EMNT törvény révén kapjon jogi személyi státust, ami az autonómia intézményesítését szavatoló közjogosítvány lenne.” A házszabály egyértelműen parlamentre utaló dokumentum. A Dr. Csapó József által kidolgozott házszabályról a Székely magyar Kanadai Egyesület honlapja megállapítja, hogy az a nyugati parlamentek mintájára készült. A képződmény törvényhozó szerepét annakidején Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt és Dr. Csapó József több interjúban is kifejtették. Szilágyi egy ízben részletesen elmagyarázta, hogy a Magyar Polgári Párt és az EMNT viszonyát úgy kell elképzelni, mint egy párt és a parlament kapcsolatát. Az EMNT lesz az a hely, ahol az MPP versenybe szállhat a többi magyar érdekképviselettel. Ezzel magyarázható, hogy az EMNT-t egészen ez év áprilisáig nem jegyezték be jogi személyként, hiszen – amint arra a Krónika cikke is utal – jogi értelemben vett megalakulásához közjogosítványra, azaz jogszabályra lett volna szükség.

Az első logikai bukfenc akkor következett be, amikor az EMNT kezdte létrehozni területi szerveit, közfelkiáltással megválasztották tagjait és vezetőit. Ekkor a szervezet már nyilvánvalóan összekeverte a parlament intézményét és a parlament tagjait alkotó politikai pártokat. A testület egyszerre volt bíró és játékos is a pályán (igaz, magukon kívül senki sem akart mandátumot szerezni a romániai magyarság törvényhozásában).

A helyzet akkor vált komikussá, amikor az EMNT, azaz a formálisan megalakulásra váró parlament egy sor politikai kérdésben nyilatkozott, tiltakozott, sürgetett, hiányolt, nehezményezett és aggodalmaskodott. Mindezek a politikai pártok esetében természetes gesztusok egy parlament részéről érthetetlenek, elképzelhetetlenek és megalapozatlanok. A parlamentnek ugyanis nincs saját választói bázisa, amelyiknek a nevében megnyilvánulhatna, ugyanakkor az intézménynek nincsenek politikai kompetenciái. Tisztviselőkből áll, akik a működés anyagi feltételeiről gondoskodnak. Ha Dr. Csapó jogász lett volna, akkor minden valószínűség szerint bevonták volna a diplomáját és visszaadják neki az iskolapénzt.

De az EMNT még ennek a helyzetnek az abszurditását is fölül tudta múlni, midőn szövetséget kötött az RMDSZ-el (és Tőkés László az RMDSZ színeiben nyerte el második EP-képviselői mandátumát). Ebben az esetben az RMDSZ is nevetségessé tette magát, ugyanis gondolom, hogy nincs még egy politikai szervezet ebben a galaxisban, amelyik szövetségre lépett volna egy majdan megalakuló közintézménnyel.

Gondolom, hogy a helyzet tarthatatlanságát felismerte a létrehozására hiába váró intézmény is és három hónappal ezelőtt megalakult civil szervezetként. Szigorúan jogi szempontból az EMNT nem jogutódja a korábban EMNT-ként ismert baráti társaságnak (jogi személyiségük ugyanis nem volt), mert ez a testület – alapszabályzata szerint – nem kíván a romániai magyarság parlamentje lenni és az elnevezése is más: Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalom (nem is tudom, hogy a bejegyzési okiratai mit keresnek az EMNT honlapján, de ne kekeckedjünk).

Most, ha párttá alakulnak, akkor felmerül néhány kérdés, amelyre nagy tisztelettel várom az illetékesek válaszát.

  1. Mi alakul párttá, az EMNT vagy az EMNM?
  2. Feladja-e nyilvánosan az EMNT annak a gondolatát, hogy ő az erdélyi magyarság majdani parlamentje lesz?
  3. Tőkés László hogyan egyezteti össze RMDSZ tagságát azzal, hogy egy konkurens szervezetnek a vezetője?
  4. Az RMDSZ mikor érzi úgy, hogy fel kellene hagynia tulajdon politikai ellenfeleinek a támogatásával és teszi ajtón kívül Tőkés Lászlót?
h1

Fidesz – Tőkés – Băsescu

május 14, 2010

Rendkívül érdekes észrevételt tett Nyitrai Réka a Facebook nevű közösségi portálon. Nevezetesen azt, hogy Tőkés László az egyetlen olyan magyar politikus, aki 2010-ben gyarapítani tudta politikai tőkéjét – hogy stílusosan fejezzem ki magam –  mégpedig két „brand” segítségével: a cián alapú bányászati technológia elleni harcával és a volt Securitate informátorainak a leleplezésével.

Minden bizonnyal így van, ám sietek hozzátenni, hogy a kommunikációs bravúr alighanem összefüggésben áll a Fidesz választási győzelmével és/vagy Traian Băsescu középtávú elképzeléseivel. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy mindkét politikai erő alternatívát keres az RMDSZ-el szemben.

A Fidesz MPP-nek – hogy finoman fejezzem ki magam – sohasem volt a szíve csücske a Markó Béla vezette szövetség és legalább hét éve minden választáson az RMDSZ ellenzékét támogatja. Minthogy azonban Szász Jenő (aki némiképp a jelenlegi magyar kormánypárt terméke) eredménytelensége okán kegyvesztett lett, a Fidesz más partner után nézett, s ez aligha lehetett más, mint Tőkés László, aki a közelmúltban ámokfutónak nevezte Szászt, ezzel is jelezve, hogy kizárólagos ügyfele és helytartója a Fidesznek Romániában.

Traian Băsescu nem feltétlenül akar megválni az RMDSZ-től (sokkal szorosabb ellenőrzés alatt tarthatja kormányon, mint ellenzékben), azonban minden bizonnyal zavarja az, hogy a Szövetség nem tanúsít feltétlen engedelmet, alázatot és némi elvárható csodálatot az olyan ötleteivel szemben, mint a választási küszöb 10 százalékosra emelése, a kétkamarás parlament és a törvényhozás létszámának csökkentése. Ezért szüksége van néhány macskára, akiket időnként megmutathat az RMDSZ-nek. Az egyik ilyen a Szövetség, Románia Haladásáért nevű bábpárt, a másik az MPP volt, amíg Szász Jenő szét nem verte, a harmadik pedig éppen Tőkés László lehet, aki korábban már több barátságos gesztust tett az elnöknek, s vélhetően Băsescu szimpatizánsai ezt hálálták meg a több ezer Neamţ, Iaşi, Bákó, Vaslui és más moldvai megyékből származó szavazattal, a 2007-es europarlamenti választásokon.

Következésképp azt hiszem, hogy Tőkés László politikai sikerei mögött a Fidesz és/vagy Traian Băsescu kommunikációs szakembereit kell keresni.

Apropó, ki is mondta azt, hogy ami összetartozik, az összenő?