Ilyen öreg emberek mint én, emlékeznek rá, hogy az átkosban az úgynevezett vívmány-riportok, termelési kisregények (az újságírók musz-anyagnak nevezték az ilyet, mert, hogy muszáj volt megírni, bár többnyire csak a cenzúra olvasta) lényeges eleme volt az alapanyagok újrahasznosítása. Úgy látszik maradt bennem valami a nagy idők szelleméből, mert ma ennek jegyében főztem. Tegnap ugyanis barbecue-oldalast készítettem, de minthogy marhahúst (pontosabban növendéket) használtam, amelyet egyből megsütni kockázatos lett volna (hacsak nem cipőtalpat szerettem volna készíteni), így a húst előbb megfőztem. A kuktába vizet, sört, egy hagymát, paradicsomot, fűszereket tettem. A húst ezután kentem be barbecue-szósszal és tettem a sütőbe. Köretnek ugyancsak a sütőben készítettem rozmaringos krumplit. Minthogy mára megmaradt a főzéshez használt lé és a krumpli egy része, úgy gondoltam, hogy kreatív módon újrahasznosítom a maradékot. A lébe tettem némi zöldséget (répát, petrezselymet) és két csirkecombot és megfőztem (külön csigatésztát is főztem mellé, amit tálalásnál beletettem a leveses tányérba). És megvolt a leves. A krumplit összetörtem, kevertem hozzá apróra vágott hagymát, fokhagymát bazsalikomot (rozmaring már volt benne) chilli paprikát, köménymagot, két tojást, két evőkanál vajat, egy pohár tejet egy kávéskanál olívaolajat, és annyi lisztet, hogy össze tudtam gyúrni (normális esetben sót is tettem volna bele, de ezt most nekem nem szabad). A tésztát kb. 3 milliméteresre nyújtottam és forró olajban megsütöttem. Az elején, amikor még a teflon bevonatú serpenyő nem túl forró, olaj nélkül is meg lehet sütni, de később, amikor átforrósodik, akkor megégeti a tésztát (tapasztalatból tudom). Egész jó lett.
Történt, hogy amikor a hajóskapitányok még hajókat és nem országokat vezettek, Cook kapitány híres hajójával, a Resolutionnal Niue szigetéről az Új Hebridák felé hajózott, hogy felfedezze azokat is, akkor magához hívta derék főszakácsát, Kim Stanfordot, akinek vezetéknevén kívül a csípős, fűszeres főztje is ázsiai származásáról árulkodott.
Idefigyelj, jó öreg Stanford. Nemsokára felfedezem az Új Hebridákat (merthogy már eldöntöttem, milyen nevet adok nekik). Ez egy veszélyes sziget is lehet, tele vad bennszülöttekkel. Térképet kell készítenünk, tájékozódnunk kell és megvédeni magunkat. Sok kalóriára, lesz szükségünk, de nem engedhetem meg, hogy embereim mindenféle vad gyümölcsöket és állatokat egyenek, hiszen könnyen felütheti a fejét valamilyen járvány, s akkor végünk van. Készíts tehát valami olyan ételt, ami laktató, könnyen szállítható és eláll, mert a szigeten már nem érünk rá főzőcskézni. De aztán finom is legyen, különben a hajófenékre vetlek és visszatértünkig kenyéren és vízen fogsz élni. Megértetted?!
Megértettem – mondta az öreg Stanford csöndesen, de mosolygott is, mert tudta, hogy Cook kapitány fenyegetéseit nem kell komolyan vennie, hiszen akkor a hajóskapitányok még a politikai ellenfeleiket sem vetették börtönbe, nemhogy hűséges főszakácsaikat.
Persze azért főtt a feje a derék Stanfordnak, aki ugyan régi tengeri medve, kipróbált szakács volt, aki még a kagylókból, rákokból, s mindenféle csúszómászókból is olyan felséges vacsorát volt képes előállítani, hogy abból még a királyok asztalára is jutott. Arról nem is beszélve, hogy ismerte az öreg Stanford az erdők és a mezők szinte valamennyi növényét és azoknak legalább feléből ízes falatokat tudott készíteni. No, de hogyan csináljon itt a tenger közepén kalóriadús, eltartható ételt, ami ráadásul finom is legyen? Törte a fejét Stanford, háromszor is végignézte a hajó raktárát, erősen vakarta az üstökét, mígnem egyszer csak felkiáltott: Tetű Réka, ahogyan a görög bölcs is mondta, megtaláltam. És elkészítette az ételt, amelyet ma Cook kapitány húsos, zöldséges lepényének nevezünk.
Az öreg Stanford megsúgta nekem, hogy majdnem mindegy, milyen zöldségeket használunk fel, a lényeg az, hogy az ízek kiegyensúlyozottak legyenek, se egyikből, se másikból ne használjunk túl sokat.
Elkészítése:
A zöldségeket megtisztítjuk és lehetőleg apróra vágjuk, a krumplit felkockázzuk és külön megfőzzük. A hagymát üvegesre pirítjuk, rádobjuk a húst, majd a többi zöldséget. Vizet nem kell alá tenni, mert a zöldségek úgyis kiengedik nedveiket, ám az öreg Stanford az egészet meglocsolta egy kis oportói borral, amit sikerült a matrózok elől a konyhaládába menekítenie. Amikor a krumpli megfőtt, azt is hozzáadjuk és addig kevergetjük alacsony lángon, amíg a leve teljesen elfő. Ekkor betesszük a konyhai robotba (az öreg Stanford ilyen alkalmatosságát három maláj matróz tekerte ördögi sebességgel) és péppé mixeljük. Az így kialakított masszához hozzákeverjük a lisztet és két tojást. Hogy pontosan mennyi lisztet használjunk fel, erre vonatkozóan Stanford csak azt mondta, hogy „amennyit felvesz”. Ezután darabokra szaggatjuk és olajban kisütjük.
Stanford a massza nagy részét nem olajban sütötte meg, hanem adott hozzá egy kevés élesztőt és sütőport, nagyobb pogácsákat szaggatott belőle és a sütőben készítette el, hogy tovább tartson. Így a hajósok a fő ételt, a köretet és a kenyeret egyetlen darabban kaphatták kézhez és volt idejük feltérképezni az Új Hebridákat. De volt is öröm, amikor a bennszülöttek radarernyőjén megjelent a Resolution legénysége. A törzsfőnök gps-el azonnal beazonosította őket és díszes küldöttséget menesztett elébük. Végre fel vagyunk fedezve! – ujjongtak az indiánok és elénekelték nemzeti himnuszukat a Bälga együttes Gyarmat c. számát. Cook kapitány húsos, zöldséges lepényéből pedig nagy lakomát csaptak, s legalább három napig mulattak.
Székely Ervin rádiós blogja 